Másnap reggel mindenki korán kelt, hisz aznap este Németország csapatával kellett szembenézniük.
Szinte mindenki egyszerre érkezett az étkezőhöz. Lindsay, Barbie, David, Cesc, Nando és Sergio megdöbbenve látták, hogy asztaluknál már ül valaki. A kölyökképű csatár volt a legkevésbé meglepett, titkon remélte, hogy az előző este után visszaáll a régi rend.
Miután felvették reggeljüket, letelepedtek az asztalhoz, ahol Vanessa várta őket.
- Már azt hittem nem értek le soha! – mosolygott a lány.
- A régi Vanessa! – kiáltott fel Barbie, majd Lindsayel karöltve a lány nyakába ugrottak.
- Nem tudom mi történhetett, de örülök, hogy újra itt vagy – mondta Cesc, majd egy puszit nyomott a lány arcára, hasonlóképpen ezután David és Sergio is.
- Egy kis veszekedésre, és egy kiadós beszélgetésre volt szükségünk – nézett Nandora. – Tisztáztuk a dolgokat.
- Örülünk, hogy itt vagy újra – mondta Lindsay boldogan.
- Én is – mosolygott a barna lány. – Annyira hiányoztatok mindannyian.
Reggeli után egy sajtótájékoztató várta a válogatott egy részét, de a másik fél se unatkozott, hisz jó néhány újságíró szerette volna kifaggatni Németország elleni esélyeikről őket.
A délelőtt folyamán még beiktattak egy rövidke edzést, utána pedig a lányok vették kezelésbe a focistákat.
- Jaj, Vani, úgy örülök, hogy újra mosolyogni látlak, és nem menekülsz mindenki elől – mondta Lindsay miközben készültek a masszázsra.
- Én is örülök, hogy újra veletek lehetek. Tudjátok, szükségem volt egy kis magányra. Tudom, hogy nektek sem esett jól, hogy távolságtartó lettem, de higgyétek el, nekem még nehezebb volt. Szükségem volt egy kis időre, hogy gondolkozhassak.
- Tudjuk Vani, és teljesen megértjük. Ezért nem is kerestünk, mikor eltűntél – mondta Barbie.
- Igen, de aggódtunk érted. Tudjuk, hogy felnőtt, okos lány vagy, és nem csinálsz hülyeségeket, de mégis féltettünk. Mikor Jesus szólt, hogy Johannesburgban vagy, Sergi és Nando csak azért nem rohant utánad azonnal, mert tudták, hogy Jesus vigyáz rád – szólt Lindsay.
- Sajnálom, ha rátok ijesztettem. Egyszerűen nem akartam Nando közelében lenni.
- És most mi változott? – kérdezte Barbie. – Persze, ha nem akarsz beszélni róla, nem kell.
- Tegnap vacsora után kimentem az udvarra levegőzni egyet, ő pedig utánam jött. Azt nem tudom, hogy direkt vagy véletlen bukkant rám, de mindegy is. Először veszekedtünk, ott akartam hagyni, de nem engedett. Utána kicsit lehiggadtunk és megbeszéltük a dolgokat. Az utóbbi néhány nap nehezen alakult mindkettőnk számára, de tisztáztunk mindent.
- És most mi van köztetek? – kíváncsiskodott Lindsay.
- Barátok maradunk, közeli barátok. Semmi több.
Időközben a focisták is megérkeztek, kezdődhetett a lányok számára a munka.
Újra a régi párosok zárták a sort, Nando ismét Vanessa kezei alá került, aminek a fiú szívből örült.
- Hiányoztak a kicsi, puha kezeid, Vani – mosolygott a fiú.
- Na, köszi szépen – szólt át a másik asztaltól Barbie.
- Ne értsd félre, veled sem volt bajom. Kiváló masszőr vagy, csak tudod, már hozzászoktam Vanessa kezeihez.
Miután végzett mindenki, visszamentek a szállásra megebédelni, majd összecsomagolni.
A pakolás végeztével az előtérben gyülekeztek a játékosok, majd egy rövid megbeszélés után felszálltak a csapatbuszra és útnak indultak a reptérre, onnan pedig Durbanba.
A durbani reptéren, majd a szálloda előtt is sok spanyol szurkoló várta a kedvenceiket. Néhány szerencsés szert tehetett egy-egy autogramra, de a csapatnak sietnie kellett, hiszen sok minden várta még őket a mérkőzés előtt.
Kötelezettségeik végeztével mindenki visszavonult a szobájába, hogy relaxálni tudjon az elődöntő előtt.
A lányok közös szobájukban töltötték az időt, bár Cesc és David is kérte a lányokat, hogy legyenek mellettük.
- Tudod Vani, ez annyira igazságtalan… – kezdte Lindsay.
- Micsoda?
- Az, hogy te épp szétmentél Nandoval, a kínok kínját élted meg, mi meg… mi meg most jöttünk össze a fiúkkal.
- Ugyan, emiatt ne aggódjatok.
- De én… kezdem szégyellni magam. Tudom, hogy rosszul esik neked.
- Ne tedd Linds, ezzel nincs semmi baj. Egyáltalán nem esik rosszul, sőt, örülök nektek. Legyetek mindig boldogok.
- De biztos rossz lehet nézni… – mondta Barbie.
- Nem, nem rossz. Örülök, hogy legalább ti megtaláltátok a boldogságot. Néhány napja még én is így voltam vele… De a ti helyzetetek egészen más. Cescnek már rég nincs párja, David pedig válik. Remélem, ti nem estek abba, amibe én kerültem.
- Annyira sajnálom, hogy szétmentetek – folytatta Lindsay. – Olyan szépek voltatok együtt.
- Én is sajnálom, de nem ez volt megírva nekünk. Nandonak családja van. Otthon várja a felesége és a kislánya, és nem mellesleg hamarosan egy újabb baba. Ő túl jó ember ahhoz, hogy elszakítsam a családjától.
- Te is jó ember vagy! – mondta Barbie. – És te is megérdemled a szerelmet, azt, hogy boldog légy. Lehet, hogy nem Nando oldalán, de hamarosan megtalálod te is a párod.
- A próféta szóljon belőled, amiga – mosolygott Vanessa.
Lassan beesteledett, a játékosok felpakolták holmijukat, majd felszálltak a szálloda előtt várakozó buszra.
Bár még másfél óra volt a mérkőzésig, a stadion szinte teljesen megtelt, a kapukon folyamatosan áramoltak be a szurkolók.
Elérkezett a várva várt pillanat is, a csapatok kikocogtak a zöld gyepre, ahol felsorakoztak a himnuszokhoz. A durbani stadion teljesen megtelt, mindenki feszülten várta a mérkőzés kezdetét jelző sípszót.
Szinte még el sem kezdődött a mérkőzés, máris félbe szakadt, mivel egy lelkes szurkoló vuvuzelával a kezében a pályára rohant. A biztonságiak hamar leterelték a pályáról, így folytatódhatott a mérkőzés. Három perccel később, a hetedik percben David Villa került helyzetbe, de a kapus hárítani tudta a lövést. Negyed órával később Xabi Alonso passzolt Sergio Ramosnak, aki rá is lőtte, de a labda a kapu fölé szállt.
Az első félidőt gól nélkül fejezték be a csapatok.
A második játékrészben jó néhány helyzetet kialakítottak a spanyolok, de gólra egyiket sem tudták váltani. Mindkét oldalon büntetőnek kinéző szituációk alakultak ki, de egyiket sem fújta be a magyar bíró, így egészen a hetvenharmadik percig találat nélkül folyt a játék.
A bíró szögletet ítélt a spanyoloknak, szépen a kapu elé ívelték a labdát, majd Carles Puyol tíz méterről befejelte a labdát.
A lelátó nagy része és a kispadon ülők egy emberként ugrottak fel a helyükről, a játékosok pedig a pályán ünnepelték Puyolt.
Kilenc perccel a játékidő letelte előtt Vicente del Bosque lehívta David Villát a pályáról, helyére pedig Fernando Torres érkezett. A fiatal csatár hamarosan helyzetbe is került, de a labda most sem akart bemenni neki, mint eddig minden alkalommal a világbajnokság során.
A bíró jó néhány perc hosszabbítás után végre lefújta a mérkőzést. A spanyol kispad azonnal a pályán termett, hogy gratuláljanak, és együtt ünnepeljenek a pályán lévőkkel.
Míg a spanyoloknak ez a győzelem a döntőbe jutást jelentette, addig a németeknek meg kellett elégedniük egy esetleges bronzéremmel.
A lányok sem maradtak ülve, ők is a pályára szaladtak. Barbie Cesc irányába szaladt, a fiú felkapta őt, szorosan magához ölelte, majd megcsókolta.
Lindsay is megtalálta Davidot, aki szintén csókkal köszöntötte kedvesét.
Vanessa volt az egyetlen, aki céltalanul kóborolt a pályán, mindig annak gratulált, aki a legközelebb ért hozzá. Miután épp Iker Casillasnak gratulált szép védéseihez, hátra fordult, hogy a túloldalon lévőknek is gratuláljon, mikor Nandoval találta szembe magát, illetve a fiú úgy négy-öt méterre állt Vanessától. Csak nézték egymást, egyikőjük sem mozdult. A csatár végül megindult a lány felé, először csak lassan, majd megszaporázta lépteit. Vanessa még mindig mozdulatlanul állt, pedig már csak fél méterre volt tőle a spanyol. Nando megtorpan néhány centire a lány előtt, majd másodpercekkel később már karjai közt tartotta Vanessát. A lány sem ellenkezett, szorosan magához ölelte a fiút és egy puszit nyomott az arcára.
A németeknek már nyoma sem volt a pályán, mikor a spanyolok szállingózni kezdtek le a gyepről.
Nando elengedte Vanessát, mikor valaki a háta mögül jól vállon veregette őt. Sergio gratulált barátjának, majd miután a csatár az öltözőbe indult, a védő a gyepen maradt Vanesszához fordult.
- Gratulálok! – mondta a lány, mikor észrevette, hogy Sergio még mindig mellette áll – Jól játszottál.
- Köszönöm – válaszolt a fiú, majd megölelte a lányt. – Szerintem menjünk be, elég hűvös van idekint, még megfázol.
- Miattam ne aggódj, azt hiszem, te most hamarabb megfáznál – nézett végig a fiú meztelen felsőtestén.
Mindössze négy nap választotta el a spanyolokat a döntőtől, ahol Hollandia válogatottjával kell majd szembenézniük.
Már kora reggel – bár álmosan – talpon volt mindenki, hisz egy gyors reggeli után visszaindultak Potchefstroomba.
Érkezés után mindenki kapott egy rövidke pihenőt, majd Vicente del Bosque vezénylésével néhány játékosnak egy rövid sajtótájékoztatón kellett megjelenni.
Míg a kapitány, Nando, Iker és Jesus a kamerák kereszttüzében állt, addig a csapat többi tagja a pályán végzett egy könnyed levezető edzést. Inkább a játékos, de mégis átmozgató feladatok kerültek elő, mintsem a nehéz, leterhelő gyakorlatok.
A lányok jól szórakoztak a kergetőző focistákon, mígnem a másodedző lépett hozzájuk.
- Lányok! Gondolom, tudjátok, hogy kemény időszak elé nézünk. Már csak egy lépés választ el minket a kupától, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy meg is szerezzük azt. Mindenkinek a legjobbját kell nyújtania az elkövetkező napokban. Nem csak a fiúknak, hanem minden edzőnek, orvosnak és persze nektek is.
- Igen, tudjuk – bólintott Vanessa. – Mi eddig is a legjobbunkat nyújtottuk…
- Tisztában vagyok vele, és teljesen meg vagyunk elégedve a munkátokkal. Arról van szó, hogy az eddig nyújtott száz százalék helyett most százhúsz százalékot kell nyújtania mindenkinek. Remélem, értitek, amiről beszélek.
- Persze, értjük – bólintott mindhárom lány. – Mindent meg fogunk tenni – tette hozzá Lindsay.
- Helyes! Köszönöm, hogy meghallgattatok.
Miután az edző elment, a lányok egymáshoz fordultak.
- Örülök, hogy elismerik a munkánkat, és meg vannak elégedve velünk – kezdte Barbie. – Csak azt nem tudom, miből tudunk még többet kihozni…
- Ez igaz. Eddig is a maximumot nyújtottuk, minden tudásunkat és technikát alkalmaztuk. Ennél többet esetleg csak több, vagy hosszabb masszázsokkal érhetünk el – magyarázta Lindsay.
- Jó, hogy említed a technikát… – gondolkodott el Vanessa. – Pár napja elkezdtem olvasni valamit, sportmasszázsról szól… csak még nem jutottam a végéig, mert edzésre kellett mennünk. Abban írtak néhány új technikáról, sőt van benne szó olyan sportmasszőr fogásokról, amiket mi nem tanultunk.
- Ha visszaérünk, olvasd el, hátha tudunk hasznosítani valamit belőlük – mondta Lindsay.
- Igen, mindenképpen. Én is erre gondoltam. Ha találok valamilyen használható elemet, akkor szólok, megtanuljuk és bevetjük a fiúkon.
- Del Bosque meg fogja engedni? – kérdezte Barbie – Nem hinném, hogy oda lenne az online masszázstanfolyam gondolatától.
- Természetesen mielőtt használnánk az új technikákat, engedélyt kérünk tőle. De ha még több pluszt várnak tőlünk és a fiúktól, akkor muszáj lesz új dolgokat kipróbálnunk.
Mialatt a lányok beszélgettek, a válogatott kiegészült a sajtótájékoztatón lévőkkel, és így folytatódott tovább az edzés.
Delet ütött az óra, mire a csapat visszatért a szállásra. Lepakolták holmijukat, majd finom, tápláló ebéd várta őket. Még a szakácsok is utasítást kaptak, hogy a lehető legegészségesebb és táplálóbb ételeket főzzék a játékosoknak.
A délután szabad volt mindenki számára. Volt, aki visszavonult a szobájába pihenni, egyesek a játékszobában töltötték idejüket, még mások az udvaron sétáltak, kihasználva a verőfényes napsütést.
Sergio is épp sétálni készült, mikor észrevette az előtérben ücsörgő Vanessát.
- Szia Vani! Hát te miért üldögélsz itt egyedül? Miért nem vagy a többiekkel?
- Szia Sergi! Észre sem vettelek – mosolygott a lány. – Hát tudod, ilyen a szingli élet. Barbie Cesc-kel, Linds Daviddal van.
- Oh… értem. De a többiek a játékszobában vannak, velük is lehettél volna.
- Tudom, de… itt vannak az újságok, elvoltam ezekkel.
- Áhá… hát te tudod – mosolygott a spanyol. – Amúgy nincs kedved sétálni velem egyet? Valahol a városban… De persze nem akarlak elszakítani a barátaidtól – bökött az újságok felé.
- Azt hiszem meg lesznek nélkülem is – nevetett Vanessa – Mehetünk! De csak ha nem zavarok…
- Szerinted, ha zavarnál, hívtalak volna? – vonta fel szemöldökét a védő, száján huncut vigyor húzódott.
- Őőő… nem – pirult el a lány. – Hová akarsz menni? – kérdezte Vanessa már az udvaron járva.
- Még nem tudom, amerre a lábunk visz. Sétáljunk egyet a városban.
- Rendben.
A szállástól nem túl messze volt egy nagyobb park, ahol most a jó időnek hála többen kint üldögéltek a padokon, a gyerekek a fűben futkároztak, néhányan kutyát sétáltattak. Vanessa és Sergio itt sétált keresztül, miközben beszélgettek.
- Te szereted a kutyákat? – kérdezte Sergio.
- Igen, imádom őket.
- És van is otthon kutyád?
- Nem, nincs. Vagyis Finnországban van egy kutyám, Sue-nak hívják. Még öt évesen kaptam. Mikor Magyarországra költöztünk, ő a nagyszüleimnél maradt. Aztán mikor a szüleim visszaköltöztek, ő is hazakerült, de én már elég rég nem láttam.
- Gondolom, hiányzik, hisz sokáig együtt voltatok.
- Igen, nagyon hiányzik. De nem hozhattam magammal. Jobb helyen van a szüleimnél.
- Megértelek. Nekem is van egy kis Yorkim, Odie-nak hívják. Ő is a szüleimnél lakik, mivel én alig vagyok otthon, jobb, ha anyuék vigyáznak rá. Viszont amikor Sevillában játszunk, vagy van egy kis szabadidőm, mindig meglátogatom őket, és játszok egyet Odie-val is.
- Én is gondolkodtam egy Yorkin, annak lenne elég hely a lakásomban, de a suli miatt sokat lett volna egyedül.
- Nagyon aranyos, hálás ki álatok. Megéri venni egyet, ha hazamész. Viszonozzák azt a szeretetet, amit te adsz nekik.
- Igen, de most már a munka miatt nem lenne rá elég időm. Feltéve, ha egyáltalán találok valami munkát, ha hazamegyünk innen.
- Ugye most csak viccelsz?
- Nem… miért?
- Belegondoltál már abba, hogy az egész világ ismer titeket? Ha hazamentek, szinte versenyezni fognak értetek az egész világból. Sorba állnak majd ajánlatokkal a legnagyobb futball klubok, wellness hotelek, masszázsszalonok, sportkórházak…
- Izé… én még nem gondolkoztam ezen – pirult el ismét a lány. – De valószínűleg igazad van.
- Akkor itt az ideje Vani – nevetett Sergio. – Egy hét és hazamegyünk. Onnantól kezdve pedig ostromolni fognak.
A lány beleborzongott a gondolatba, számításai közé még nem vette eddig a munkalehetőségeket.
- Remélem, hogy a válogatott szolgálatában maradtok ezután is, de érdemes mást is keresni mellette – folytatta Sergio. – Mivel jövőre legfeljebb ha tíz válogatott mérkőzésünk lesz, jobb, ha mellette kerestek még valamit.
- De ha valahol munkát kapok, akkor dolgozhatok még a válogatottnál?
- Igen, persze. Ez olyan, mint a válogatott játékosok élete, mindenki focizik egy klubnál, ki a Reálnál, ki a Barcánál, ki a Liverpoolnál, stb… ilyenkor pedig csúnya szóval élve, összeszednek minket. De persze ezt eddig is tudtad. Így van ez nálatok is, akár futballklubhoz, akár wellness szalonba mentek dolgozni, del Bosque titeket is behívna.
- És nem rúgnak ki?
- A klubtól biztosan nem, a többi pedig a főnökeiteken áll.
Miközben beszélgettek, beértek a város szívét jelentő sétálóutcára.
Vanessának ismerős volt ez a hely, már többször jártak erre. A következő utcasarkon meg is torpant egy ismerős hely láttán, az a bár volt az, ahol Barbie születésnapját ünnepelték.
A lányt elöntötték az emlékek, eszébe jutott, hogy milyen boldogan ment oda, és milyen szomorúan távozott.
- Sajnálom, nem kellett volna erre jönnünk – szólt a lány háta mögül Sergio.
- Nem, semmi baj. Csak tudod… mindegy, menjünk tovább – fordított hátat a bárnak Vanessa.
- Tudom, hogy fájdalmas emlékek fűznek ehhez a helyhez, nem akartam, hogy szomorú légy.
- Nem Sergi, nem vagyok szomorú, csak elgondolkoztam. Igaz, hogy az az este rosszul fejeződött be, de jó emlékeim is maradtak róla. Boldog voltam, hogy sikerült meglepnünk Barbiet, hogy örült a vendégeknek, az ajándékoknak.
- Ezt örömmel hallom – mosolyodott el a focista. – És tulajdonképpen az az este hozta meg neki az új szerelmet, Cescet.
- Igen, örülök, hogy boldogok együtt. Érzelmekkel teli este volt, az már biztos. Linds és David is kinyilvánították érzéseiket. Azt hiszem Jenny és Jesus is összemelegedtek. Csak én…
- Nincs kedved beülni egy teára vagy kávéra? – kérdezte gyorsan Sergio, hogy elterelje Vanessa gondolatait a szomorú folytatásról.
- Jól esne egy meleg tea, mehetünk – bólintott a lány.
Az utca túloldalán állt egy kisebb kávézó, ide tértek be melegedni.
Egy csendes sarkot választottak, hogy ne legyenek túl feltűnő helyen az esetlegesen betérő rajongók számára.
A kávézó hangulatos világításban pompázott, a falakon festmények díszelegtek, néhol virágok lógtak, összességében kellemes hatást keltve a betérőknek. Sergio és Vanessa itt folytatta a társalgást egy- egy bögre meleg tea mellett.
- Azon gondolkoztál már, melyik klubban dolgoznál szívesen, ha végeztünk itt, Afrikában? – mosolygott a focista.
- Ugye megint csak viccelsz? Egész mostanáig fel sem merült bennem, hogy futballklubok érdeklődjenek irántam – ingatta fejét a lány. – Azzal már tisztában vagyok, hogy megismertek minket, „híresek” vagyunk, de ilyesmi még meg sem fordult a fejemben.
- Jól van, akkor tegyük fel, hogy hívnak. Hová mennél szívesen?
- Jaj, ne kérdezz tőlem ilyeneket. Nem tudom – pirult el Vanessa.
- Semmi baj – nevetett a védő. – Felsorolok pár csapatot… Szóval, kezdjük, mondjuk Angliával… Liverpool, Chelsea, Manchester United, Arsenal?
- Ha néhány hónappal, vagy legalább néhány nappal korábban kérdezed, akkor azt mondanám, hogy Liverpool. De most… inkább nem választanék angliai klubot.
- Akkor lássuk a németeket…
- Meddig akarod ezt játszani? – vágott közbe Vanessa nevetve.
- Hát, van jó néhány ország a világon… De akkor ugorjunk a végére. Spanyolország jó lesz? – kacsintott Sergio. – Real Madrid, Barcelona, Valencia, Sevilla?
- Ez egy nehéz kérdés… Mindegyik csapat jó, és öröm lenne bármelyiknél dolgozni, igazi megtiszteltetés.
- Ha mondjuk a Barca és a Real közül kéne választani, melyik lenne?
- A Barcánál több játékos van a válogatottból, több embert ismernék már, de a Reálnál is vagytok páran innen… Azt hiszem, a Real mellett döntenék… – válaszolta némi hezitálás után a lány.
- Helyes döntés – vigyorgott Sergio. – Remélem, dolgozhatunk még együtt a válogatotton kívül is.
Az idő jócskán elszaladt, már sötétedni kezdett, mire kiléptek a kávézóból. A levegő is igencsak lehűlt, hisz már nem sütött a nap. Vanessa megborzongott, mikor kilépett az ajtón. Ez a fiú figyelmét is felkeltette, így hát levette kabátját és a lány hátára terítette.
- Jól éreztem veled magam! – mondta Sergio Vanessa szobája előtt. – Remélem te is hasonlóan vélekedsz.
- Igen – mosolygott a lány. – Jó volt kimozdulni innen valakivel. Jól éreztem magam én is.
- Tudod… már nem is emlékszem mikor beszélgettem el ennyire jól egy lánnyal. Persze az anyukámat és a nővéremet kivéve. Mostanában mindig a foci volt előtérben…
- Fiatal, tehetséges focista vagy egy jó csapatban. Érthető, hogy ezzel voltál elfoglalva, ez volt az elsődleges az életedben.
- Igazad van. De azért mindig is hiányzott valaki mellőlem, aki vár, ha edzés vagy meccs után hazaérek… Temérdek rajongó lány „felajánlotta” magát, lett volna miből válogatni, de őket csak a híres, jóképű, pénzes pasi érdekelte volna, nem az, ami belül van. Nekem pedig ennél több kell.
- Sajnos ez a hírnévvel jár. És jól kell tudni válogatni. Hátha mégis van olyan azok között a lányok között, akik téged, az igazi valódat akarják. Akit nem a pénz, a hírnév érdekel, hanem te magad.
- Kár, hogy nem minden lány olyan, mint te – sóhajtott a focisa.
Vanessa fülig elpirult, majd egy puszit nyomott a fiú arcára.
- Ezt visszaadom neked – mutatott a kabátra témaelterelés gyanánt a lány és a zipzárral kezdett babrálni.
Sergio keze hírtelen közrefogta kezeit. Vanessa zavartan felpillantott a fiúra, aki közelebb húzta magához a masszőrlányt, és megcsókolta.
Vanessa hosszú másodpercekig engedett a kísértésnek, de végül mégis eltolta magától a spanyolt.
- Sergi, ezt nem szabad. Sajnálom…
- De én nem…
- Kérlek… fáradt vagyok, majd holnap megbeszéljük… – mondta a lány, miközben félig kitárta szobája ajtaját.
- Vacsorázni sem jössz le?
- Nem, nem vagyok éhes. Jó éjt – köszönt el gyorsan, majd becsukta az ajtót a védő előtt.
A fiú még másodpercekig állt az ajtó előtt, várta, hátha mégis meggondolná magát Vanessa… de nem történt semmi.
Szomorúan leballagott az étkezőbe csapattársaihoz.
Vanessa a fiúhoz hasonlóan csak állt az ajtó túloldalán, tanakodott, hogy Sergio karjaiba vesse-e magát vagy hagyja őt elmenni.
Döntött. Az ajtó helyett kanapéját választotta, arra rogyott magába roskadva.
Ismét vívott magában, a fiú már jó ideje nem volt közömbös számára. Eddig is kedvelte őt, de most talán még jobban, mint eddig, és most már azt is tudta, hogy a spanyol is érez iránta valamit.
Nem akart kockáztatni, nem akart még egyszer a saját csapdájába esni, nem akart újra csalódni.
Nem akarta még egyszer átélni azt, amit Nandoval már egyszer átélt.
