Meg akarunk ismerni titeket…
Másnap a lányok kilenc óráig aludtak.
Rendbe szedték magukat, majd lementek reggelizni. Remélték, rajtuk kívül más már nem lesz az étkezőben. De tévedtek, szinte még a fél válogatott ott volt.
A lányok tálcáikra pakoltak némi ételt, majd egy távoli, üres asztalt kerestek.
A barátnők kissé még álmosan beszélgetni kezdtek, az aznapra szánt terveket osztották meg egymással, mikor az asztalukhoz lépett néhány focista, Torres, Ramos, Villa és Fabregas.
- Jó reggel! Csatlakozhatunk? – kérdezte Fernando
- Sziasztok! – köszöntek a lányok – Persze, üljetek le!- mondta Vanessa
A lány Fernando társaságában biztonságban érezte magát, a közelében nyitottabban tudott beszélgetni, valószínűleg azért, mert már jobban ismerte őt.
- Na, hogy tetszik a csapatban? – kérdezte Ramos
- Igazából ezt még korai lenne megmondani, hiszen még szinte senkivel sem beszéltünk. –mondta Lindsay
- Akkor most itt a lehetőség, beszélgessünk! – mondta nevetve Fabregas
- Őőő… miről szeretnél beszélgetni? – kérdezte Barbie
- Természetesen rólatok! – mondta a focista – Meséljetek magatokról valamit.
- Hát, igazából nem sok érdekesség van az életünkben… Miről akartok hallani?
- Hmm… hány évesek vagytok, honnan jöttetek, mit szerettek csinálni, miért lettetek masszőrök, családotokról, barátotokról. –adott ötleteket Cesc
- Na, akkor lássuk. Én 20 éves vagyok. Magyarországról jöttem, vagyis pontosabban most Spanyolországból, de amúgy Amerikából költöztünk néhány éve Magyarországra.
Szeretem a Forma1-et, eredetileg F1-es riporter, újságíró akartam lenni. Igazából emiatt költöztünk Európába, de sajnos nem jött össze. És hát a sors úgy hozta, hogy masszőr lettem.
A családom is Magyarországon él, az apukám építész, az anyukám pedig szakácsnő. És van egy barátom, Ken Williams, vele még Amerikában ismerkedtem meg, most ő is velünk lakik. – mesélt röviden életéről Barbie
- Én jövök? – kérdezte mosolyogva Lindsay, a fiúk pedig bólogattak – 21 éves vagyok. Öt éve lakom Magyarországon, amúgy pedig Skóciából származom. A családommal az iskola miatt költöztünk oda. Anyukám orvos, apukám pedig ügyvéd.
Jelenleg nincs barátom, sajnos.
Szabadidőmben szívesen írok regényeket. Mivel nem találtam kiadót a könyveimnek, így egy éles váltással masszőr lettem.
Azt hiszem röviden ennyi. – mondta Lindsay
- Hát, én 22 éves vagyok. – kezdte Vanessa. – Finnországból származom, szintén a suli miatt költöztünk Magyarországra, bár azóta a szüleim már visszaköltöztek. Van egy öcsém, Gabriel, ő még tanul és amellett egy zenekar gitárosa. Apukám egy számítógépes cég igazgatója, anyukám pedig egy állatkórház vezetője.
Egy ideje már nekem sincs barátom…
Szabadidőmben szívesen tanulok nyelveket, vagy utazgatok. Rendezvényszervező akartam lenni, de másképp alakult az élet, és masszőr lettem.
- Huhhh… Amerika, Skócia és Finnország… és mind Magyarországon kötöttetek ki… Ez tök érdekes!!! És még ti mondjátok, hogy unalmas az életetek. – mondta Villa – És hol és hogy ismerkedtetek meg?
- Sok közös van bennünk. – kezdte Lindsay – Igazából a suliban ismerkedtünk meg, és egy beszélgetés során derült fény közös vonásainkra, Például mindhárman imádjuk a Forma1-et, az állatokat. Szeretünk utazni.
- Mióta ismeritek egymást? – kérdezte Cesc
- Lassan négy éve ismerjük egymást és vagyunk barátnők! – mondta mosolyogva Barbie
- Na, és a focival hogy álltok? – érdeklődött Sergio
- A focit is imádjuk mindhárman! – mosolygott a fiúra Vanessa – Ez is egy közös tulajdonság, és a spanyol foci a kedvencünk!
- Nagyon helyes! – nevetett Fernando – Mi is imádjuk az olyan lányokat, akik szeretik a focit!
- Sziasztok! – lépett az asztalukhoz Piqué, Navas és Llorente – Ti is jöttök sétálni? – kérdezte Gerard
- Igen, megyünk! Mikor indulunk? – kérdezte Ramos
- Kb. öt perc múlva, szóval, ha jönni akartok, akkor igyekezzetek. – válaszolta Llorente
- Lányok, ugye ti is jöttök? – nézett végig kék szemeivel a három lányon Jesus
- Őőő… – kezdte Vanessa
- Persze, hogy jönnek! – válaszolta a lány helyett Fernando
- Remek, akkor induljunk! – mondta Navas
A többi sétálni induló már kint várakozott az épület előtt.
- Hová akartok menni? – kérdezte Vanessa Llorentétől
- Pontosan még mi sem tudjuk, körülnézünk a városban.
- Oké, az jó. – nevetett a lány, majd a focista is
Miután mindenki megérkezett a találka helyszínére, a csapat útra kelt.
Mivel egyikőjük sem tudott semmit a városról, az egyetemen kerestek valakit, aki körbevezeti őket.
Úgy három órán át nézelődtek a városban, már amikor nem a helyieknek osztottak autogramot.
Ilyenkor rendszerint a lányok félre húzódtak, kerülték a tömeget, és majd csak akkor csatlakoztak ismét a focistákhoz, mikor a rajongótábor már békén hagyta őket.
Egy olyan neves válogatott esetében, mint a spanyolok, természetes volt, hogy néhány paparazzo minden lépésüket követi. Így volt ez most is. A lányokat akkor még nem zavarta annyira, mivel nem ismerték őket, így békén hagyták őket.
A csapat utolsó megállója az óceánpart volt. Itt elköszöntek egy időre az idegenvezetőjüktől, aki visszament az egyetemre, a focisták már a visszautat egyedül is megtalálták.
A parton a csapat szétvált, mindenki arra ment, amerre akart. A három lány erdő felé vette az irányt, amikor utolérte őket Nando, David és Cesc.
- Merre indultatok? – kérdezte David
- Az erdőben akarunk szétnézni. – válaszolta Lindsay
- Nem probléma, ha mi is megyünk? – kérdezte Cesc
- Nem, gyertek nyugodtan! – válaszolta mosolyogva Barbie, majd a hatos tovább sétált az erdő felé.
Az erdőben a három fiú ment elől, hogy az útban lévő ágakat elhajtsák a lányok elől.
Néhány tíz méter megtétele után már nem tűnt a lányoknak olyan jó ötletnek ez az erdei séta, mivel sok kiálló gyökér és letört ág akadályozta őket a biztonságos előrehaladásban.
Az egyik nagyobb kiálló gyökérrel meggyűlt Lindsay baja. Éppen próbálta átlépni az akadályt, de a cipője beakadt egy mélyedésbe, és majdnem elesett. David, aki kicsivel mögötte haladt, még időben meg tudta fogni a kezét, és így szerencsére nem esett el a lány.
- Hé, óvatosan kislány! – nevetett a focista – Nem lenne jó, ha te is összetörnéd magad. – váltott komolyabb hangnemre, még mindig a lány kezét fogva
- Én azon vagyok, hogy épségben kijussak innen, de ezek a gyökerek nem akarják. – mosolygott Lindsay a fiúra
- Tudod mit! – mondta ismét mosolyogva – Ne engedd el a kezem, és akkor nem esik bajod! Tőlem félnek a gyökerek.
- O-oké! – mondta kissé meglepődve a lány, de persze nem ellenkezett, főleg, hogy a kedvenc focistája kezét foghatta
- Ti meg hol voltatok? – kérdezte Nando mikor végre utolérte őket a leszakadt páros
- Az előbb majdnem kitörte a nyakát, így most nekem kell vigyáznom rá. – mondta nevetve Villa, majd továbbindultak
- Az erdő egyre világosabb lett, majd végleg kiléptek a lombkoronák alól, és ismét az óceán sötét hullámai kerültek előtérbe.
Míg a többiek megpihentek egy kidőlt fa törzsén, addig Vanessa az óceán felé tartott. A kavicsos, sziklás parton egyensúlyozott, próbált nem beleesni a vízbe.
- Vigyázz! Bele ne ess! – szól a háta mögül Torres – Túl hideg a víz, nem szedlek ki! – nevetett a fiú
- Nem szándékozom beleesni. – fordult a focista felé a lány – De ha így ijesztgetsz, akkor nagyobb az esélye, hogy belezuhanok. – mosolygott Vanessa
- Bocsánat, nem akartalak megijeszteni. – mondta bűntudatosan Nando – csak nem akarom, hogy bajod essen!
- Nincs semmi baj! – nevetett a lány – Csak nem szeretem, ha valaki hírtelen hozzám szól a hátam mögül. Általában olyankor mindig megijedek.
- Nando, Vanessa! Mi elindulunk vissza, mert úgy néz ki, mindjárt esni fog. – kiáltott David
- Oké! Menjetek! Mi is mindjárt megyünk! – mondta Nando
Lindsay, David, Barbie és Cesc pedig visszaindultak az erdőbe. Fernando ismét visszafordult Vanessához.
- Remélem nem félsz velem kettesben maradni. – jelent meg a huncut vigyor a fiú arcán
- Őőő… nem! Miért kéne? – mosolygott Vanessa
- Hát, nem is tudom… Na, jó, csak vicc volt! – nevetett a fiú
- Nyugi, tudom. Amúgy is feleséged van és egy csodálatos kislányod.
- Igen… van. – komolyodott el a fiú hangja – De inkább mi is induljunk vissza, mielőtt megázunk.
Az erdő túloldalán utolérték a kis társaságot. A parton rajtuk kívül nem volt már más, a többi focista visszament a szállásukra melegedni.
A hatos is sietősen visszatért a szállásra, mielőtt még eleredt volna az eső.
A délután hátralevő részét mindenki azzal töltötte, amivel akarta. A három lány Barbie szobájában beszélgetett.
- Na, csajok, ti hogy érzitek magatokat? – kérdezte a lány
- Én fáradt vagyok! – válaszolta Vanessa
- Nem úgy értettem! A csapatban? Itt Afrikában?
- Tudom, tudom! – nevetet Vanessa – Igazából el sem hiszem! Ez még nagyon új! De nagyon jó! Mindenki kedves, tényleg próbál segíteni. Csak még az egy órás folyamatos masszírozást kell megszoknom.
- Igen, de arra lesz elég időnk. – nevetett Barbie – Na, és te Linds?
- Én is jól érzem magam! Tényleg mindenki kedves. Bár ennél lesz még nehezebb időszakunk is, én úgy érzem.
- Igen, ebben én is biztos vagyok! – mondta Vanessa – Barbie, most rajtad a sor.
- Nagyon jó itt! Imádom ezt a csapatot! Ha akarnánk, se tudnánk levakarni magunkról Nandot, Davidot, Cescet és Sergiot. – nevetett a lány – Tényleg, ha már itt tartunk, Linds, mi volt ma az erdőben?
- Mi? Mi lett volna?
- Jaj, ne már! Tudod te jól miről beszél Barbie. Láttuk, hogy kézen fogva jöttetek ki. Mesélj csak!
- Jól van. Az egész erdőben bukdácsoltam azokon a vacak gyökereken. Az egyik nagyobbal meggyűlt a bajom, beakadt a cipőm, amikor át akartam lépni. Majdnem orra estem, de David még időben elkapta a kezem. Aztán azt mondta, hogy nem akarja, hogy összetörjem magam, inkább fogjam a kezét, míg kiérünk. Ennyi! – mesélte el a történteket Lindsay – Na és Van, mi volt Nandoval a parton?
- Csak néztem az óceánt, amikor megszólalt mögöttem, hogy bele ne essek a vízbe, mert nem húz ki, mert túl hideg. Ezzel azt érte el, hogy megijesztett, és tényleg majdnem beleestem. Miután elmentetek meg azt mondta, hogy reméli, nem félek vele kettesben maradni… Furcsa volt! Amikor mondtam neki, hogy úgyis van felesége meg gyereke, hirtelen olyan… komoly lett, és elterelte a szót. Aztán az erdőben végig csendben volt. – fejezte be a lány
- Hú! Vajon mi baja lehet? – kérdezte Barbie
- Nem tudom, de tényleg furcsa volt. Amúgy meg ez nem tartozik ránk! – zárta le ezt a beszélgetést Vanessa
- Csajok! Nem megyünk le vacsorázni? – kérdezte Lindsay
- De, mehetünk! Már kezdek éhes lenni. – mondta Vanessa
Épp indultak ki a szobából, mikor megcsörrent Barbie telefonja.
- Jaj, lányok, Ken az! Menjetek nélkülem, majd megyek én is.
- Oké. Mond meg neki, hogy üdvözöljük. – mondta Lindsay, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Az étkezőben még csak pár ember volt, de a lányok érkezése után a focisták is elkezdtek szállingózni.
Lindsay és Vanessa ismét keresett egy üres asztalt, de magányuk nem tartott sokáig. Ismételten csatlakozott hozzájuk Nando, David és Sergio.
Már meg sem kérdezték, hogy leülhetnek-e, szimplán csak körülülték a két lányt.
- Barbiet hol hagytátok? – kérdezte Nando
- Telefonál. Pont akkor hívta Ken, amikor enni indultunk. – válaszolta Vanessa
- Na, és ti hol hagytátok Cescet? – kérdezte Lindsay
- Azt hiszem ő is telefonál. – válaszolta Sergio – Carlaval beszél, a barátnőjével.
- Mik a terveitek ma estére? – kérdezte David
- Személy szerint én aludni fogok. – mondta Vanessa – Holnap kemény napunk lesz.
- Igen, nekem is az alvás az elsődleges terv. – helyeselt Lindsay – Holnapreggel edzés előtt is dolgozunk, edzés után is, és az esti edzés után is.
- Áhhh… megint kényeztettek megint minket! – mondta Sergio
- Kényeztetésről szó sem volt! – mosolygott Vanessa a fiúra
- És holnap délután mit csináltok? – kérdezte Nando
- Amennyiben túléljük a reggeli dupla masszázst, valószínűleg a nap hátralevő részét pihenéssel töltjük, erőt merítve az esti műszakhoz. – magyarázta Lindsay
Lassan mindannyian befejezték a vacsorát, és visszamentek a szobáikba pihenni.
Lindsay és Vanessa a folyosójukon futott össze a vacsorázni induló Barbieval.
- Ohhh… ti már végeztetek?
- Igen, végeztünk. Megyünk aludni. – válaszolta Lindsay
- Akkor egyedül kell vacsoráznom…
- Hát, egy páran voltak még lent. – mosolygott barátnőjére Vanessa
- Köszi Van, de én veletek akartam enni. Na, mindegy, majd holnap. Jó éjt lányok. – köszönt el barátnőitől, és lement az étkezőbe.
A nagy ebédlő már csaknem teljesen üres volt. Barbie fogott egy tálcát, rápakolt egy kis vacsorát, majd leült az egyik üresen álló asztalhoz, és falatozni kezdett.
Két perc sem telt el, mikor valaki mellé lépett.
- Szia! Azt hittem már senki sem lesz itt. – mondta Cesc – Leülhetek?
- Persze, ülj le nyugodtan.
- Hogyhogy még itt? És hol vannak a lányok?
- A lányok már megvacsoráztak. És később jöttem, mert telefonáltam. Na, és te?
- Szintén telefonáltam. – mosolygott a focista – Örülök, hogy legalább te itt vagy. – nézett körbe a már teljesen kiürült étkezőben
- Őszintén szólva, én is. – mondta mosolyogva a lány – Legalább nem kell egyedül ennem.
- A barátoddal beszéltél?
- Igen, vele. Gondolom, te pedig a barátnőddel.
- Igen, Carlaval beszéltem… – mondta kissé keserű hangon a fiú
- Mióta vagy együtt Kennel? Ha jól emlékszem így hívják, igaz?
- Kennek hívják, jól emlékszel. Négy éve ismerjük egymást, még Amerikából. Három éve vagyunk együtt.
- Gondolom, már hiányzik. – Nando említette, hogy Spanyolországban sem volt veletek.
- Spanyolországot egy csajos bulinak terveztük, ezért nem volt velünk. Igen, egyre jobban hiányzik. De gondolom, neked is hiányzik Carla.
- Őőő… igen. – válaszolta röviden Cesc – Ken nem jön meglátogatni téged? – terelte el ismét a szót
- De, majd néhány meccse kijön, és ha lesz időm, akkor találkozunk majd. – válaszolta Barbie – Ha nem haragszol meg, akkor és most mennék aludni, holnap kemény napom lesz.
- Nem, dehogy! Menj nyugodtan! Szép álmokat!
Barbie is elköszönt a focistától, majd visszament a szobájába erőt gyűjteni.
Másnap reggel hatkor a válogatott nagy része az ebédlőben volt.
A három lány még kissé álmosan csatlakozott a focistákhoz.
Kivételesen Nando, Cesc, David és Sergio hamarabb lement, mint a lányok, és elfoglalták szokásos asztalukat, mikor pedig meglátták a barátnőket, integettek, hogy hozzájuk üljenek.
- Jó reggel! Hogy aludtatok? – kérdezte David
- Jó reggel nektek is! – válaszolta Lindsay – Köszönjük, jól! És ti?
- Mi is jól! – mosolygott a lányra
- Hogyhogy ilyen korán lent vagytok? – érdeklődött Barbie
- Újságot olvasunk! – mondta Cesc – Mától megkapjuk a spanyol lapokat is, nem csak a helyieket, és bele akartunk nézni, hogy mi van otthon.
- Aha, értem- És találtatok valami érdekeset?
- Őőő… hát, írnak rólunk szinte mindegyikben. – kezdte Nando – De rólatok is…
- Mi? Rólunk? Mit? – kérdezte kíváncsian Vanessa
- Igazából azt találgatják, hogy kik is vagytok, és hogy mit kerestek, kerestetek tegnap velünk. – válaszolta Sergio
- Na, és mit írnak?
- Hát, írnak olyat, hogy három szerencsés rajongó vagytok, akiknek sikerült a közelünkbe férkőznie. Van olyan, ami szerint csak véletlen vagytok a képeken. Ezek a legtávolabbi találgatások. És van egy pár olyan, ami közelebb jár az igazsághoz. Mint például, hogy valamiféle új alkalmazottak vagytok a csapatnál.
- Ohhh… ez remek.
- Ma délután lesz egy sajtótájékoztató. A kapitány akkor fog titeket hivatalosan bejelenteni. – mondta Nando
- Ugye nekünk nem kell ott lennünk? – kérdezte Lindsay
- Nem, nem kell. A kapitány lesz ott, én, Jesus, Gerard, Fernando, Cesc, David, Sergi és Iker. – sorolta a fiú
- Oké, az jó! – könnyebbült meg a lány
- De persze arra számítanotok kell, hogy egy ideig címlapon lesztek. – mondta David – Újdonságnak számít majd mindenki számára, hogy három fiatal lány a masszőrcsapata az Európa Bajnokoknak.
- És sajnos nem mindenkinek fog tetszeni ez a helyzet. – fűzte hozzá Cesc – Biztosan kaptok majd bántó megjegyzéseket…
- Igen, valószínűleg ez lesz. De ezekkel ne is törődjetek! Mi majd megvédünk benneteket. – mondta bátorítólag Sergio
- Köszönjük fiúk! Nagyon aranyosak vagytok! – mondta mosolyogva Vanessa – Tudom, hogy del Bosque mondta, hogy legyetek hozzánk kedvesek, meg segítsetek nekünk, de nem kell túlzásba vinni. Nem kell…
- Nem, nem, nem!!! – szakította félbe Nando – Félreértés ne essék! Nem azért vagyunk hozzátok kedvesek, mert del Bosque arra kért. Nem azért beszélgetünk veletek, nem azért ülünk le a ti asztalotokhoz, mert arra bárki is megkért volna. Ezt akkor is ugyan úgy megtennénk, ha egy szóval sem kértek volna rá minket. – mondta komolyan a fiú
- Igen, ez így van! – helyeselt Sergio – Egyszerűen kedves, aranyos, intelligens lányoknak tartunk titeket, ezért akarunk jobban megismerni benneteket. – magyarázta a focista – És személy szerint, én nem igazán kedvelem, ha más mondja meg, hogy kivel hogy viselkedjek, kivel legyek kedves és kivel ne. Azt én döntöm el, hogy ki szimpatikus és ki nem. És ti azok vagytok. – fejezte be mosolyogva
- Akkor viszont köszönjük szépen. Igazán jól esik, hogy így fogadtatok minket. – mosolygott Vanessa – De, ha nem indulunk el most azonnal, hamarosan ki leszünk rúgva! – mondta a lány, miután órájára pillantott
A három lánynak jóval edzés előtt már a pályán kellett lennie, hogy felkészüljenek a masszázsra.
A kevés masszőrre és a sok focistára való tekintettel készítettek egy beosztást arról, hogy melyik focista mikor kerül sorra, ezzel megkönnyítve a lányok és a csapat dolgát.
Az edzés fél kilenckor kezdődik, így addigra mindenkivel készen kellett hogy legyenek.
Az első hármas, Navas, Piqué és Casillas hét óra után pár perccel már a masszázsszoba ajtaján kopogott.
- Hola hölgyeim! Megjöttünk! – köszönt mosolyogva Jesus
- Sziasztok! Gyertek be. Már mi is elkészültünk. – mondta Barbie
A három fiúnak nem kellett kétszer mondani, gyorsan levették pólóikat, majd felfeküdtek az ágyra.
- Láttam, ma jó sok dolgotok lesz. – mondta Gerard Lindsay kezei alatt – Edzés előtt, edzés után masszírozás és még az esti edzés után is.
- Igen, kicsit kemény lesz. – válaszolta Barbie a szomszéd ágy mellől – De majd csak túléljük valahogy. Előbb utóbb hozzá kell szoknunk.
- Legalább jobbat alszotok éjszaka! – nevetett Iker
- Az biztos! – válaszolta Vanessa
- De mi ne is panaszkodjunk. – kezdte Lindsay – Nektek lesz ma két edzésetek.
- Az megint más. – válaszolta Jesus – Mi már hozzászoktunk, ez a munkánk velejárója. Ha nem edzünk eleget, akkor meccset sem nyerünk.
- Így igaz! – helyeselt Casillas – Mi választottuk ezt a hivatást, számolnunk kell a következményekkel.
- Gondolom, amúgy ti nem sportmasszőröknek készültetek. – mondta Piqué
- Igazából tényleg nem. – válaszolta nevetve Barbie – Szerintem meg sem fordult a fejünkben, hogy esetleg egy focicsapat masszőrjei legyünk.
- Na, és mit szólnak a barátaitok, hogy otthon hagytátok őket? – kérdezte Jesus
- Nekem és Lindsnek nincs barátunk, így nem jelentett túl nagy problémát…
- Az én barátom nem túlzottan örült neki, de majd kijön néhány meccsre és megpróbálunk együtt lenni egy kicsit. – folytatta Barbie
- Na, srácok, letelt a tíz perc. – mondta Lindsay
A három fiú lemászott az ágyról, felöltöztek, majd elköszöntek a lányoktól egy kis időre.
Két perc sem telt el, mikor újra kopogtattak az ajtón. A második hármas érkezett, Llorente, Xavi és Capdevila.
- Sziasztok, lányok! Jöhetünk? – kérdezte Fernando
- Sziasztok! Persze, gyertek. – válaszolta Vanessa – Kérhetnénk még egy percet? Aztán kezdhetjük.
- Csak nyugodtan! – mondta a fiú – Akár kettőt is! – nevetett
A lányok szusszantak egy kicsit, közben a fiúk előkészültek, levették pólóikat és úgy várták a lányokat.
- Na, jöhettek! – szólt Lindsay, majd a fiúk felfeküdtek az ágyakra
A tíz perc ismét gyorsan eltelt. Hamarosan megérkezett a harmadik csapat Matával, Iniestával és Puyollal.
Újabb tíz perc elteltével Torres, Reina és Xabi Alonso következett. Majd végül Ramos, Villa és Fabregas.
A csapat fél kilenckor már a pályán rúgta a labdát, a három lány pedig próbált erőt meríteni az edzés utáni masszírozáshoz.
Miután előkészültek a második „műszakhoz”, kiültek a lelátóra, hogy onnan figyeljék az edzést.
A tréning fél tizenkettőkor ért véget.
Fél egy is elmúlt, mire a lányok befejezték a masszírozást, majd megvárták, míg a focisták lezuhanyoznak és átöltöznek, hogy utána ők is a csapatbusszal menjenek vissza a szállásra.
Vanessa, Lindsay és Barbie a visszaérkezés után felmentek szobáikba lezuhanyozni, majd csatlakoztak az ebédlőben a focistákhoz.
Ebéd után a lányok pihenni tértek a legtöbb focistához hasonlóan. A sajtótájékoztatóra igyekvők pedig egy kisbusszal a repülőtérre mentek, mivel Johannesburgban tartották a tájékoztatót.
A nyolc focista és a kapitány egy hosszú asztal és megannyi mikrofon mögül válaszolgatott az újságírók kérdészáporára.
A legtöbb kérdés természetesen az akkor frissen bejelentett három masszőrlányhoz kapcsolódott.
Az újságírók legnagyobb része először csak tréfának gondolta a lányok érkezését, de később már mindenki felfogtam a dolog valós voltát.
Sok bírálat érte a csapatot, leginkább Vicente del Bosque épelméjűségét kérdőjelezték meg. Minden, a lányokat ért bántó szóra a nyolc fiú és a kapitány is egyaránt védelmezőleg lépett fel.
Minden erejükkel Vanessát, Lindsayt és Barbiet támogatták.
