Un sueno en realidad - Álomból valóság

- Tulajdonképpen igen! – mosolyodott el a focista – Mi a fene van Nandoval? Nagyon furcsa, egyik percben még semmi baja, aztán elviharzik, másnap meg mint ha mi sem történt volna… Nem értem! Nemrég jött velem szembe fülig érő vigyorral…

- A tegnap este elég bonyolult volt. Ott találtam a bárban, ahogy mondtad. Elégé rosszul festett, már jó pár poharat kiürített mire odaértem. Először elküldött, majd mégis megkért, hogy maradjak, de nem akart arról beszélni, hogy mi történt.
- Ugye nem hagytad többet inni?
- Nem, dehogy. Makacs volt, de a pultos hallgatott rám, és nem adott neki több piát.
- De mitől ez a fene nagy jókedv?
- Ma délelőtt, miután visszajöttünk az edzésről, beszélgettünk a tegnapról… Elmesélte, hogy mi volt a baj. Azt hiszem jót tett neki, hogy elmondhatta valakinek.
- Rendben van! Köszönöm, hogy segítettél. Ha én megyek oda este, valószínűleg elhajt…
- Igazából nem örült annak, hogy utána mentem, de valahogy megbékélt a dologgal.
- Jól van. Nem is zavarlak tovább. – mondta Xavi, majd az ajtó felé vette az irányt
A fiú éppen kinyitotta az ajtót, mikor Nando kopogni készült a túloldalon.
- Ohhh… sziasztok! Micsoda véletlen. – nevetett a csatár, majd egy csókot nyomott Vanessa szájára.
A lány szóhoz sem jutott, pedig lassan már megszokhatta volna ezt az új helyzetet.
- Őőő… erről azt hiszem elfelejtettél mesélni… – nézett nagyra nyitott szemekkel Xavi a masszőrlányra
- Ne haragudj, de nem tudtam, hogy szabad-e.
- Mindegy, nem haragszom. Majd egyszer elmesélitek, de most mennem kell. Sziasztok! – köszönt el, majd távozott
Vanessa ismét kettesben maradt a spanyolok sztárjátékosával. Nando újból meg akarta csókolni, de a lány hárította a próbálkozást.
- Nando, beszélnünk kell! Ráérsz? – kérdezte komoly hangon a lány
- Igen, neked bármikor. – hangzott a rövid válasz
- Akkor kérlek, gyere be, és ülj le.
A fiú némán követte az utasításokat. Vanessa is leült, szembe a focistával.
- Figyelj, én most nem értem, hogy mi van. – sóhajtott mélyet a lány
- Mit nem értesz?
- Ezt az egészet. Hogy most mi van? Azt még értem, ami az este történt a bárban, sőt azt is, ami reggel volt az erdőben… De most jársz- kelsz itt, bárki előtt megcsókolsz, mintha ezt szabadna, mintha természetes lenne.
- De hát ez természetes.
- Nem, nem az! Neked családod van, feleséged, gyereked. Nem tehetsz úgy, mint ha nem lennének.
- Tudom, de több ezer kilométerre vannak innen, és most szünet van köztem és Olalla között.
- És erről Oli is tud?
- Igen, tud. Beszéltem vele. Megértette, neki is kell egy kis idő, hogy átgondolja a kapcsolatunkat.
- De te attól függetlenül nem tehetsz úgy, mint ha ő nem lenne. Nem csókolózhatsz fűvel-fával…
- Nem, én nem csókolózom fűvel-fával, csakis veled.
- De pont ez a baj, velem sem szabadna!
- Kérlek, ne mond ezt, most szükségem van rád. Nem elég, hogy a pályán sem nyújtok valami jó teljesítményt, a magánéletem is romokban. Te vagy nekem csak, aki meghallgat, ki megért.
- Én bármikor szívesen meghallgatlak, de nem tudom, jó ötlet-e ezt a fajta kapcsolatot tovább folytatni.
- Csak annyit kérek, hogy próbáljuk meg. Látom, hogy te is akarod..
- Sosem mondtam, hogy nem akarom, de gondolj bele, ha elértek oda, hogy tovább tudjátok folytatni a kapcsolatotokat, akkor velem mi lesz.
- Kicsim, ez a jövő zenéje. Most csak koncentráljunk a mára. – mosolygott Vanessára a focista, majd felállt, a lányhoz lépett, lehajolt hozzá, és forrón megcsókolta.

Az esti edzés után ismét a lányokon volt a sor, átmasszírozták az izmos focistákat.
Szép sorjában mindenki sorra került, kivéve Cesc Fabregast. Mikor már mindenkivel végeztek a lányok, csak akkor került elő.
Vanessa és Lindsay visszament a focistákkal vacsorázni a szállásra, Barbie pedig Cescel a pályán maradt.
- Te meg hol jártál? Már éhes vagyok! – nevetett Barbie
- Bocsánat! – mondta bűnbánóan a focista – Telefonáltam…
- Semmi baj! Nem halok éhen. – mosolygott a lány
- Tényleg sajnálom, hogy miattam kellett itt maradnod. Gondolom, szívesebben vacsoráznál a lányokkal.
- Ugyan, tényleg nem probléma. Majd vacsorázok egyedül.
- Nem kell egyedül vacsoráznod, eszek én veled. Nekem is ennem kell valamit.
- Akkor ezt megbeszéltük! – nevetett Barbie
- De remélem tényleg nem haragszol, amiért várnod kellett rám.
- Hát, ha még egyszer bocsánatot kérsz, akkor haragudni fogok. – nézett komolyan a fiúra
- Jól van, akkor beszélgessünk másról. – nevetett Cesc
- Miről szeretnél beszélgetni? – nézett kérdőn Barbie a focistára
- Hát… mondjuk, mi van a barátoddal.. Kennel?
- Te most komolyan a barátomról akarsz tudni? – kerekedett el a lány szeme
- Hirtelen más nem jutott az eszembe… szóval igen.
- És miről akarsz tudni?
- Mi van vele? Találkoztatok már?
- Nem, még nem tudott eljönni. Eddig nem ért rá.
- Gondolom, nagyon hiányzik…
- Tudod, ő motorversenyző, mindig más országban van, igazából már megszoktuk a távolságot. De persze hiányzik.
- De azért telefonon beszéltek?
- Igen, bár mostanában egyre ritkábban.
- Hogyhogy? Valami baj van?
- Régebben, mikor távol voltunk egymástól, minden este beszéltünk. Még akkor is, mikor idejöttünk, naponta felhívott vagy felhívtam, de az utóbbi napokban, hetekben alig beszélünk. Ha én nem hívnám, akkor már vagy két hete nem beszéltünk volna.
- Ennyire elfoglalt?
- Nem hiszem. Most éppen szünet van abban a kategóriában, ahol versenyez, szóval elvileg lenne ideje.
- De akkor miért nem hív?
- Nem tudom. Tegnap beszéltem az egyik ismerősömmel, ő mesélte, hogy két nap egymás után látta egy szórakozóhelyen Kent a haverjaival… Bulizni ráér, engem felhívni nem. – sóhajtott nagyot a lány – Na, de lejárt a te tíz perced is. Most már tényleg éhes vagyok.
- Rendben, összeszedem a cuccom és mehetünk.
Cesc visszament az öltözőbe a táskájáért, addig Barbie összepakolta a masszázskrémeket, izomlazítókat és a többi masszírozáshoz szükséges kelléket.
Néhány percet várt a folyosón, majd Cescel együtt visszaindultak a szállásra.
Az étkezőben már senki sem volt, Barbie és Cesc vacsorája kikészítve várt rájuk.
- Úgy látom, tényleg csak ketten vacsorázunk. – mosolygott a fiú
- Igen, úgy tűnik. – bólintott a lány, majd leültek egy üres asztalhoz a sok közül – Na, te már mindent tudsz Kenről… mi van Carlaval?
- Carlaval? Hát… biztos jól van.
- Biztos jól van… – vonta fel a szemöldökét Barbie
- Hát, tudod.. már egy ideje ne vagyunk együtt. – sóhajtott mélyet a focista
- Mi?… Mármint, hogyhogy? – lepődött meg a szőke lány
- Ez egy hosszú történet… és kicsit bonyolult is.
- Bocsánat, nem akarok kíváncsiskodni, meg beleavatkozni a magánügyeidbe. – szabadkozott a lány
- Nem, semmi baj. Az előbb én kérdezősködtem a Kennel való kapcsolatodról… – nézett a lány szemébe – Igazából már vagy fél éve nem vagyunk együtt. Nem vertük nagydobra a dolgot, csak kevesen tudnak róla. Igazából eddig sem nagyon írogattak a magánéletemről, próbáltam, próbáltunk visszahúzottan élni a nyilvánosság elől, ezért is volt könnyű titokban tartani… Hogy miért lett vége? – folytatta a fiú, mintha előre látta volna Barbie következő kérdését. – Egyszerűen csak kihűlt a kapcsolatunk, már nem volt meg benne az a tűz, ami életben tudta volna tartani a szerelmünket.
- Milyen maradt vele a kapcsolatod?
- Mindketten úgy gondoltuk, jobb ha véget vetünk a kapcsolatunknak, és máshol, másnál keressük meg azt, ami nálunk elveszett, vagy eleve meg sem volt. Közös döntés volt… barátok maradunk, de már sosem lesz több.
- Sajnálom, hogy…
- Ne tedd! – mosolygott a középpályás – Jobb ez így, hogy külön vagyunk.
Rövidesen mindketten visszatértek szobáikba pihenni, másnap újabb meccs várta őket.

A másnap korán kezdődött. Hat órakor már mindenki az étkezőben böngészte az újságokat reggeli közben. Nagy volt a csend, csak az evőeszközök keltette zaj hallatszott, mindenki mentálisan készült az esti meccsre.
Reggeli után a csapat Johannesburgba utazott, ahol egy rövidke edzést tartottak. Az edző nem akarta lefárasztani focistáit a mérkőzés előtt, így egy könnyed, játékos tréninget vezényelt.
Néhány percnyi bemelegítés után kezdetét vette a játék. A játékosok párokba fejlődtek, és fogócskázni kezdtek. A pálya egyik sarkában futkároztak a párok, a fogó páros pedig próbálta elkapni őket. Míg a spanyolok kisfiúként kergetőztek a gyepen, a három masszőrlány a pálya széléről figyelte az eseményeket. Jókat nevettek az átszellemült focistákon.
Kellemes, vidám hangulat uralkodott a pályán, olyannyira, hogy még Vicente del Bosque is beállt néhány percre a fogócskába.
Vanessa, Barbie és Lindsay továbbra is a kispadról szemlélte a játékot, mígnem Navas, Llorente és Xavi odakocogott hozzájuk.
- Lányok, gyertek ti is! – kiabálta kocogás közben Fernando
- Hová? – kérdezte Lindsay
- Hova-hova? Hát játszani! – válaszolta Jesus, mikor már a kispad elé értek.
- Őőő… izé… mi inkább itt maradnánk. – dadogta Lindsay
- Ugyan már! Látjátok, hogy még del Bosque is beállt, ti sem haltok bele.
Vanessa válaszra nyitotta volna száját, de Xavi megelőzte, megfogta a lány kezét, és a pályán játszó társai felé húzta. Fernando és Jesus is hasonlóan cselekedett, és már Barbie és Lindsay is a játéktér felé tartott.
Kicsit változtattak az előző felálláson, most négyes csapatokban kergetőztek tovább. Lindsay David, Iker és Victor Valdes csapatába került. Barbie Ceschez, Xavihoz és Fernandohoz csatlakozott. Vanessa pedig Sergio, Nando és Jesus csapatát erősítette.
A lányok hamar belerázódtak a játékba, vidáman, nevetgélve fogócskáztak a spanyol válogatott focistáival.
Tíz perc múlva kifulladva sétáltak vissza a kispadra, nekik annyi elég volt.
A fiúk újabb játékba kezdtek, köröket alkottak, aminek közepében egy-egy játékos állt. A körben álló focisták feladata az volt, hogy úgy passzolgassák a labdát, hogy a középen álló ne tudja azt elkapni.
Az egyik körben Gerard Piqué, a másikban pedig Xabi Alonso próbálta elhalászni a labdát a passzolgatók elől. Néhány percnyi passzolgatás után Gerard sikeresen megfogta a labdát, helyére Carles Puyol került. A másik csoportban Xabinak kicsit több idejébe tellett, de végül neki is sikerült elhappolnia a labdát, őt Juan Mata követte.
Negyed órával később véget ért az edzés, a fiúk lezuhanyoztak, tartottak egy rövidke sajtótájékoztatót, majd megebédeltek Johannesburg egyik elegáns éttermében. Ebéd után a reptérre buszoztak, onnan pedig Fokvárosba repültek, ahol este a portugál válogatottal mérik össze tudásukat és erejüket.
A délután folyamán még néhány játékos adott pár interjú, majd az edző egy végső taktikai megbeszélést tartott.
Hamar elérkezett az este, fél kilenckor mindkét csapat kikocogott a pályára, ahol a nemzeti himnuszok meghallgatása után felhangzott a meccs kezdetét jelző sípszó.
A mérkőzés előtt az újságírók, sportriporterek, kritikusok vagy akár az egyszerű futballszurkolók is csak találgatni tudtak, mi lesz a meccs kimenetele.
Mindkét csapat igen erős, kiváló focistákkal rendelkeznek, a portugáloknál elég csal Cristiano Ronaldo nevét megemlíteni, a spanyoloknál pedig Villa, Torres vagy Casillas jelenléte erősíti a válogatottat.
Mindenki joggal várt egy kiélezett, erős küzdelmet.
A játék elkezdődött, a spanyolok az ellenfél kapuja felé törtek. A portugál védők résen voltak, így megakasztották a támadást. Egy jól előreívelt labdával ellentámadásba lendültek, de mire a kapuhoz ért a támadó, a spanyol védők is felzárkóztak, megzavarva ezzel a portugál riválist, akinek lövését Casillas simán megfogta.
Az első félidő hátralévő részét a pálya középső területein töltötték a csapatok. Egyik fél sem tudott kitörni a másik kapuja felé, így nagyobb helyzetek sem alakultak ki. Egy-egy kisebb lehetőség mindkét csapat előtt kínálkozott, de ezeket a kapusok könnyedén hárították.
Negyvenöt perc után a bíró lefújta a játékidő első felét, a csapatok visszaballagtak öltözőikbe.
Bárkit megkérdeztek volna, aki ezen a napon kilátogatott a Spanyolország- Portugália mérkőzésre, biztosan nem ezt várta volna ettől a két csapattól. Mondhatni, a játékuk unalmas volt.
A nagy futballsztárnak kikiáltott Ronaldo beleszürkülve a mérkőzésbe, eredménytelenül futkosott a pályán, de a spanyolok egyik sztárjátékosa sem nyújtott jobb teljesítményt.
A negyed órás szünetet követően a csapatok ismét kikocogtak a zöld gyepre.
Látszólag az edzők szünetbeli utasításai sem sarkalták magabiztosabb játékra a csapatokat.
Közel negyed óra elteltével a spanyol válogatott új fokozatra kapcsolt, megélénkülve ezzel játékuk, aminek gyümölcse megérett a hatvanharmadik percre David Villa góljával.
A bekapott gól hatására a portugálok is kissé megélénkülve fociztak, de a spanyolok sem adtak alább a kilencvenedik perc végéig.
A spanyolok ezzel a győzelemmel tovább menetelhetnek a világbajnoki cím felé, a portugálok viszont a nyolcad döntőkben elvéreztek.
Az Európa bajnok csapat egy emberként ugrott fel a helyéről és rohant be a pályára a meccs végét jelző sípszó után. A lányok sem ültek a kispadon, ők is berohantak a pályára és gratuláltak a csapatuk tagjainak, valamint az arra járó portugál játékosoknak is.