Túléljük!
Spanyolország csapata a csoportokba soroláskor az utolsó, azaz a „H” csoportba került. Elsődleges ellenfelei a csoportkörök folyamán Chile, Svájc és Honduras.
A szakértők és az egyszerű, „mezei” rajongók is Spanyolországot tartották a csoport biztos továbbjutójának, de persze a papírforma bármikor megborulhat.
2010. július 16-án Spanyolország csapata Durbanba, az Indiai-óceán partján található városba utazott, ahol aznap délután megkezdik VB szereplésüket.
- Na, lányok, izgultok már az első meccsetek előtt? – kérdezte Sergio a johannesburgi repülőtéren várakozva
- Az első meccsünk előtt? – mosolygott Vanessa – Nem mi játszunk, hanem ti!
- Persze, tudom. De most léptek először „pályára” közönség előtt.
- Ha arra kerül sor, hogy fel kell mennünk a pályára, mert valamelyikőtök megsérül vagy görcsöt kap, akkor nem az az elsődleges gondunk, hogy a közönséggel törődjünk, hanem hogy titeket rendbe hozzunk minél hamarabb, hogy folytatódjon a játék. Személy szerint én csak azért izgulok, hogy jól teljesítettünk-e az elmúlt hetekben, és jól felkészítettünk-e titeket. – fejezte be a lány
- Amiatt nem kell aggódnod, ti nagyon jó munkát végeztetek! – mosolygott Vanessára Sergio – Már csak nekünk kell jól játszanunk.
- Na, és mi van akkor, ha mégsem végeztünk jó munkát? – kérdezte Lindsay
- Már Sergi is megmondta, most én is azt mondom, és ha kell, akkor az egész válogatottat is megkérdezheted… nagyon jó munkát végeztetek!!! – jelentette ki Gerard
- De mi van… mi van, ha megsérültök a pályán? – aggodalmaskodott Barbie
- Jaj, lányok! Nyugodjatok meg! Rajtatok már semmi sem múlik ma. Ti mindent megtettetek. – mondta végül Jesus
A repülőgép felszállt, a focisták pedig lelkiekben készültek a meccsre. Ipodjaikon, telefonjaikon kedvenc zenéiket hallgatták, a gép hátuljában pedig Sergio szolgáltatott laptopjáról egy kis felpörgető spanyol zenét.
Durban repterén szép számban gyűltek össze kedvenceiket látni kívánó szurkolók. A fiúk kiosztottak néhány autogramot érkezésük után, és készíthettek egy-két gyors képet a legszerencsésebb szurkolók.
Már a lányokat is sokan felismerték, hiszen az elmúlt hetekben róluk is cikkeztek az újságok. Bár a legtöbb írás negatív hangvételű, csipkelődő, gúnyolódó „mű” volt.
A spanyol csapat tagjai próbáltak segíteni a lányoknak abban, hogy hogyan kezeljék eme írásokat. Egy idő után már nem bántotta a lányokat, hogy a fél világ nem hisz bennük, inkább már csak jót nevettek egy-egy kitalált, nevetséges hírt olvasva.
Miután a válogatott összes tagja sikeresen kijutott a repülőtérről, felszálltak a csapatbuszba, és egyenesen a pályára mentek, ahol délután négy órakor megkezdődött VB szereplésük.
Több mint két órával a meccs kezdete előtt emberek ezrei tolongtak a stadion bejáratánál.
Persze a csapatok könnyen bejutottak öltözőikbe, ahol újra átbeszélték a meccsre szánt taktikákat és a többi technikai kérdést. Közben a három lány egy számukra kijelölt szobában készült a kezdő tizenegy átmasszírozására.
Elsőként a spanyolok hálóőre érkezett egyedül. Iker dolga a kapu őrzése, így amíg a többi mezőnyjátékosnak magyarázták a taktikát, Casillas bemelegítette magát.
Vanessa volt, aki megmasszírozta a válogatott és a Real Madrid klasszisát.
Másodiknak Piqué, Puyol és Villa érkezett. Mindannyiuk fülében még mindig a lazítást szolgáló spanyoldallamok zengek, így a masszírozás csendesen zajlott.
Harmadjára egy csatár, Torres; egy középpályás, Fabregas; és egy védő, Capdevila masszíroztatott.
Majd Xabi Alonso, Rabos és Llorente érkezett. Végül pedig ismételten egyedül, Navas melegíttette be magát Lindsay segítségével.
Mindkét csapat focistái a meccsig hátralevő időben a pályán melegített be, majd ismét az öltözőkbe vonultak.
Spanyolország játékosai és az ellenfél, Svájc focistái kivonultak a pályára, meghallgatták himnuszaikat, kezet fogtak, a csapatkapitányok térfelet választottak, majd a bíró sípjának jelzésére elindult a játék.
A lányok is helyet kaptak a kispadon az orvosi személyzet mellett. Immár ők is a spanyolok melegítőjét viselték, mint bárki más a csapatból.
- Jaj, lányok! Én úgy izgulok! – mondta Lindsay
- Mi is Linds! Nem vagy egyedül! – válaszolta Barbie
- Ááá… ezt így nem bírom nézni. Akárhányszor földre kerülnek, én a legszívesebben odarohannék hozzájuk a pályára. – mondta Vanessa
- Én is Van, de tudod, hogy ezek az esések korántsem fájnak annyira, mint ahogy azt mutatják. – nyugtatta meg barátnőjét Lindsay
- Persze, tudom, de akkor is ez az érzésem. Még meg kell szoknom, hogy itt ülök a kispadon.
Közben már húsz perc is eltelt az első félidőből. Igazán egyik csapat sem mutatott be gólképes helyzeteket, többnyire csak passzolgatták a labdát.
Letelt az első negyvenöt perc, a csapatok negyed órára visszatértek öltözőikbe.
Vicente del Bosque koránt sem volt elégedett a játékosai teljesítményével.
- Fiúk, figyeljetek rám! Ez így nem mehet tovább a második félidőben. Ti nem így szoktatok játszani. Simán leszerelnek benneteket, a passzaitok pontatlanok. Őszintén szólva örülhetünk, hogy még mindig null-null az állás. Húzzatok bele! Az Európa Bajnok csapatot akarom a pályán látni, nem tizenegy passzolgató kisfiút! Irány vissza a pályára gólokat lőni.
A játékosok kedvtelenül kocogtak vissza a pályára, nem rázta őket helyre lelkiekben ez a rögtönzött beszéd.
Ismét felhangzott a sípszó, és ezzel megkezdődött a második játékrész.
Továbbra sem a megszokott spanyol focit produkálták a játékosok, amit ki is használt Svájc csapata. Fernandes ötvenkettedik percben rúgott góljával megszerezték a vezetést.
A játékidő hátralevő részében próbálták összekapni magukat a spanyolok, egyre több helyzetet alakítottak ki, de a kilencvenedik perc végéig nem tudták gólra váltani.
Mindenki nagy meglepődésére Spanyolország kikapott első VB meccsén, az esélytelenebbnek tűnő Svájc válogatottja három ponttal a zsebében ballagott le Durban stadionjának füvéről.
A spanyol válogatott összetörve, dühösen és csalódottan tért vissza öltözőjébe. A kapitány próbálta őket bíztatni, de kedvük ettől sem lett jobb.
A lányok sem érezték magukat jobban, úgy gondolták, ők a hibások a csapat teljesítményéért.
Másnap reggel az étkezőben szokatlanul nagy csend uralkodott reggeli közben. A legtöbben újságot olvastak, amitől még jobban elment a kedvük, sokan csalódtak a spanyolok játékában.
Vanessa, Lindsay és Barbie szokásos helyükön ültek. Ők inkább bele sem néztek az újságokba, nem akarták magukat még rosszabbul érezni.
- Sziasztok! Mi újság? – ült le asztalukhoz Nando, David, Cesc és Sergio, a szokásos négyes
- Semmi különös. – válaszolta Vanessa – Ti hogy vagytok?
- Túléljük! – mondta David – Kaptunk ki már máskor is, és ez még nem a döntő volt. – próbált mosolyt erőltetni arcára
- Még van két meccsünk, nincs veszve semmi. – mondta Sergio
- Ugye megmondtuk, hogy nem jó ötlet az, hogy mi itt vagyunk!? – mondta Barbie
- Mi??? Ugye ti nem hiszitek azt, hogy miattatok kaptunk ki, – csodálkozott Nando
- De! Hisz így van! – vonta meg a vállát Lindsay
- Nem!!! Ezt verjétek ki azonnal a fejetekből!!! – szólt komolyan a lányokra Cesc – Hogy gondolhatjátok azt, hogy miattatok vesztettünk?
A lányok nem tudtak mit válaszolni. Hangtalanul, lesütött szemmel ültek reggelijük felett.
- Van, Barbie, Linds! Hányszor kell még elmondanunk, hogy ti remek munkát végeztek? – kérdezte lány hangon David
A három lány felnézett tányérjáról, a négy focista bíztatóan mosolygott rájuk.
A barátnők kezdték magukat jobban érezni. Elkezdtek hinni és bízni magukban.
Délután a csapat közös filmnézést rendezett. Többnyire vígjátékokat néztek, hogy visszanyerjék jókedvüket.
Néhányan jelezték a lányoknak, hogy szeretnének egy kis masszázst kapni.
Kilenckor az utolsó bejelentkezett focistával is végeztek a lányok.
Összepakoltak, majd aludni mentek.
Másnap reggelinél ismét heten ültek az asztalnál, úgy beszélgetett a három lány és a négy fiú, mint ha ezer éve ismernék már egymást.
Délelőtt Vanessa, Lindsay és Barbie közös filmnézést rendezett.
Már a harmadik filmbe is belekezdtek, mikor Lindsay megszólalt.
- Lányok! Megfájdult a fejem. Azt hiszem, kimegyek az udvarra levegőzni egy kicsit.
- Ohhh… az nem jó- Kimenjünk veled, Linds? – kérdezte Barbie
- Nem, nem kell! Nézzétek csak tovább a filmet.
- Biztos ne menjünk veled? – aggodalmaskodott Vanessa – A filmet utána is meg tudjuk nézni.
- Ne, maradjatok nyugodtan! Annyira nem vészes. Levegőzöm egy kicsit, aztán visszajövök.
Lindsay az egyetem parkjában sétálgatott, amikor valaki utána szólt.
- Szia Lindsay! Mit keresel kint?
A lány megfordult, majd meglepetten, mosolyogva köszönt.
- Szia David! Megfájdult a fejem, és kijöttem kicsit levegőzni, hátha elmúlik.
- Na, és múlik már? – kérdezte mosolyogva, de együtt érzően a fiú
- Még nem igazán, csak két perce jöttem ki.
- Ja, értem. És merre indultál?
- Csak körbesétálom itt a parkot.
- Veled mehetek, vagy egyedül szeretnél lenni?
- Őőő… gyere nyugodtan. Nem zavarsz. – mosolygott Villára Lindsay, majd elindultak a kikövezett, fákkal körülvett kis úton – Na, és te merre jártál?
- Az egyik helyi magazin felkért egy fotózásra. Jótékony célra megy a pénz, agy nem mondhattam nemet.
- Ohhh… az jó! – helyeselt Lindsay – Kiknek lesz felajánlva?
- Egy része a gyerekkorháznak, másik része pedig egy menhelynek.
- Úgy látom, nagyon szereted a gyerekeket. – mosolygott a lány
- Igen, tényleg imádom őket! Főleg mióta megszülettek az enyéim.
- Hogy van a kis Zaida és a kis Olaya?
- Köszönöm, nagyon jól vannak! Olyan gyorsan nőnek. Még csak most születtek, és már kész hölgyek! – nevetett David
- Láttam róluk képeket, gyönyörű kislányok! Nagyon hasonlítanak rád.
- Ohhh… köszönöm! – mosolygott továbbra is a focista – És te szeretnél gyerekeket?
- Őőő… igen, majd szeretnék! De azzal még ráérek.
- Igen, tényleg ráérsz még. És amúgy kislányt vagy kisfiút szeretnél?
- Igazából teljesen mindegy, a lényeg, hogy egészséges legyen. De mondjuk, annak örülnék, ha kislányom és kisfiam is lenne. – mondta a lány – Na, és te szeretnél még gyereket?
- Öhm… izé… igen. Tulajdonképpen mindig is szerettem volna egy kisfiút…
- Akiből kis David Villát nevelhetsz? – nevetett Lindsay
- Hát, így is mondhatjuk. – nevetett a fiú is – Szeretném, ha majd focista lenne.
- Akkor sok sikert! – mosolygott a lány
- Köszönöm! Majd igyekszem. – mondta a focista – Ha jól emlékszem, említetted, hogy szereted az állatokat. A kutyákkal hogy állsz? – kérdezte David, mikor visszaértek a campus elé
- Imádom a kutyákat! Miért kérded?
- Néhány napja itt bóklászik egy németjuhász kölyök az egyetem körül. Ma láttam, hogy befogadták itt. Van kedved megnézni?
- Ohhh… igen, persze! – lepődött meg Lindsay az invitáláson
- Nézd! Itt is van! – mutatott a kutyára David
- Jaj, de édes! Meg lehet simogatni?
- Persze, mindjárt kiengedem.
- Ohhh… Szia, kutyus! – kezdte simogatni a lány a kutyát – Neked már ilyen bejárásod van ide? – kérdezte nevetve a fiút
- Hát… fogjuk rá! – nevetett David is
- Mi a neve a kutyusnak?
- Ha jól emlékszem, akkor az Arthur Rocco nevet kapta.
- Arthur Rocco! Szép név. Neked van kutyád?
- Most nincs. Nem lenne rá időm. De szeretnék.
- Na és a feleséged… Patrícia nem vigyázna rá otthon?
- Hát… öhhh… Patrícia nem igazán kedveli a kutyákat…
- Jah, értem. Kár… Pedig a lányaid biztos szeretnék.
- Igen, az biztos – mosolygott a focista – Neked van otthon kutyád?
- Nem, most nincs. Nem rég halt meg…
- Ohhh… sajnálom. Gondolom nagyon szeretted.
- Igen, nagyon. A harmadik szülinapomra kaptam, még Skóciában, azóta velünk élt, Magyarországra is magunkkal vittük…
A lány még folytatta volna, de megszólalt David telefonja.
- Bocsánat! Ezt fel kell vennem. A… a feleségem az.
- Oké, persze, nyugodtan. – bólintott Lindsay
- Itt hagyhatlak?
- Persze, menj csak.
- Majd beszélünk még. Szia! – köszönt el David, majd megfordult, és elsétált, miközben felvette a telefont.
Lindsay még néhány percig a kutyánál volt, visszazárta a helyére, majd felment barátnőihez.
- Visszajöttem csajok! – köszöntötte a lányokat
- Jobban vagy, Linds? – kérdezte Vanessa, miközben megállította a filmet
- Igen, jobban. Már teljesen elmúlt a fejfájásom. – vigyorgott a lány
- Te, mi történt odakint? Nagyon sunyin nézel ki! – vizsgálgatta barátnőjét Barbie
- Ohm… Daviddal sétáltam a parkban, meg kutyát simogattunk… Na, de nézzük tovább a filmet! – kikapta Vanessa kezéből a távirányítót és elindította a filmet, ezzel jelezve azt, hogy nem akar a kint történtekről beszélni
Egy órakor már elég éhesnek érezték magukat ahhoz, hogy lemenjenek az étkezőbe.
Már nem volt lent senki rajtuk kívül, így végre először hármasban ehettek.
- Naaa, Linds, mesélj, mi volt lent a parkban? – könyörgött Barbie barátnőjének
- Nem volt semmi, mondtam már!
- Persze, azért vigyorogtál úgy, mint egy vadalma, mert nem volt semmi. – csóválta a fejét Vanessa
- Csak örültem, hogy már ne fáj a fejem.
- Jah, persze, én meg a dalai láma vagyok! – feleselt Barbie
- Tényleg nem volt semmi, csak beszélgettünk.
- És miről? – tudakolta Vanessa
- Családról, gyerekekről, állatokról… Ennyi! Tényleg nem volt más.
- Jól van, el hisszük! – nyugtatta meg barátnőjét Vanessa
Lassan befejezték az ebédet, majd kisétáltak a pályára.
Három órakor edzése volt a csapatnak, így a lányok háromnegyed kettőtől folyamatosan masszírozták a focistákat.
Miután végeztek mindenkivel, kiültek a lelátóra, hogy onnan nézzék végig az edzést.
A tréning után a fiúk visszamentek a szállásra, míg a lányok szétnéztek a városban.
Este ismét együtt vacsoráztak a válogatottal, majd álomra hajtották fejüket.
Spanyolország második meccse június 21-én este, fél kilenckor kezdődött Johannesburgban, Honduras válogatottja ellen.
A lányok ismét a kispadról izgultak válogatottjukért, akik most sokkal jobban játszottak, mint az elmúlt mérkőzésen.
Nyoma sem volt a pályán annak a tizenegy passzolgató kisfiúnak, akik Svájc ellen játszottak. Most erős, harcoló férfiak fociztak a gyepen.
A fiúk sok, szépen kidolgozott támadást hajtottak végre, csak a balszerencsén múlott, hogy egészen a tizenhetedik percig nem lőttek gólt. Akkor viszont David Villa egy csodálatos lövéssel betalált a kapuba, és ezzel megszerezte Spanyolország első gólját a 2010-es VB-n.
A pályán lévő spanyolok egy kupacban ünnepelték David gólját, a kispadról pedig mindenki felpattant, egymást ölelgették.
Az elkövetkezendő huszonnyolc percben az állás továbbra is egy-null volt a spanyolok javára.
A félidőben a kapitány buzdító mondatot intézett focistáihoz.
- Ezaz fiúk! Látjátok, így kell ezt csinálni. Pontos passzok, kidolgozott helyzetek… ez kell egy gólhoz. De ne higgyétek azt, hogy azért, mert most vezetünk, lazíthattok. Nem, kétszer olyan jól kell a második félidőben játszanotok!
A játékosok vidáman, de korántsem nyugodtan kocogtak vissza a pályára, ahol hamarosan kezdetét vette a második játékrész.
A lányok is izgatottan ültek vissza a kispadra, remélték, hasonlóan vagy még jobban fognak játszani a következő negyvenöt percben.
- Na, Linds, jó hatással vagy Davidra, úgy látszik. – nevetett Barbie
- Mi van?
- Gyakrabban kéne kettesben lenned vele.
- Ugyan már, három napja volt, hogy beszéltem vele a parkban. Biztosan a Patríciával folytatott beszélgetések hatása…
- Jól van lányok, most inkább a meccsre koncentráljatok! – szakította félbe barátnői beszélgetését Vanessa
Alig hat perc telt el a második félidőből, mikor David Villa ismét egy bravúros helyzetből gólt lőtt.
Így az állás már kettő-null volt.
Az elkövetkezendő harminckilenc percben már nem született gól egyik félnél sem, de még jó néhány szép helyzetet kialakított a spanyol válogatott, és néhányat Honduras csapata is.
A meccs végét jelző sípszó után a kispad nagy része berohant a pályára, csak a három lány maradt a pálya szélén.
David és a többi spanyol önfeledten ünnepelt a pályán, mezeket cseréltek az ellenfél játékosaival.
A lelátókon zümmögő Vuvuzelák teljesen elnyomták a helyi kommentátor hangját.
A lányok örültek, hogy nyert a csapatuk, visszatért beléjük az önbizalom. Teljesen belemerültek a több tízezer ember látványába, a hangos zümmögésbe és a pályán rohangáló spanyol játékosok örömünnepébe. Akkor tértek csak magukhoz, mikor néhány focista megragadta a karjukat, és az ünneplő sokaság felé húzta őket. Barbie kezét Casillas, Lindsay karját Piqué, Vanessa csuklóját pedig Llorente keze húzta a pálya közepe felé.
Mikor már mindhárom lányt sikerült a pályára „cibálni”, csak akkor engedték el őket. De a lányoknak így sem sok idejük maradt lélegzethez jutni, a spanyol játékosok körbevették őket. A barátnők azt sem tudták, mikor ki öleli meg őket, vagy éppen ki nyom puszit az arcukra, olyan gyorsan történt minden.
A csapat a másnapot is Johannesburgban töltötte. Számtalan fotózás, interjú és sajtótájékoztató volt előre megbeszélve erre a napra.
A lányok délelőttje szabad volt, így miután frissen és üdén felébredtek, körülnéztek a városban, vettek néhány új holmit, majd beültek egy kávézóba.
A délutánjukon járt az eszük, ugyanis életük első sajtótájékoztatóján kellett részt venniük.
Nem megszokott dolog, hogy egy válogatott orvosi személyzete vagy masszőrcsapata ad interjút, de az sem megszokott, hogy három fiatal lány masszírozzon egy világhírű válogatottat.
