Un sueno en realidad - Álomból valóság

A csatár lassan kikászálódott az ágyból, és visszament a saját szobájába. Szerencséjére senki nem vette észre őt.

Fél órával később az étkezőben találkoztak újra. A lány észrevétlenül, kérdőn tekintett a fiúra, aki ugyanolyan óvatossággal bólintott, jelezve azt, hogy senki sem látta meg őt a szobájába vezető úton.

Reggeli után a csapat tett egy nagyobb sétát a városban a szokásos edzés előtt. Közel egy hónapos ottlétük alatt aznap sütött legszebben a nap, kabát nélkül, a csapat egyen melegítőjében sétált mindenki.
Mindenkit jó kedvre derített a napsütés, most még a szél sem tűnt olyan hidegnek. A játékosok hármas, négyes sorokban rótták az utcákat, beszélgettek vagy telefonjaikat nyomkorászták, zenét hallgattak.
A közel egy órás gyaloglás után következett a tréning. A focisták bemelegítettek, majd jöhetett a neheze.
Míg a válogatott tagjai a zöld gyepet rótták, a lányok előkészültek a masszázsra.
- Tegnap említetted, hogy Ken furcsa a beszélgetések alatt. – kezdte Vanessa – ezt hogy értetted?
- Hmm… konkrétan nem tudom. Tegnap Cescnek is mondtam, hogy Ken már nem olyan, mint régen. Mindig mondta, hogy hiányzok neki, meg szeret, de most… most egyszer sem. Csak a bulijairól meg az új haverjairól mesél.
- Cescnek? – lepődött meg Lindsay
- Igen, tegnap volt egy kis balesetünk… – nevetett a lány – Aztán elbeszélgettünk, és meséltem neki ezekről a dolgokról.
- Ohhh… értem. De mi lehet Kennel? – kérdezte Vanessa
- Ez egy jó kérdés. Majd otthon kiderül.
Vanessa és Lindsay lopva egymásra pillantott, ők tudták azt, amit Barbie még nem, Kennel néhány nap múlva lehetősége adódik beszélni.
- De mesélj, mi van veled meg Nandoval?
- Hát… most jól elvagyunk. Majd az idő hozza azt, amit hoznia kell. Most nem foglalkozunk azzal, hogy mi lesz.
Időközben az edzés is véget ért, a focisták „sorba álltak” jól megérdemelt masszázsukért.
A nap további részére a csapat szabadságot kapott.
Vanessa, Barbie és Lindsay csajos délelőttöt szervezett, arcpakolással, pedikűrrel, manikűrrel és minden egyéb kényeztető dologgal.
- Csajok, én annyira jól érzem itt magam. – áradozott Barbie
- Hol? Itt Afrikában? – nevetett Lindsay
- Nem Linds, vagyis itt, Afrikában is jól érzem magam, de konkrétan erre az életre, erre az életstílusra gondoltam. Szeretek masszőr lenni, szeretem azt csinálni, amit csinálok. Csupa kedves ember vesz körül, értékelik a munkámat, jó barátok. Érted mit akarok mondani ezzel?
- Igen, értem. Élvezed azt, amibe belecsöppentünk úgy egy hónappal ezelőtt.
- Igen, erről van szó. Miért, te nem élvezed?
- Dehogynem! Mondtam én olyat, hogy nem élvezem? Tényleg mindenki kedves velünk, befogadtak, elfogadtak minket. Megbíznak bennünk, ránk bízzák magukat. És már tényleg barátság alakult ki közöttünk.
- Igen, egyesek között túl szoros…
- Hahaha… nagyon szellemes vagy Barbie. – grimaszolt Vanessa – Talán féltéken vagy?
- Én féltékeny? Dehogy is! Tudod, nekem ott van Ken…
- Jaj, igen, persze, Ken… – nevetett Vanessa
- Jól van csajok, össze ne vesszetek. – csitította barátnőit Lindsay
- Dehogy veszünk! Elég felnőttek vagyunk, hogy eldöntsük, kivel vagyunk együtt és kivel nem. – hárított Barbie
- Így igaz. – zárta le a témát Vanessa
Miután teljes egészében felfrissültek, lementek ebédelni. Rajtuk kívül csak néhány focista volt ott a csapatból, a többiek már mind végeztek.
Evés után a lányok a játékszobába vándoroltak, ahol a csapat nagy része PS-en játszott, biliárdozott vagy csocsózott. Bár a lányok egyikhez sem igazán értettek, a fiúk invitálására beszálltak a játékba.
Lindsay Daviddal, Gerarddal és Xabival csocsózott. A lány igen hamar beletanult a játékba, sorra lőtte a gólokat a kapussá avanzsált Xabinak.
Barbie a virtuális foci világába próbált elmélyülni Cesc, Jesus, Iker és Pepe Reina segítségével.
Vanessa pedig Nandoval, Xavival és Sergioval vette fel a küzdelmet egy biliárd parti erejéig. Miután Nando megtanította a dákó helyes megfogására, és a golyók pontos megcélzására, egész ügyesen ment neki a játék. Xavi el sem hitte, hogy a lány most játszik életében először ezzel a játékkal.
- Reggel leadtam a listát. – súgta Sergio Vanessának az asztal mellett
- Köszi, bár nem sokan voltak rajta.
- Én kiegészítettem egy kicsit. – vigyorgott a védő
- Mi? Kit írtál még rá?
- Az titok, majd vasárnap kiderül.
- Ne már, gonosz vagy Sergi.
- Tudom!
Közben a csocsóasztalnál a Lindsay David páros sorra nyerte a meneteket Xabival és Gerarddal szemben. Barbie is, miután beletanult a konzol használatába, felvette a harcot a fiúkkal, és jókedvűen játszott.
A délután nagy részét itt töltötték, majd öt óra felé feloszlott a csapat, mindenki felvonult kicsit a szobájába az esti edzés előtt.
Lindsaynek eszébe jutott, hogy már régen nem látta Arthurt, ezért jól felöltözött és lesétált a kutyához.
Az eb megörült, mikor meglátta a lányt, kennelének kerítésére való ugrálással jelezte, hogy engedje ki őt Lindsay. Amint kinyílt az ajtó, a lányt körbeugrálta Arthur, nem tudott betelni a simogatással.
Lindsay közel fél órát játszott az ebbel, majd visszaindult a szobájába. Ballagott fel a főbejárathoz vezető lépcsőn, mikor az épületből kiviharzott David, majdnem lelökve a lányt.
- Hé, neked mi bajod? – szólt a csatár után, aki észre sem vette őt
- Mi? – fordult hátra a focista – Jaj, bocs Linds, észre sem vettelek.
- Igen, azt láttam, olyannyira, hogy majdnem nekem jöttél.
- Oh… Sajnálom. Nagyon megütöttelek?
- Nem, csak figyelj kicsit jobban.
- Oké, igyekszem. Csak most… mindegy.
- Mi történt? Feldúltnak tűnsz. – sétált le a lány a lépcsőn
- Semmi. Hagyjuk. – horgasztotta le a fejét David
- Patríciával van gond? – kérdezte a lány, de választ nem kapott – Sajnálom, nem akarok kíváncsiskodni, nem tartozik rám.
- Igen!
- Oké, nem is zavarlak tovább.
- Ja, nem arra mondtam, hogy igen. Patríciával van gond.
- Mi történt? – vonta fel szemöldökét a szőke lány
- Eljössz sétálni velem? Akkor elmesélem.
- Rendben, menjünk. – válaszolta Lindsay
- Az előbb felhívott Patrícia és… összevesztünk.
- De hát min?
- Nem tudom mi ütött belé, de olyasmiket vágott a fejemhez, hogy sosem vagyok otthon, mindent neki kell csinálnia és intéznie, rossz apa vagyok, mert nem töltök elég időt a gyerekeimmel…
- Te jó ég! Az agyára ment valami?
- Én nem tudom mi volt nála ez a kitörés, de rosszabb volt, mint egy vulkán. De… lehet, hogy igaza van.
- Mi? Na, nem! Ezt ne mond! Ne hagyd, hogy bűntudatot ébresszen benned a semmiért.
- De ha mégis…
- Jaj David, focista vagy, kötelezettségeid vannak, és ezt ő is pontosan tudja. Nem várhatja el, hogy minden nap, minden hétvégén együtt legyetek. Persze, ő a feleséged, és mint minden feleség, ő is szeretné együtt tudni a családot, de azt is meg kell értenie, hogy ez az élet ilyen feltételekkel jár.
- Igazad van. De a lányokkal tényleg nem tudok sokat együtt lenni. Nem akarok rossz apa lenni.
- Na, ezt verd ki gyorsan a fejedből!!! Csodálatos apa vagy, imádod a lányaid, és amennyi időt csak tudsz, velük töltesz. Bár igaz, hogy ezt teljesen kívülállóként mondom, mivel sosem láttalak együtt velük, de biztosan nagyon örülnek, hogy te vagy az édesapjuk. Én csak olvastam rólatok, és csak képeket láttam, de hidd el, sok olyan gyerek van, aki fele ennyi szeretetet sem kap, mint amennyit te adsz Zaidának és Olayának a kevés idődben.
- Köszönöm, ez most jól esett. – erőltetett mosolyt arcára David
- Ne köszönd, ez az igazság. – mosolygott vissza Lindsay – Patríciával inkább most ne törődj, majd elmúlik.
- Hmm… nem hiszem. Mostanában többször végződött veszekedéssel a beszélgetésünk. Azt hiszem, most komolyan gondolja a válást.
- Mit?
- Ezt, amit most a fejemhez vágott és a… válást.
- Válást?
- Igen, úgy egy éve már szóba került a dolog, akkor is válságba került a kapcsolatunk, de úgy tűnt ki tudunk lábalni belőle, de most megint ott tartunk. Vagyis most még rosszabb a helyzet… Akkoriban találkozgatott egy Enrique nevű pasival is.
- Miatta akart elhagyni téged?
- Vele kompenzálta azt, hogy én nem vagyok otthon. Nála vigasztalódott.
- És ezt te megbocsátottad neki?
- Mindketten megesküdtek rá, hogy nem volt köztük semmi. Patrícia csak elmondta a problémáit Enriquének.
- Hmm… és gondolod, hogy most is Enrique van a dologban?
- Nem tudhatom, de van egy olyan érzésem, hogy igen.
- David, én úgy sajnálom.
- Igen, én is. – sóhajtott fel a focista – Azt hittem, hogy a mi kapcsolatunkban minden tökéletes lesz, és örökké fog tartani…
- Mindenki ezt szeretné, amikor elkötelezi magát. De tökéletes sosincs.
- Igazad van, csak tudod, amikor valaki igazán szerelmes, és elkötelezi magát valaki mellett, akit szeret, mindent másképp lát.
- Ezt az érzést még nem tapasztaltam, de valószínűleg tényleg így van.
- Igen, így van. De nyugi, te is megtapasztalod. – mosolygott a lányra – De menjünk most már vissza, meg ne fázz miattam.
David felkísérte Lindsayt a szobájához, majd az ajtó előtt váltottak még pár szót.
- Hát, köszönöm, hogy hazahoztál David! – vigyorgott a lány
- Oh… igazán nincs mit. – nevezett a focista – Én köszönöm, hogy meghallgattál. – váltott komolyabb hangnemre
- Ugyan, nem kell megköszönnöd.
- Tényleg, jól esett, hogy elmondhattam valakinek, és hogy megértettél. – mosolygott a csatár
- Bármikor szívesen meghallgatlak.
- Köszönöm! – mondta a focista, majd megölelte a lányt – Az edzésen találkozunk. – köszönt el a focista, majd sarkon fordult és leballagott a lépcsőn
Lindsay csak egy oké!- t tudott kinyögni, meglepődött a hirtelen jött ölelésen.

Barbie, Lindsay és Vanessa fél hétkor átsétált a pályára, előkészültek az edzés előtti masszázsra.
Negyed órával később a focisták is szállingózni kezdtek. A lányok elvégezték feladatukat, a válogatott tagjain volt a sor. Ők is kikocogtak a zöld gyepre a csípős afrikai szélben. A nap már majdnem teljesen lement, a pálya világítását is felkapcsolták, a focisták pedig sapkában, sálban, kesztyűben gyakoroltak a következő mérkőzésre.
A tréning majdnem kilenc órakor ért véget. A fiúk és a lányok is fáradtan tértek vissza a szállásra.
Vanessa elbúcsúzott barátnőitől és a focistáktól, majd felment a szobájába, míg a többiek megejtettek egy késői vacsorát.
- Hol van Vanessa? Ő nem vacsorázik velünk? – kérdezte Sergio a lányokat
- Felment a szobájába. Azt hiszem, már nem is jön le. – válaszolta Lindsay – De azt nem tudom, mi baja van.
- Én sem tudom. – válaszolta Barbie
- És te Nando? – kérdezte a védő
- Nem tudom, de majd felmegyek hozzá és megkérdezem.
A focista hamarosan be is fejezte a vacsorát, elköszönt a többiektől, és felment Vanessához. Bekopogott a lány ajtaján, de nem jött válasz. Kis idő múlva ismét kopogott. A lány vizes hajjal állt az ajtóban.
- Szia kicsim. Valami baj van? – kérdezte aggódva a csatár
- Nem, nincs semmi baj. – válaszolta a haját törölve Vanessa
- Csak azért kérdem, mert nem jöttél vacsorázni, és egy szó nélkül eltűntél.
- Tényleg nincs semmi, csak fáradt vagyok, és egy kicsit fáj a fejem.
- Beteg vagy? Hozzak valami orvosságot? – kérdezte a fiú, miközben megnézte a lány homlokát, hogy lázas-e.
- Nem kell, kialszom magam és reggelre kutya bajom. – bizonygatta
- Biztosan? Itt maradok veled éjszakára.
- Hé, nyugi, nem fogok belehalni egy kis fejfájásba. – mosolygott Nandora
- De attól még itt aludhatok?
- Nem, most igazán nem lenne helyes, holnap fontos meccsetek lesz, pihend ki magad, egyedül.
- Jól van. – mondta szomorúan a fiú – Szeretlek! Aludj jól. – köszönt el a lánytól, megcsókolta őt, majd visszament a szobájába

A szombat reggel szomorkásan indult, esőcseppek kopogása hallatszott az ablakokon. A kinti komor időjárás és a kora reggeli kelés hatására az étkezőben szokatlanul nagy csend uralkodott. A hangtalanságot tetézte a közelgő meccs nyomása. Lelkiekben a legtöbb focista már a mérkőzésre készült. Testileg, taktikailag már teljesen felkészültek a Paraguay elleni összecsapásra. Kielemezték az ellenfél válogatott meccseit, a játékosok gyenge pontjait illetve erősségeit, azt, hogy kinek melyik focistára kell figyelnie, hol áttörhető a védelem…
Ha egy tesztet kellett volna kitöltenie a spanyoloknak Paraguay válogatottjáról, valószínűleg mindenki jelesre vizsgázott volna, de nem egy tesztről volt szó, hanem a világbajnokság negyeddöntőjéről.
A három lány is érezte a feszültséget a levegőben. Bár nekik közel sem jelentett akkora kihívást az esti mérkőzés, rájuk is átragadtak a vegyes érzelmek, a várakozás, a kétely, az izgalom, a harci szellem, és a vágy.
Reggeli után filmnézéssel próbáltak lazítani a focisták. A közös mozizás alatt próbálta minden egyes játékos kikapcsolni agya azon felét, ami csak a meccsel foglalkozott, és próbáltak a filmre összpontosítani.
Nando segítségére sietett Vanessa, akinek feje a film alatt a fiú izmos mellkasán pihent. A csatár a lány haját és arcát simogatta, fogta a kezét. A lány közelsége megnyugtatta őt, és ha csak egy rövid időre is, de feledtetni tudta vele azt a nagy nyomást, ami az egész VB alatt rajta volt. A világbajnokság alatti góltalansága, a nem túl fényes szereplés és az otthon problémák mind a fiú vállát nyomták, és igazán csak akkor tudta feledni őket, amikor Vanessa a közelében volt.
Lindsay David és Iker között ülve nézte a filmet, Barbie pedig Cesc társaságában ücsörgött egy kanapén.
A másfél órás film után Vicente del Bosque egy utolsó eligazítást tartott focistáinak. Bár már mindenki kívülről tudta a haditervet, csöndben végigülték a mester előadását.
Az eligazítás után mindenki felment a szobájába csomagolni, majd tizenegy óra körül elindultak a potchefstroomi reptér felé, onnan pedig Johannesburgba. Bár a szállás mindössze félórányira utazásra volt a meccsnek helyet adó várostól, mégis jobbnak látták, ha ideiglenesen ott szállnak meg egy szállodában.
A johannesburgi reptéren számtalan szurkoló várta a válogatott érkezését. A fiúk készségesen kiosztottak néhány autogramot, de idejük nem engedte a további maradást.
A szálloda előtt újabb rajongói tömeg várta az Európa bajnokokat, de itt sem sokat tudtak szurkolóikkal foglalkozni a focisták. Miután megkapták szobáik kulcsait, felmentek lepakolni. A csapat miután letette cuccait továbbindult egy jótékonysági rendezvényre az afrikai árvák megsegítésére. Az árvaház udvarán seregnyi gyerek várta a csapat érkezését. A kötelező PR tevékenységek után a focisták egy része vidáman focizott a nagyobb gyerekekkel, a többiek pedig a gondozóikkal beszélgettek. A három lány is részt vett az eseményen. Míg odakint fociztak a nagyok, a lányok a kicsiket látogatták meg. Mérhetetlenül elszomorította őket a tudat, hogy olyan gyerekek is vannak ott, akik alig pár hónaposan vesztették el szüleiket.
Míg Barbie és Lindsay egy ikerpárral játszott, Vanessa egy alig néhány hetes kislány próbált megnyugtatni, aki már percek óta folyamatosan sírt. A lány kezébe vette a babát, és óvatosan ringatni kezdte. A kicsi rövidesen abbahagyta a sírást, hatalmas barna szemeit a lányra irányította és elmosolyodott Vanessa szemeibe könnyek szöktek, érezte, hogy az a csöppség, akit a karjaiban tart, hálás azért, amiért törődik vele valaki.
- Csodálatos anyuka leszel! – mondta Nando a lány háta mögül, miközben átölelte őt
- Megszakad a szívem, ahogy látom ezt a rengeteg gyereket itt, és tudom, hogy nincs hova menniük. Bárcsak segíthetnék rajtuk, bárcsak adhatnék mindannyiuknak egy családot.
- Sajnos ez nem lehetséges, de azért vagyunk itt, hogy az itteni életüket megkönnyítsük egy kicsit.
Vanessa visszatette a babát kiságyába, aki időközben a karjaiban elszundikált.
Az árvaházi látogatás után egy sajtótájékoztató várta a csapat egy részét. Erre Vicente del Bosque, Iker, Sergio és David voltak hivatalosak. Míg ők az újságíró had előtt szerepeltek, a többiek a város főutcáján néztek körül.
A hideg ellenére több utcai árus is kitelepedett az üzletek elé, és itt kínálták portékájukat.
A lányok és a focisták több árusnál is megálltak nézelődni, sok olyan afrikai tárgyat láttak, amit életükben még soha, és a legtöbbről azt sem tudták mire való.
Nando Vanessa, Barbie és Lindsay társaságában sétálgatott az utcán, amikor egyszer csak azt mondta a lányoknak:
- Menjetek csak tovább, mindjárt megyek én is.
- Te meg hová mész? – kérdezte Vanessa
- Menjetek a többiekkel, én sem veszek el. – válaszolta, majd hátat fordított a lányoknak, így ők sem tudtak mit tenni, a csapat többi tagja után indultak.
Néhány perc múlva a csatár kocogva érte utol csapattársait és a masszőrlányokat. A három lány éppen egy ékszerüzlet kirakatát szemlélték, mikor a fiú utolérte őket, kezeit a háta mögé rejtve.
- Látom megtaláltátok a nektek való helyet. – húzta széles mosolyra a száját
- Igen, ahogy mondod. – nevetett Barbie
- Hölgyeim, sajnos most ékszerrel nem tudok szolgálni, de remélem, hogy egy-egy szál rózsának is tudnak majd örülni. – nevetett, majd háta mögül elővarázsolt három szál rózsát
Az első szál vöröset Lindsay, a másodikat pedig Barbie kapta. Vanessa maradt utoljára, ő egy gyönyörű kék rózsát kapott, egy röpke csók kíséretében.
- Köszönjük, de ezt miért kaptuk? – kérdezte Lindsay
- Ne keress mindenhez okokat! Csak úgy nem lehet valakit megajándékozni? – mosolygott Nando
- Dehogynem! – válaszolta kissé elpirulva a lány
- De én miért kéket kaptam? – csodálkozott Vanessa – Ez a kedvenc virágom, de azt hiszem erről sosem meséltem neked.
- Hát… megérzés volt. – vigyorgott a fiú – Na jó, nem. A néni, akitől a rózsát vettem, azt mondta, hogy a barna hajú hölgynek kéket vegyek.
- Komolyan? – csodálkozott Barbie
- Igen. – bólintott a spanyol – Azt nem mondta miért, de a két vörös mellé egy kéket adott a kezembe.
- Hát ez érdekes. Köszönöm! – mondta Vanessa, majd egy csókot nyomott Nando szájára
A többiek közben tovább indultak, a négyes lemaradva ballagott utánuk.
Fél óra múlva a válogatott visszasétált az elé az épület elé, ahol a sajtótájékoztatót tartották. Nem sokkal később del Bosque, Sergio, David és Iker is csatlakozott a többiekhez, majd visszamentek a szállodába ebédelni. A lányok először felvitték a szobájukba a virágokat, majd csatlakoztak a spanyol válogatotthoz az étteremben,
Ebéd után mindenki visszament a szobájába pihenni, a szabadba úgy se tudtak volna kimenni, mivel újra eleredt az eső. Csak remélni tudták, hogy a meccsig eláll, bár a gyep állapota így sem lesz valami jó.
A lányok ismét közös szobát kaptak, így ők együtt töltötték a délután nagy részét. Először filmnézés, majd olvasás volt a program. Elővették azokat a magazinokat, amikben ők is szerepeltek, ugyanis most volt csak idejük elolvasni őket.
- Tetszik ez a kép! – mutatott az újság címlapjára Lindsay
- Igen, tényleg jó kép lett. – helyeselt Barbie
- Az interjúk is jók lettek. – olvasgatta Vanessa – Nem alakítottak rajta semmit.
- Jaj, nézzétek. Van itt egy teszt. Lapozgatott Lindsay „Melyik focistához illesz?” címmel ezt muszáj kitöltenünk.
- Linds, ne legyél ilyen gyerekes. – nevetett Barbie – De azért kitölthetjük.
- Na, és ki a gyerekes? – vigyorgott Vanessa
- Te meg se szólalj. Neked ki sem kell töltened, már tudjuk ki illik hozzád. – fintorgott Barbie
- Jól van, na! Nem leszek ünneprontó. Nézzük, melyik focista illik hozzánk. – nevetett a barna hajú lány, majd barátnőivel tollat ragadtak és bekarikázgatták a 15 kérdésre a válaszaikat.
- Csajok, hogy érdekesebb legyen, cseréljük ki a lapokat, és úgy értékeljük. – javasolta Lindsay
- Oké, jó ötlet. – helyeselt Barbie
Vanessa Barbie újságját kapta, Lindsay Vanesszáét, Barbie pedig Lindsayét. Gyorsan értékeltek, összeadták a pontokat, majd megosztották egymással, hogy ki kihez illik.
- Barbie! Válaszaid alapján a hozzád illő spanyol focista… Carles Puyol! – mondta komoly arccal Vanessa
- Mi? Ne már! Mármint nincs semmi bajom Puyival, de akkor is…
- Jól van, csak vicc volt. – nevetett Vanessa – Igazából Cesc Fabregas a te lovagod.
- Uhh… de kis szemét vagy! – mérgelődött Barbie – Cescnek azért jobban örülök. – mosolyodott el
- Ohh… ne haragudj! – esedezett bocsánatért a barna lány még mindig vigyorogva
- Szerencse, hogy a te újságod nem én kaptam. – nevetett Barbie is
- Na, akkor folytassuk. Vanessa, neked meglepő módon nem Fernando Torres jött ki.
- Mi, Hát akkor kicsoda? – kíváncsiskodott a lány
- Kérlek szépen, a te választottad… Sergio Ramos.
- Hát, ez érdekes. Mondta Barbie – Megcsalod Nandot? Ez nem szép dolog amiga. – vigyorgott a szőke lány
- Jó, erre inkább nem mondok semmit, megérdemlem a csipkelődést. De akkor nézzük Linds kit választott.
- Oké, nos drága Linds, a te választottad nem más mint…
- Na, mond már! Nem kell ennyi hatásszünet.
- Mondanám, ha nem szólnál bele. Szóval a te választottad David Villa!
- Ohhh.. ezaz! Mármint, de jó! – pirult el a lány
- Nah, csajok ez jó volt. Ilyet kb. tizenöt éves korom óta nem csináltam. – nevetett Vanessa
- Igen, ilyen ez a tinédzserkor. – helyeselt Lindsay
- A délután gyorsan elszalad, a lányok majdnem el is feledkeztek arról, hogy hamarosan kezdődik a meccs.
A maradék időben összeszedték felszerelésüket, hogy induláskor csak felkaphassák csomagjaikat, és ne akkor kelljen mindenkinek mindent keresgélnie.
Pakolászás közben Vanessa kapott egy sms-t, az üzenet feladója Nando volt.
- Csajok, átmegyek egy kicsit Nandohoz. Jövök nemsoká. Azt hiszem én úgy is kész vagyok a pakolással.
- Jól van, menj csak. – bólintott Barbie
- Vanessa a folyosó másik végén lévő szobához ballagott, majd bekopogott rajta.
- Szia! Gyere be. – invitálta őt a csatár
- Hűű… mi ez a gyűlés itt? Sziasztok! – nézett körül a szobában, ahol Xavi, Sergio, Cesc, David és Iker volt Nandon kívül.
- Szia! Épp a buliról beszéltünk. – válaszolta Cesc
- Ohh… így már értem. – mosolygott a lány. És én mi célból kellek nektek?
- Abból a célból, hogy egyeztessük a dolgokat. – mondta Sergio
- Gyere, ülj le közénk. Mutatott a kanapén lévő üres helye Iker – Nem eszünk meg! – vigyorgott a hálóőr
- Öhm… remélem is… – dadogta a masszőrlány, majd helyet foglalt a hat fiú között – Szóval, mit szeretnétek tudni?
- Na, akkor a helyszín megvan. – kezdte Sergio – Vendéglista leadva, itatok és ételek rendezve, DJ van.
- Igen, a dekoráció elrejtve, torta megrendelve… – folytatta David – Tényleg, a tortáért ki megy majd el?
- Azért majd én megyek. – válaszolta Sergio – már beszéltem del Bosquével, hogy a következő géppel megyek vissza.
- És beleegyezett? – kérdezte Vanessa
- Igen, bele. Tud a buliról, nem volt kifogása ellene.
- Oké. Pontosan mikor is kezdődik a buli? – kérdezte Xavi
- Nyolckor. – felelte röviden a lány
- Jól van, és hogy tervezed a meglepetést?
- Hát, ti majd elindultok hamarabb a Lesothóba, összeszeditek a vendégeket, mi meg majd Lindssel odakísérjük Barbiet.
- És mi meg a sötétből előugrunk és kiabálunk torkunk szakadtából. – nevetett Iker
- Valahogy így. De azért ne kapjunk szívrohamot. – kérte a lány
- Oké, megoldható. – vigyorgott a kapus
- És díszíteni mikor akartok? Gondolom, kellünk néhányan segíteni. – kérdezte Xavi
- Majd, ha visszaérünk a szállásra, meglátjuk Lindssel. De ti csak pihenjetek nyugodtan, majd mi elintézzük.
- Még csak az kéne. Mire felfújjátok ketten azt a halom lufit, kiköpitek a tüdőtöket. – méltatlankodott David – Majd megyünk és segítünk. De valakinek le kell foglalnia a kis ünnepeltünket is.
- Azt hiszem, ezt a nemes szerepet majd én elvállalom. – ajánlkozott Cesc
- Rendben. Majd vidd el valahova sétálni, vagy nem tudom. Csak lehetőleg ellenkező irányba.
- Jól van, Azt én megoldom. – nevetett a fiú
- Akkor azt hiszem a megbeszélésnek vége. – mondta Iker – Ja, tényleg, a táncos lányok mikor jönnek,
- Mi? Táncos lányok? – kerekedett el Vanessa szeme
- Nyugi, csak vicc volt, azok nem lesznek. – viccelődött a portás
- Hahaha… nagyon vicces vagy. – fintorgott a lány, miközben egy párnát vágott a fiúhoz

Háromnegyed hét körül a csapat felszállt a szálloda előtt várakozó buszra, és útnak indultak. A mérkőzést az Ellis Parkban rendezték, ami negyedórányira volt a szállodától.
A stadion előtt spanyol szurkolók százai várták a válogatott érkezését.
A focisták leszálltak a buszról, felvették sporttáskáikat, majd integetve besétáltak az épületbe.
Az öltözőben mindenki megkereste a maga helyét, majd átöltöztek. A kapitány egy végső eligazítást tartott a csapatnak, majd hagyta játékosait kikocogni a gyepre, hogy bemelegíthessenek. A három lány elfoglalta helyét a kispadon az orvosi személyzet mellett. Most is, mint mindig, remélték, hogy nem lesz szükség a beavatkozásukra a meccs alatt.
Az idő gyorsan elszállt, a lányok egyre izgatottabbak lettek. A focisták visszakocogtak az öltöző folyosóra, hogy onnan együtt lépjenek újra a zöld gyepre.
Elérkezett az idő, a játékvezetők vezénylésével elindultak a pályára. Előbb Paraguay, majd Spanyolország himnuszát énekelte kórusban a lelátó.
A bíró megfújta sípját, majd a paraguay-i játékos kezdőrúgásával elindult a meccs.
A tét nagy volt, a győztes csapat tovább menetelhet az elődöntőbe, a vesztes csapat viszont utazhat haza.
A legtöbben Spanyolország csapatát kiáltották ki a mérkőzés továbbjutójának, de ezt addig senki sem tudhatta biztosra, amíg a meccs végét jelző sípszó el nem hangzott.
Szinte a mérkőzés feléig semmi izgalmas és említésre méltó esemény nem történt egyik kapu előtt sem. A negyven harmadik percben a paraguay-iak támadásba lendültek, sorra cselezték ki a spanyol védőket. A kapu előtt egy szép átadás után gólra értékesítették a szituációt, de a spanyolok égbe emelt keze és a partjelző zászlója jelezte, kezezés történt a labda átvételekor, így a gólt nem adta meg a bíró.
A második félidőben negyed óra elteltével kezdtek felpörögni az események. Az ötvennyolcadik percben ismét paraguay-i támadást láthattak a nézők. Piqué más módszerrel már nem, csak lerántással tudta megállítani a támadót, de mivel mindez a tizenhatoson belül történt, a bíró egy büntetővel honorálta az esetet. A biztos kezű spanyol kapus azonban simán fogta a lövést és már indította is csapattársait egy ellentámadásra.
Néhány perccel később a spanyol válogatott jutott tizenegyeshez. Xabi Alonso szépen beívelte a labdát a kapuba, de a játékvezető visszafújta a gólt, mert úgy látta, hogy Piqué bemozdult a lövés előtt. Xabi újra a mészkörre helyezte a labdát, majd hátrasétált a lendületes lövéshez, de ezt a próbálkozást a kapus kivédte. A nagy dulakodásban Fabregas a földre került, de ezt a szabálytalanságot minden spanyol reklamációja ellenére nem vette észre a bíró, agy a harmadik pontrúgás elmaradt.
A következő húsz percben bár több kisebb-nagyobb lehetőség kialakult mindkét térfélen, gólra egyik csapa sem tudta váltani.
A nyolcvan harmadik percben azonban, egy ellentámadás után David Villa gólt szerzett Spanyolország csapatának.
Az utolsó percekben a spanyolok csak passzolgatták a labdát saját térfelükön, már támadni sem akartak, és kockáztatni sem a labda eladását.
A mérkőzés végét jelző sípszó elhangzása után a spanyol kispad egy emberként rohant be a pályára. Az orvosok, a masszőrlányok, a tartalék játékosok, de még a vezetők is a spanyol focistákkal ünnepeltek a pályán.
Lindsay egy percet sem gondolkozva,a mint meglátta Davidot az ölelgetők és gratulálók gyűrűjéből felbukkanni, odarohant hozzá és a nyakába ugrott.
- Ügyes voltál! – mondta a fiúnak, és egy puszit nyomott az arcára.
Amint ez megtörtént, rádöbbent mit is tett valójában. Szótlanul hátat fordított a focistának, és lesietett a pályáról.
- Linds várj! Lindsay, kérlek várj meg! – kiabálta a lány után, de közben Davidot újra gratulálók hada vette körül
Mire sikerült kiszabadulnia a lány már eltűnt a szeme elől.

Az ünneplés az öltözőben is folytatódott, miközben a fiúk lezuhanyoztak és átöltöztek.
Éjfél volt mire visszaértek a szállodába. Vanessa és Barbie visszamentek szobájukba, hasonlóképpen a legtöbb focistához.
Barbie épp bebújt volna ágyába, mikor kopogtattak ajtajukon.
- Bocsi a zavarásért Barbie… Linds alszik már? – kérdezte David a folyosón állva
- Nem, Linds nem alszik, sőt nincs is a szobában. – válaszolta álmosan a lány – fogalmam sincs, hol lehet.
- Rendben. Köszi. Majd megkeresem. Jó éjt nektek! – köszönt el a focista

- Szóval itt vagy! Már mindenhol kerestelek. – lépett ki a teraszra a csatár – Jól eltűntél a meccs után.
A lány nem szólt semmi, csak állt a korláton könyökölve, rá se nézett a fiúra.
- Miért rohantál el?
- Csak mert… hagytam, hogy a többiek is gratulálhassanak.
- Ugyan már! Ez nagyon rossz kifogás. Szóval hagy halljam!
- Megbántam, amit tettem…
- Miért? Nem értem…
- Szerinted?
- Nem tudom. Mi rossz van abban, hogy odajöttél gratulálni,
- Abban semmi rossz, hogy gratuláltam, de azt már elfelejtetted, hogy a nyakadba ugrottam és megpusziltalak?
- Nem, dehogy felejtettem. Sosem fogom. Ez volt az estém legjobb pillanata. – mosolygott David
- Hahaha… látod, még gúnyolódsz is!
- Már miért gúnyolódnék!? Ezt komolyan gondoltam. Jól esett, hogy gratuláltál.
- Ennek örülök. Csak nem így kellett volna.
- De miért,
- Mert nem, és kész.
- Figyelj Linds! – lépett a lány mellé, majd a kezére tette kezeit – Tegnap nagyon jól esett az a beszélgetés veled. Annyira kedves és megértő voltál. Miután visszamentem a szobámba nagyon sokat gondolkoztam. Ahányszor eszembe jutottak a szavaid, belém nyilat egy furcsa érzés. De nem tudtam mit jelentsen. Ma, mikor a nyakamba ugrottál, majd elrohantál végre rádöbbentem arra, mi az ami tegnap óta nyomasztott… Beléd szerettem!
Lindsay nem válaszolt, csak nézte az égen tündöklő csillagok millióit. David elhallgatott vallomása után. Talán arra várt, hogy a lány megszólaljon, talán még maga sem hitte el azokat, amiket néhány perce mondott.
- Tudod, hogy ez milyen hihetetlenül hangzik? – törte meg a csendet Lindsay – Évek óta rajongok érted, mint focistáért, és mint… mint pasiért. Ez egész addig rendben is volt, míg ide nem kerültünk a csapathoz. Akkor az álom egy része valósággá vált. A valóság miatt viszont el kellett dobnom az álmaim másik részét. Nem rajonghattam érted tovább, már te is csak egy focista voltál a sok közül, akikkel dolgoznom kellett. Már nem rajonghattam érted, ugyan úgy kellett rád is gondolnom, mint bárki másra a válogatottból. Nehéz volt, de sikerült eldobnom ezt az érzést.
- Akkor ez azt jelenti, hogy már nem jelentek neked semmit?
Ismét néhány perc csend következett, csak meredtek maguk el a sötét éjszakában.
- Nem, nem jelenti azt. – fordult a lány David felé – Mit vártál ez után a vallomás után? Az összes elnyomott érzés újra felszínre került, felszabadult minden.
- Szóval mégis szeretsz? – örült meg a focista
- Nem tudom, mit érzek. Azt se tudom mit kéne most éreznem.
- Azt mondtad, hogy visszajöttek a régi érzések. Akkor az azt jelenti, hogy szeretsz.
- David, ez nem ilyen egyszerű. De most, hogy kimondtad, azt hiszem, hogy igen. – mosolygott Lindsay – De mit számít ez, ha te Patríciával vagy?
- Ő nem zavar sokáig, reggel felhívott és bejelentette, hogy beadta a válási papírokat.
- Mi? Csak így telefonon?
- Igen, de ezt most hagyjuk. Nem akarok Patríciával foglalkozni. Csak veled! – lépett egyet a lány felé, derekát lágyan átkarolta és ajkait Lindsay ajkaihoz tapasztotta
- Szeretlek! – suttogta a lány szinte ámulatba esve
- Én is szeretlek! – mosolygott a focista, majd tovább csókolta a lányt

- Szerintem menjünk most már aludni, reggel használhatatlanok leszünk, és mindent szegény Vanessának kell majd csinálnia. – mondta Lindsay – Kérlek, még ne szólj erről senkinek.
- Jól van, ahogy szeretnéd. Majd elmondjuk, ha jónak látod.
- Köszönöm! – mondta a lány egy röpke csók kíséretében
David visszakísérte Lindsayt a lányok szobájához, búcsúcsókot váltottak, majd ő is visszament saját szobájába.