Üdv a csapatban!
Másnap délelőtt kilenckor kezdődött a spanyol válogatott edzése.
Fernando ígéretéhez híven, miután átöltözött társaival együtt, megkereste a szövetségi kapitányt, hogy elújságolja neki a hírt, és megbeszéljék a további teendőket.
- Jó napot uram!
- Ááá… Fernando! Remélem jó híreket hoztál!
- Igen, a lányok belementek a dologba, bár elég nehezen sikerült nekik dönteniük. De persze ez érthető, nem minden nap keresik meg az embert ilyen ajánlattal.
- Persze! Azt is megérteném, ha nemet mondtak volna. De úgy tűnik, hogy erős és bátor lányokról van szó, akik nem ijednek meg egy ekkora feladattól sem. Remélem tényleg olyan jók, mint ahogy te meséltél róluk, és nem okoznak csalódást senkinek.
- Azt hiszem, ha nem lennének már most profik, akkor elutasították volna az ajánlatot.
- Mikor beszélsz velük legközelebb?
- Azt mondtam nekik, hogy edzés után elmegyek hozzájuk, és megbeszéljük a további dolgokat.
- Mivel holnapra pihenőt kaptatok, hogy össze tudjatok csomagolni, péntek reggel pedig indulunk, velük csak Afrikában tudunk megismerkedni.
Mondd meg nekik, hogy hétfőn találkozunk Dél-Afrikában, ott megismerkednek a csapattal, megtudják mi lesz a feladatuk, és a többit.
Addig csomagoljanak össze, intézzék el a dolgaikat, a repülőjegyek pedig a reptéren várják majd őket.
- Rendben, megmondom nekik!
És lehetne még egy kérdésem? Mit fognak szólni ahhoz az emberek, hogy három fiatal lány az Európa Bajnok spanyol válogatott masszőr csapata?
- Ez egy jó kérdés Kölyök! Nem tudom! Az biztos, hogy megoszlanak majd a vélemények. Néhányan biztos őrültnek fognak titulálni minket, és pár napig cikkezni fognak róluk az újságok. De ha tényleg jók, akkor a szurkolók megszeretik őket, és nem lesz probléma. De most irány a pálya, ideje neked is edzened!
Majd Torres és a kapitány a többiekhez ballagott.
- Srácok! Álljatok meg egy kicsit és gyertek közelebb! – szólt Vicente del Bosque, mire az egész válogatott köré gyűlt. – Mindannyian tudtok róla, hogy sürgősen pótolnunk kellett az orvosi és masszőr csapatot. Az orvosi személyzetet már a héten a csapatunkban köszönthettük, jövő héten pedig három masszőr csatlakozik hozzánk. Kérlek benneteket, fogadjátok őket tisztességesen, ne bántsátok őket, és segítsetek nekik beilleszkedni a csapatba.
A focisták nem teljesen értették, hogy mi ez az „oktatás”, amit most kaptak. De miután a kapitány a lényegre tért, mindannyian megértették nagy megdöbbenés kíséretében.
- A három lány még kezdő, így eleinte biztatásra lesz szükségük. De ha segítetek nekik, hamar beilleszkednek, és minden rendben lesz a VB-n. Fernando biztosított róla, hogy alkalmasak erre a feladatra, így remélem nektek sem lesz problémátok velük. Köszönöm a figyelmet! Most pedig irány vissza, edzeni. – utasította focistáit, majd leballagott a pályáról
Az edzés pedig folytatódott a megszokott ütemben. A lányokról csak a tréning után esett szó az öltözőben.
- Nando, te tudtál ezekről a csajokról? – kérdezte Puyol
- Igen, tudtam róluk! Pontosabban én hoztam őket a csapatba. – magyarázta Torres – Csak én tudtam róluk és a kapitány. Ő kérte, hogy addig ne szóljak, ameddig nem biztos, hogy elvállalják.
- Te! Ők azok a lányok, akikkel a parkban találkoztunk? – kérdezte Reina
- Igen, ők azok! Vanessa, Lindsay és Barbie.
- Hé, mi le vagyunk maradva! – Csatlakozott a beszélgetéshez Xavi Hernandez – Milyen park? Mit csináltak? Mi van?
- Úgy másfél hete sétáltunk egyet a parkban Pepével, Xavival és Joannal. Volt néhány srác a focipályán és mi is beszálltunk játszani egy kicsit. Az egyik passzom rosszul sikerül, és görcsöt kaptam. Az őr akarta rendbe hozni a lábamat, mikor odajött Vanessa és felajánlotta, hogy segít, mert ő masszőr. Tényleg jól masszíroz, azonnal talpra tudtam állni. Mikor vége lett a meccsnek, utánuk mentem, hogy megköszönjem neki, akkor említette, hogy ő és a barátnői most végezték el az iskolát. – mesélte el röviden a történteket Torres
- Szóval te ajánlottad be őket a csapatba… – vonta le a következtetést Xavi
Fernando először visszament csapattársaival a szállodájukba, megebédeltek, majd mindenki szabadon tölthette a délutánját.
Torres egy óra tájban érkezett a Hilton Valencia hotelbe, ahol a lányok laktak. Ismét Vanessa ajtaján kopogott, amit rövidesen ki is nyitott a lány.
- Szia! Mi újság? – köszöntötte a lányt.
- Szia! Nincs semmi különös. Épp filmet nézünk. De gyere csak be. – majd becsukta az ajtót a focista mögött
- Sziasztok! – köszöntötte a másik két lányt is – Látom rosszkor jöttem.
- Nem, dehogy! Már vagy százszor láttuk ezt a filmet. Nem probléma, ha lemaradunk a végéről. – mondta mosolyogva Barbie
- Akkor jó! – nevetett a fiú is
- Na, és mi újság? Beszéltél a kapitánnyal? – kérdezte Barbie
- Igen, beszéltem vele. Örült neki, hogy igent mondtatok, de persze azt is megértette volna, ha nemmel válaszoltok. De szerencsére nem így történt. Azt üzente, hogy hétfőn lesztek bemutatva a csapatnak Dél-Afrikában, majd velei is ott találkoztok előtte. Addig csomagoljatok össze, intézzétek el a dolgaitok. A repülőjegyek pedig le lesznek foglalva, a reptéren átvehetitek őket hétfőn.
- Ohhh… félek, hogy mit fog szólni hozzánk a csapat! – mondta aggódva Lindsay
- Már szólt rólatok a csapatnak. Mindenki meg volt lepődve egy kissé. – mondta mosolyogva a focista – Egyedül én tudtam az esetleges érkezésetekről, így érthető. De mindenki vár már titeket. Most viszont mennem kell. Még van pár elintézni való dolgom. Hétfőn találkozunk Dél-Afrikában, addig is vigyázzatok magatokra! – köszönt el a lányoktól, majd távozott
A lányok az elkövetkezendő napokban az üzleteket járták, melegebb, téli ruhák után kutatva. Azt figyelembe véve, hogy éppen Spanyolországban nyaraltak, nem volt túl könnyű dolguk, hiszen június elején egy mediterrán országban nem sok téli holmit árulnak.
De mivel Dél-Afrikában ilyenkor tél van, nem volt más választásuk, téli ruhát kellett keresniük.
Szombat délután találtak egy kis üzletet, ahol akadt néhány nekik tetsző melegebb ruhadarab, így azokat megvették.
Mivel vészesen fogyott az idő a hétfői indulásig, úgy döntöttek a többi holmit már Afrikában veszik meg, ha pedig nem kapnak ott, akkor megfagynak.
Miután visszatértek a szállodába, megvacsoráztak, majd pihenésképpen utoljára lementek a Playa del Malvarossára.
Vasárnap mindhárom lány korán felkelt, hogy mindent nyugodtan összepakolhasson. Délre mindannyian készen voltak, már csak a következő napi utazásra szánt ruháik voltak az ágyon, minden más a bőröndökben pihent.
Egy órára megebédeltek, majd úgy döntöttek, utoljára kimennek a parkba, ahol a mindent elindító találkozás történt.
A harmincöt fok hatására nem sok ember mozgott kint a parkban, így a lányok könnyen találtak maguknak egy hatalmas fa árnyéka alatt álló padot, ahová leülhettek.
- Tulajdonképpen ez olyan, mint egy álom. – kezdte Vanessa – Egy csodálatos álom, amiből nem szeretnék sohasem felébredni. Néhány hete, hónapja még az volt a legnagyobb problémánk, hogy sikerül-e minden vizsga. Most pedig megyünk a VB-re… Masszírozni!!!
- Igen, ez egyszerűen hihetetlen! De mégis igaz! – helyeselt Lindsay
- Igazából legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha megtörténhet ez velem, velünk. – mondta Barbie – Csak egyet sajnálok! Azt, hogy Kent így még később látom viszont.
- De nem azt mondtad, hogy kint lesz néhány meccsen? – kérdezte Lindsay
- De, igen. De az mégsem. Olyan. És azt hiszem rengeteg dolgunk lesz, főleg, ha tényleg csak hárman leszünk, nem sok időnk marad majd együtt lenni.
- Ez egy kemény időszak lesz mindannyiunk számára. De ti már régen együtt vagytok ahhoz, hogy kibírjon a kapcsolatotok egy kis különlétet. –mondta Vanessa
- A lényeg az, hogy mi hárman itt vagyunk egymásnak. Támogatjuk, vigasztaljuk egymást, amikor csak kell. Együtt bármit túlélünk! – fejezte be a beszélgetést Lindsay
Hamarosan visszaindultak a szállodába, rendezték számláikat,majd visszamentek szobáikba pihenni, mert másnap hajnali négykor kint kellett lenniük a repülőtéren.
Mindhárom lánynak nehezére esett három órakor felkelnie, de erősebb volt bennük az izgalom, mint az álmosság, így hamar talpra ugrottak, összeszedték csomagjaikat, leadták kulcsaikat, majd fogtak egy taxit a szálloda előtt.
A lányok igazán már meg sem lepődtek azon, amikor a taxiból egy ismerős ember, Eduardo szállt ki, hogy bőröndjeiket a csomagtartóba pakolja.
A férfi sem felejtette el a három lányt, széles, baráti mosollyal üdvözölte őket.
Miután beszálltak a kocsiba, elkezdte kérdezgetni őket.
- Hová lesz hölgyeim?
- A repülőtérre vigyen minket Eduardo, kérem! – mondta még kissé álmosan Lindsay
- Már haza is mennek? Azt hittem, hogy tovább maradnak.
- Nem, nem haza megyünk. – mondta Vanessa
Igaz, nem mondták nekik, hogy ne beszéljenek új munkájukról, de jobbnak látták, ha rajtuk és családjukon kívül más egyelőre nem tud a dologról, legalább is nem tőlük.
- És milyen volt a nyaralás? Hogy érezték magukat nálunk?
- Fantasztikus volt. Csodálatos hely Valencia, és maga Spanyolország is. Kedvesek az emberek, minden tökéletes. – áradozott Barbie
Közben meg is érkeztek a repülőtérre. Eduardo kiszedte a csomagokat, Vanessa fizetett, majd a várakozóba sétáltak, ahol letették csomagjaikat, majd Vanessa elment a jegyeikért.
A gépük fél ötkor indult, majd kilenc órás repülés után délután fél kettőkor landolt Johannesburg repterén, ahol már várták őket.
A csapat egyik asszisztense, Isabella egy táblát tartott a kezében a lányok nevével, remélve azt, hogy így észreveszik őt.
A három lány kis idő múlva valóban észrevette a táblát, és odasétáltak a nőhöz.
- Jó napot kívánok hölgyeim! Ha jól sejtem, önöket kell elvinnem a szállásra. Én Isabella Santos vagyok, a válogatott egyik irodai asszisztense.
- Örvendünk a találkozásnak! Én Lindsay McGregor vagyok, ők pedig Vanessa Taylor és Barbie Monroe.
- Hová kell minket vinnie? Hol a szállásunk? – kérdezte Vanessa
- A válogatott szállása egy Potchefstroom nevű városban van. A Nord-West University campusában fognak a VB ideje alatt lakni. De kérem, induljunk el lassan, mert hamarosan indul a repülőgép.
- Repülővel megyünk? – kérdezte Vanessa
- Igen, huszonöt percnyi repülőútra van ide a város, ez a leggyorsabb mód az odajutásra.
- Rendben, indulhatunk! – mondta Barbie
Tíz perc múlva felszállt a gép, majd nem egészen fél óra múlva a városka repterén landoltak. A rövidke út csöndesen telt. A lányok a tájat csodálták, Isabella pedig a laptopján dolgozott.
A reptér előtt egy fehér Mercedes várta a három lányt és Isabellát.
A tíz perces kocsikázás is csendesen zajlott, a nő a munkájába merülve ült az anyósülésen, a három lány pedig hátulról figyelte a tájat.
Miután megérkeztek a szállásra, Isabella felkísérte a három lányt a szobáik elé.
- A csapat öt órától tart edzést a helyi focipályán, Vicente del Bosque úr oda várja magukat is megbeszélésre, majd bemutatja önöket a csapatnak. Én nem érek rá, de valaki itt lesz és elkísérési oda önöket. Javaslom, addig pihenjék ki magukat, hiszen hosszú útjuk volt eddig.
- Köszönjük, hogy értünk jött, és hogy elhozott minket ide! – mondta udvariasan Vanessa
- Ugyan, nincs mit, ez a dolgom. – mondta mosolyogva Isabella – De most rohannom kell. Üdv a csapatban! Remélem, még beszélünk. – köszönt el a lányoktól
- Köszönjük! Mi is reméljük. – mondta Lindsay
A nő elment, a három lány pedig egyedül maradt a folyosón. Mindannyian nagyon fáradtak voltak, így bevonultak szobáikba, körülnéztek, majd ledőltek pihenni.
Fél ötkor kopogtak Lindsay, majd Barbie és Vanessa ajtaján. A lányok álmosan nyitottak ajtót. A szállás egyik alkalmazottja, egy középkorú férfi állt a folyosón rájuk várva.
- Szép napot kívánok Önöknek! Egy üzenetet hoztam!
- Jó napot kívánok! – köszönt Barbie, majd barátnői – Mi lenne az üzenet?
- Öt óra előtt öt perccel legyenek a bejáratnál, ahol egy fekete BMW fogja várni, ami a pályára viszi önöket.
- Rendben! Köszönjük! – mondta Vanessa
A férfi elment, a lányok pedig visszamentek szobáikba, rendbe szedni magukat.
Tíz perc alatt elkészültek, mindannyian farmert húztak és egy-egy kényelmes pólót.
A BMW már a bejáratnál várta őket, a sofőr egy idősebb, fekete férfi volt. Köszöntötte a lányokat, ajtót nyitott nekik, majd elindultak. Az út mindössze öt percig tartott.
Egy kis, városi, szabad lelátós focipálya előtt álltak meg. Még senki sem volt a gyepen, valószínűleg még mindenki az öltözőben volt.
Egy kisebb épület állt a pálya szélén, abban voltak az öltözők, a szertár és néhány iroda.
A sofőr időközben otthagyta a lányokat. Fogalmuk sem volt, hogy hová is kell menniük, de mivel egyetlen embert sem láttak, agy bementek a kis épületbe. Az irodák felé vették az irányt, az egyik ajtón ideiglenes felirat hirdette, hogy Vicente del Bosque szövetségi kapitány irodája.
Vanessa nagy levegőt vett, végignézett barátnőin, majd bekopogott. Az irodából egy halk „szabad” hallatszott ki, agy a lány benyitott.
- Áhhh… megjöttek! Köszöntöm Önöket! – sétált a lányokhoz a kapitány – Jöjjenek be! Vicente del Bosque vagyok, a spanyolok szövetségi kapitánya.
- Nagyon örvendek uram! Én Vanessa Taylor vagyok! – nyújtotta a kezét a lány
- Vanessa! Önről már sokat hallottam. – rázott kezet a lánnyal
- Lindsay McGregor vagyok, uram! Nagyon örvendek! – rázott kezet ő is a kapitánnyal
- Akkor, ha jól sejtem, Ön csak Barbie lehet. – lépett a lányhoz
- Igen, uram, Barbie Monroe vagyok! Nagyon örülök! – majd vele is kezet fogott a férfi
- Üljenek le, kérem! Néhány dolgot még meg kell beszélnünk, mielőtt bemutatnám Önöket a csapatnak.
A három lány leült, a kapitány is visszatért a saját székéhez, majd belekezdett a mondanivalójába.
- Gondolom Fernando mesélt arról, miért volt sürgősen szükségünk új masszőrökre. Őszintén megmondom, eleinte egyáltalán nem lelkesedtem az ötletért, hogy három fiatal lányra bízzam a csapatom. Tulajdonképpen még most sem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy jól döntöttem, de más választásom nem volt. Kipróbáljuk Önöket, meg fogom kérdezni a focistáim véleményét, remélem, nem kell majd csalódnom. A maguk dolga a masszírozás lesz, de valószínűleg ezt eddig is tudták. Minden meccs és edzés előtt, a félidőkben és szükség esetén, a meccsen lesz dolguk. És természetesen, ha valamelyik játékosnak szüksége van masszázsra. A szállásunkon is kialakítottunk egy masszázs szobát, itt is van egy szoba, és természetesen minden stadionban van ere alkalmas hely. – fejezte be a kapitány – Esetleg van kérdésük?
- Nem uram, nincs! – mondta Vanessa
- Rendben! Még el kell intéznünk egy kis papírmunkát, utána pedig bemutatom Önöket a csapatnak. Az első kérdésem az lenne, hogy tegezhetném-e magukat? – kérdezte mosolyogva a kapitány
- Természetesen uram! – mondta Lindsay
Fél óra alatt elintézték a papírmunkát, immár hivatalosan is a spanyol csapathoz tartoztak.
A kapitány kíséretében kiballagtak a pályára, ahol már javában zajlott egy könnyed edzés.
Amint megpillantották a kapitányt a pálya szélén, abbahagyták a játékot, és a játéktér közepére gyülekeztek. Közben a főnök is a középpályára indult a három lánnyal a nyomában.
A focisták körbeállták a kezdőkört, a kapitány a kezdőrúgást jelölő körnél megállt, a lányok pedig a kezdőkörön kívül megálltak.
- Srácok! Immár bejelenthetem, hogy csapatunk újra teljes. Most már hivatalosan is válogatottunk tagja eme három lány. –mondta a kapitány, focistái pedig tapsban törtek ki
Hagy mutassam be őket nektek!- intette le a fiúkat – Lányok, lépjetek közelebb hozzám. – hívta be a körön kívül ácsorgó barátnőket
Szóval, ők itt Vanessa Taylor, Barbie Monroe és Lindsay McGregor. – mutatott végig a lányokon, a focisták pedig ismét tapsolni kezdtek
Gondolom, ti jobban ismeritek őket, de azért hagy mutassak be mindenkit: Sergio Ramos, Gerard Piqué, Jesus Navas, Fernando Torres, David Villa, Cesc Fabregas, Xavi Hernandez, Xabi Alonso, Pepe Reina, Iker Casillas, Fernando Llorente, Carles Puyol, Joan Capdevila, Andrés Iniesta, Juan Mata… amíg a kapitány a játékosai nevét sorolta, a focisták sorban a lányok elé léptek és puszival köszöntötték őket
Miután a lista végére ért del Bosque, szól még néhány szót a játékosaihoz és a lányokhoz.
- Fiúk, kérlek titeket, segítsetek a lányoknak a beilleszkedésben, segítsetek nekik, ha szükségük van valamire. Lányok, ti pedig szóljatok bátran, ha valami gondotok lenne. – mondta biztatólag – És srácok, még valami. Ne használjátok ki a helyzetet! Lányok, vigyázzatok Sergioval, köztudottan ő a csapat nőcsábásza. – nevetett a kapitány, majd az egész csapat hangos nevetésben tört ki – Most pedig ideje visszamenni, edzeni, ti pedig készüljetek elő a masszázsra. – majd visszaindult az irodájába, a lányok pedig mögötte a masszázs szobába
A lányok izgatottan pakolásztak az „irodájukban”, a már bekészített ágyakat lefertőtlenítették, letakarták, előszedték a krémeket, olajokat.
Hat óra körül kopogtattak az ajtón, majd három focista lépett be rajta, név szerint Jesus Navas, Gerard Piqué és Iker Casillas.
- Sziasztok? Jöhetünk felfrissülni? – mosolygott a lányokra Casillas
- Igen, mi készen állunk, ha ti is tudjátok mire vállalkoztatok. –mondta Barbie
- Ugyan már, nem kell izgulni, nem eszünk meg titeket. – biztatta a lányokat Piqué
- Jól van, akkor kezdjünk. – mondta Vanessa
A fiúk választottak egy-egy ágyat, Vanessa Navast, Barbie Casillast, Lindsay pedig Piquét kapta.
A lányok majdnem elájultak, mikor az ágyak előtt a focisták teljesen természetesen levették magukról a pólót és előbújt mindhármuk félistenekhez illő kockás hasa.
Igazán csak akkor tértek magukhoz, mikor a fiúk már az ágyon feküdtek, és csak a hátukat látták.
A tíz perces masszázs során egyetlen szó sem hangzott el, a lányok minden figyelmüket a dolgukra összpontosították, a fiúk pedig nem akarták őket zavarni.
Második körben Vanessához Llorente, Barbiehoz Xavi, Lindsayhez pedig Capdevila érkezett.
Harmadik nekifutásra Torres, Reina és Xabi Alonso jött. Ennél a társaságnál már oldottabb hangulat uralkodott a három ügyeletes mókamesternek köszönhetően, és annak, hogy a lányok is egyre jobban belejöttek.
A negyedik csapatban Mata, Iniesta és Puyol érkezett, majd végül Ramos, Villa és Fabregas.
A lányok az egy órás folyamatos masszírozástól nagyon fáradtak voltak, már alig várták, hogy ismét szobáikban pihenhessenek.
Visszafelé a csapatbusszal mentek ők is a szállásra, majd a vacsorát is kihagyva visszatértek szobáikba, ahol azonnal mély álomba zuhantak.
