Un sueno en realidad - Álomból valóság

- Hmm… igen, telefonon kerestek… aztán már nem láttam értelmét visszafeküdni. – magyarázta a focista

- Ahha… értem. Én biztos visszafeküdtem volna! – nevetett a lány
- Lehet, hogy azt kellet volna tennem, de akkor most nem beszélgethetnék itt veled. – húzta mosolyra száját a sztárcsatár
- Oh… hát ez igazán kedves.
- Sziasztok! – lépett az asztalhoz Cesc – Ti már ilyen korán itt?
- Igen, mindkettőnk álmát megzavarták.
Lassan kezdett megtelni az étkező, megérkezett Barbie, Sergio és Vanessa is. Néhány perc alatt az egész ebédlő benépesült, és Nando is befutott. Tálcáját letette az asztalra, Vanessa mellé lépett, lehajolt hozzá és megcsókolta mindenki előtt.
A lány kérdőn nézett a focistára, nem értette mi ez a fordulat.
- Gondolkoztam… – mondta a fiú, miközben leült és megfogta Vanessa asztalon fekvő kezét, majd a szájtátva maradt Cesc és David irányába fordult.
- Úgy látom, itt már mindenki tud erről rajtunk kívül. – nézett végig az asztaltársaságon David – Miről maradtunk le?
- Szeretem Vant! Csak erről van szó! – jelentette ki arcán széles vigyorral a csatár
- De… te meg Oli… mi van? – értetlenkedett Cesc
- Szünet van…
- Hölgyek, urak, megérkezett a magazinjuk! – lépett az asztalhoz Jesus – Tessék, hármat is kaptunk. – nyújtott oda egyet-egyet a lányoknak
Az újság elejére a focistákkal közös kép került, a szerkesztőknek olyannyira tetszet ez az alkotás.
- Benne vannak az interjúk is. Külön oldalon a fiúkétól. – lapozott bele a lapba Barbie
- Na, ne már! Posztert is raktak be rólunk!? Álmélkodott Vanessa
- Mi? Ez most komoly? – kérdezte Lindsay, majd ő is az újság közepéhez hajtott
Hét darab poszter volt az újságban, egyen Rafael Nadal pózolt, egy másikon az El canto del loco együttes tagjai, egy-egy poszteren kapott helyet Iker, Jesus, David és Nando, és egy poszteren a három lány közös képe.
Barbie az újság hátuljába lapozott, ahol olvasói levelek kaptak helyet, ezeket kezdte olvasgatni.
- De édes! Egy 10 éves, Rafaela nevű kislány azt írja, hogy ő is a spanyol válogatott masszőre akar lenni. – idézett az újságból a lány
- Na, jó, ezeket majd később elolvassuk, de most indulnunk kéne a pályára. – pillantott órájára Lindsay
A masszőrök elbúcsúztak egy rövid időre a focistáktól, majd útnak indultak.
- Szereted őt? – tette fel a költői kérdést Lindsay
- Igen, szeretem. – bólogatott Vanessa – Tudom, hogy nem szabadna, de szeretem.
- De mi lesz akkor, ha mégis csak úgy döntenek Olallával, hogy együtt maradnak?
- Nem tudom. – horgasztotta le fejét a lány – Azt hiszem, összetörik a szívem.
- És képes vagy ezt a kockázatot vállalni?
- Ezek szerint igen. Akármennyire is ellenkezem az ellen, hogy szeressem, nem tudom irányítani a szívem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen fiú, mint Nando meg tud szeretni… képzelhetitek, hogy most, a valóságban miféle érzések kavarognak bennem.
- Ez így egy meseszép álom. – mondta Barbie – De ugye tudod, hogy egy ez egy borzasztó rémálommá is változhat?
- Igen, tudom, hogy ne tudnám. Szerintetek nem játszódott le bennem mindenféle verzió az elmúlt napok alatt? – kérdezte, miközben a masszázsszobához értek
- De, biztosan…
A lányok lassacskán előkészültek a focisták fogadására. Épp végeztek a kipakolással, mikor Barbie telefonja megcsörrent. Ő kiment telefonálni a folyosóra, Lindsay és Vanessa pedig végre kettesben meg tudták beszélni a buli részleteit.
- Tegnap elmentünk Sergioval és Nandoval buli helyszínt keresni. – mesélte Vanessa – Találtunk is egy jó helyet, itt van néhány utcával arrébb, a Lesotho. Sergio leszervezett egy találkát a tulajjal, beszéltünk is vele.
- És minden rendben?
- Igen! Bár nem szokott ilyen zártkörű bulikat rendezni, most kivételt tett. Vasárnapra miénk a hely.
- Az szuper! Mikor megyünk díszíteni?
- Előbb talán legyenek meg a díszek. – nevetett Vanessa – De leghamarabb vasárnap délelőtt mehetünk, mert még szombaton bulit tartanak. Miután összepakoltak, eltakarítottak mehetünk rendezkedni.
- Oké. DJ lesz?
- Igen, lesz. Sergio hívott valakit, egyenesen Spanyolországból.
- Hű… az jó lesz. De a dekorációt mikor szerezzük be?
- Nem tudom, de ma vagy legkésőbb holnap át kell mennünk Johannesburgba… csak azt nem tudom, hogy hogy tudjuk Barbiet addig „leszerelni”.
- Hát, nem tudom. Legfeljebb megkérjük valamelyik fiút, hogy hívja el sétálni vagy valahová.
- Igen, mondjuk Cescet. Ha majd később kérdezősködik Barbie, azt mondjuk, hogy mi hívni akartuk, csak nem volt ott.
- Kennel beszéltél már? Eljön majd?
- Nem. Jennifert hívtam, de nem vette fel. Majd ha visszamegyünk, újra megpróbálom. Úgy gondoltam, hogy ha Ken magától nem hajlandó jönni, majd Jenny iderángatja.
Jennifer Dawson a lányok régi jó barátja. Ő is amerikai származású, mint Barbie, de vele is csak Magyarországon ismerkedtek meg, egy buliban. Jenny Vanessával egyidős, 22 éves, orvostanhallgató.
- Tényleg, és kiket hívunk meg a buliba?
- Juj… jó hogy mondod. Le kell adnunk egy vendéglistát lehetőleg még ma este, hogy a biztonságiak ellenőrizni tudják majd az embereket.
- Oké, akkor, ha visszamegyünk ezt is elintézzük.

- Bocsi csajok, visszajöttem. – lépett be az ajtón Barbie – A fiúk még nem jöttek meg?
- Amint látod, még nem. – válaszolta Lindsay – De lassan itt kell lenniük.
- Ken hívott? – kérdezte Vanessa
- Igen, Ken volt az megint.
- Hogyhogy mostanában ilyen gyakran hív? Eddig meg alig hallottál róla…
- Nem tudom, de elég furcsa mostanában…
Azt már nem tudták megkérdezni a lányok, hogy miért furcsa is Ken, mert kopogtattak az ajtón. Megérkezett az első adag focista.
A lányok sorra átmasszírozták az összes focista izmait, majd azok kifutottak a zöld gyepre.
Vanessa, Barbie és Lindsay a lelátóról figyelték az edzést. Külön utasításra az szemlélték, hogy melyik focistának melyik izmát kell jobban átmasszírozniuk, hogy olajozottabban menjen a munka a pályán a hétvégi összecsapáson.
Az edzés végeztével, míg a fiúk zuhanyoztak, a lányok megbeszélték a látottakat, megosztották észrevételeiket az edzővel.
A csapat gyalog tért vissza a szállásra, ahol Vicente del Bosque egy rövid eligazítást tartott.
- Srácok! Ma a lányok megfigyelték az edzést, és felmérték azt, hogy kinek lenne szüksége plusz izomlazításra, masszázsra. Egyre közelebb a torna vége, eddig szépen meneteltünk előre, és az elkövetkező meccsre, meccsekre még jobb formánkat kell hoznunk. A mostaninál több, hosszabb és intenzívebb edzést már nem tudunk beiktatni, mivel ezzel vennénk el az energiákat a meccsekről. Ezért kértem a lányokat, hogy ha ilyen módón még lehetséges, hozzanak ki minél több pluszt belőletek. És most megkérem valamelyik hölgyet, hogy sorolja fel azoknak a nevét, akik extra masszázsban részesülnek.
Barbie felállt a helyéről és Vicente del Bosque mellé lépett.
- Ahogy del Bosque úr mondta, ma alaposan szemügyre vettük az edzést, és mérlegeltük, hogy kinek nem ártana néhány izmát átmasszírozni. Először is Cesc, neked a nemrég helyrejött lábadat kéne kicsit megdolgozni. Tudjuk, hogy alig a VB kezdete előtt jött rendbe, és sokat volt edzve, hogy pályára tudj lépni, de nem árt az izmaidnak egy kis rehabilitáció. Nando, a te lábad is sérülve volt nem olyan régen, ezt is jó lenne kicsit megerősíteni. Xabi, Gerard és Iker, nektek sem ártana egy lazítás néhány helyen. És végül Xavinak és Sergionak a bokája környékén kéne dolgoznunk.
- Köszönöm Barbie, és a másik két hölgynek is. Aki hallotta a nevét, az egyeztessen a lányokkal. De persze az említetteken kívül is, aki úgy érzi, az forduljon a lányokhoz. Most pedig pihenő! Hat órától pedig még egy rövid edzés.
Az eligazítás után a csapat nagy része a játékszobába ment, ahol csocsóvisszavágót
Szerveztek. Aki nem vett részt a játékban az vagy Tv-t nézett, olvasott vagy pedig a három lányhoz hasonló módon visszament a szobájába.
- Csajok, én azt hiszem, ledőlök pihenni. Elég fáradt vagyok, nem aludtam valami jól az éjszaka. – mondta Barbie két ásítás között
- Menj csak, elég nyúzottnak tűnsz. – állapította meg Lindsay – Ezek szerint az éjszaka elég sokan nem tudtak aludni.
Vanessa Lindsayre lesett a válla felett, jelezve azt, hogy így lehetőségük nyílik a vendéglista megírására.
Barbie bement saját szobájába, barátnői pedig Vanessa szobájába. A háló tulajdonosa papírt és tollat keresett elő, majd Lindsay mellé telepedett az ágyra.
- Nos, kit hívjunk meg?
- Gondolom az egyértelmű, hogy a spanyol válogatott összes tagját. – kezdte Linds
- A főnököt is? – kérdezte Vanessa vigyorogva
- Hát… csak meg kéne őt is. Nem lesz nagy dínomdánom… ennyit megengedhet a fiúknak.
- Jól van, akkor papírra kerül a spanyol válogatott és vezetősége. Emellett akkor felírom Jennyt is és persze Kent… Jut eszembe, azonnal fel is hívom. – tette le a tollat és papírt, majd telefonjáért nyúlt és tárcsázott
- Kicsörög… haladás. – állapította meg
- Halló! Jennifer Dawson! – szólt egy álmos hang a telefon túloldalán
- Szia Jenny. Vanessa vagyok!
- Vani!!! Hát te még élsz? – kacagott a telefonba – De jó újra hallani a hangod. Jól vagytok?
- Igen, még élünk mindhárman. – nevetett Vanessa is – Jól vagyunk, köszönjük. Csak kicsit hideg van… Otthon minden rendben?
- Öhm… igen… nagyjából minden. – válaszolta a lány – De mond, hogyhogy felhívtál?
- Tudod, hamarosan születésnapja lesz Barbienak és szervezünk neki egy kisebb bulit. És szeretnénk, ha te is eljönnél, és magaddal rángathatnád Williams urat is, ha még eddig nem volt képes idetolnia a képét a barátnőjéhez.
- Ez jól hangzik. Később beszélek Kennel, és ha kell magamhoz láncolva, de elviszem Afrikába.
- Oké, köszi, számítottunk rád.
- Mikor lesz a buli?
- Remélem, még időben szólok… vasárnap este lesz. Addig ugye ide tudtok repülni?
- Persze, megoldjuk. Csak odatalálunk valahogy.
- Nyugi, értetek küldünk valakit Johannesburgba, ő pedig idehoz titeket. Csak Barbieval nehogy idő előtt találkozzatok.
- Köszi, az úgy jó lesz. Nem, majd óvatosak leszünk.
- Mond meg Kennek, hogy egy szót se merjen szólni Barbienak a buliról. Mostanában állandóan telefonál neki, el ne szólja magát.
- Oké, megmondom. Majd küldök e-mailt, hogy mikor érünk oda. Puszilom Lindsayt és Barbiet is.
- Átadom! Szia! – köszönt el a lány, majd visszatette éjjeliszekrényére a telefonját

- Na, mit mondott Jenny? Jönnek?
- Igen, jönnek. Idevonszolja Kent is, ha szükséges.
- Jól van, ez is elintézve. Folytassuk a listát.
- Hát… őőő… ismerünk még mást is?
- Azt hiszem… nem igazán. De estig még gondolkozzunk rajta.
A két lány felfüggesztette a lista megírását, és inkább úgy döntöttek, hogy megnéznek egy filmet. Épp a DVD kínálatot böngészték, amikor kopogtak az ajtón.
- Szia Van! Egyedül vagy? – kérdezte halkan Sergio
- Nem, Lindssel vagyok.
- És Barbie?
- Barbie a szobájában alszik. Miért?
- Van kedvetek most átjönni Johannesburgba vásárolni? Vagy mást terveztetek?
- Nem, igazából filmet akartunk nézni… de akkor inkább intézzük el a vásárlást.
- Rendben, a többiek lent várnak indulásra készen.
- Oké, szólok Lindsnek és mehetünk. – mondta a lány, majd néhány perccel később barátnőjével tért vissza a folyosóra – Kik jönnek még? – kérdezte, miközben ballagtak lefelé a lépcsőn
- Nando és David. Gondolom, hárman elegek vagyunk hazacipekedni. – nevetett a fiú
- Igen, azt hiszem három, ilyen erős fiatalember elég lesz. – vigyorgott Lindsay – Na, meg persze nem sok mindent fogunk venni.
Az ajtónál már ott várt a két focista, indulásra felvértezve.
- Sziasztok! Indulhatunk? – kérdezte Nando, majd megcsókolta Vanessát
- Egy pillanat és mehetünk. – válaszolta a lány – Cesc merre van?
- Azt hiszem, a játékteremben van, a csocsóbajnokságon. – felelte David
- Egy pillanat és itt vagyok, csak megkérem valamire. – mondta Vanessa, majd otthagyva a többieket bement a játékszobába

- Szia Cesc! Ráérnél egy kicsit?
- Persze Van. Mond, mi a baj?
- Semmi baj nincs. Átmegyünk Lindssel és a fiúkkal Johannesburgba bevásárolni. Barbie most alszik, de ha keresne minket később, kérlek, találj ki valamit, hogy hová mentünk.
- Rendben. – mosolygott a focista – Azt tudhatja, hogy Johannesburgban vagytok? Vagy azt se mondjam meg?
- Azt megmondhatod, csak azt ne, hogy miért mentünk.
- Jól van. Majd azt mondom, elmentetek várost nézni, vagy ebédelni.
- Köszönöm! Imádlak! – nevetett a lány
- Igazán nincs mit. Szia! – köszönt el a focista, majd visszament a csapattársaihoz, Vanessa pedig a rá várókhoz

- Bocsánat, itt vagyok. Indulhatunk.
- Minden rendben? – kérdezte Nando
- Igen, minden. Megkértem Cescet, hogy ha keresne minket Barbie, találjon ki valamit.
- Oh… oké… – nevetett a csatár
Bár Afrikában való tartózkodásuk alatt már jártak néhányszor a városban, konkrétan nem tudták, hogy hol is találnak nekik megfelelő üzletet.
Első útjuk a plázába vezetett, azt remélték, hogy az ottani üzletek között akad legalább egy, ahol beszerezhetik a dekorációt. Reményeik beigazolódni látszottak, mivel három dekorkellékeket árusító üzletet is találtak a földszinten felállított útbaigazító táblán.
Legnagyobb pechjükre az első emeleten lévő boltot zárva találták. A következő emeleten, ámbár nyitva volt az üzlet, de a választék igencsak szegényes volt. A lányok és kísérőik körülnéztek, de semmi olyat nem találtak, ami elképzeléseikbe illett volna, így hát tovább álltak. Utolsó reménységüket a harmadik emeleti dekorboltban látták. Lindsaynek és Vanessának már külsőleg nagyon tetszett a hely, de ahogy beléptek még jobban beleszerettek az üzletbe.
Afrikai bolthoz képest csomó más nyelven találtak táblákat, üdvözlő szalagokat, és hasonló dolgokat. A lányok kosarakat ragadtak és belevetették magukat a vásárlás élvezetébe. Lindsay azonnal kosarába gyömöszölt egy hatalmas, „Happy Birthday!” feliratú transzparenst. Vanessa Nandoval karöltve a léggömbök választékát tekintették át. Többek között találtak Valentin napra, Karácsonyra, Húsvétra és esküvőre szóló lufit is, de természetesen születésnapos is akadt. Vanessa jó néhány csomag rózsaszín, sárga, piros és kék léggömböt dobott a kosarába, majd tovább mustrálta a választékot. Sergio néhány zacskó konfettit juttatott a lány gyűjteményéhez, majd ő is visszament nézelődni.
David és Lindsay kissé megfeledkezve eredeti céljukról, színes parókákat próbálgattak egy hatalmas tükör előtt. A lány majd megfulladt a nevetéstől, mikor a csatár fejére került egy neonzöld-kék kombinációjú műhaj.
Vanessa az egyik üvegpolcon meglátott egy csodaszép tiarát. Bár a fejdísz műanyagból volt, úgy csillogott, mintha egytől egyig gyémánttal lett volna kirakva. Óvatosan leemelte a polcról, mintha egyetlen apró érintéstől is összetörhetne, és minden szögből megcsodálta azt.
Nando a lány mellé lépett Sergio társaságában. Kivette kezéből a fejéket, és a lány hosszú, barna hajába tűzte.
- te vagy az én hercegnőm! – súgta Vanessa fülébe, aki egészen elpirult
- Te jó ég! Mindjárt elolvadok! – nevetett Sergio, de Nando vállba verése után szótlan maradt
- Ugyan, hagyd már! – szólt rá Vanessa – Csak viccelt. – védte meg a védőt
- Jól van, tudom. És ő is tudja, hogy nem haragból ütöttem. – védekezett a csatár
- Persze, hogy tudom.
- Tényleg furcsák ezek a spanyolok… – rázta a fejét a lány, majd mikor látta a két fiú döbbent tekintetét hangos nevetésben tört ki
Időközben Lindsay és David is csatlakozott a kis társasághoz néhány színes parókával felpakolva.
- Azt a tiarát Barbienak vagy magadnak veszed? – kérdezte Lindsay
- Barbienak! – válaszolta a lány, miközben levette fejéről a díszt, amiről már meg is feledkezett időközben – Gondolom, azokat nem Barbienak szánjátok. – mutatott Lindsay kosarába
- Nem, azt a spanyolok kapják. David szerint Ikernek és Pepének tetszeni fognak.
- Az biztos. – helyeselt Vanessa – Mehetünk fizetni?
- Mehetünk! – válaszolta barátnője, majd a pénztárhoz sétáltak
Nando a lányok legnagyobb ellenkezésére is kifizette az egész frissen szerzett holmit
- Van még valami elintézni valótok? – kérdezte Sergio
- Igen, valahol tortát kéne rendelnünk. – válaszolta Vanessa
- Idefelé jövet láttam egy cukrászdát. Oda benézhetnénk. – javasolta David
- Rendben, akkor menjünk. – helyeselt Lindsay
A csatárnak igaza volt, a plázától nem messze állt egy nagyobb cukrászda, ide tértek be.
- Szép napot kívánok! Miben segíthetek? – üdvözölte a betérőket az idős tulaj
- Tortát szeretnénk rendelni vasárnapra. – kezdte Vanessa – Megoldható lenne?
- Természetesen. Van valami elképzelésük esetleg?
- Személy szerint én egy nagy, focilabda kinézetű tortára gondoltam. Nektek tetszik? – kérdezte a többieket, akik igenlően bólogattak – Ezt meg lehet csinálni?
- Amennyiben egy fél focilabda is megteszi, akkor igen. – válaszolta az idős úr . Milyen ízűt szeretnének?
- Barbie szereti a rózsaszínt,és gondolom, nem sok embernek készítenek ilyen színű focilabdát, így legyen puncs ízű.
- Rendben. Mekkora legyen?
- Nem leszünk olyan sokan… mondjuk, úgy ötvenszeletes legyen.
- Nem-nem. Legyen legalább százszeletes. – szólt közbe Sergio
- Száz szelet? – csodálkozott a lány
- Igen, száz! Ne feledd, hogy egy nagy csapat focistával van dolgotok.
- Jól van, akkor legyen százszeletes. – egyezett bele Vanessa – Remélem nem lesz kidobva
- Rendben, akkor vasárnapra egy százszeletes focilabda formájú, rózsaszín, puncs ízű torta. – írta fel egy noteszbe a tulajdonos – Ezen kívül szeretnének még valamit hozzá?
- Igen, néhány kis tűzijátékot, amit beleszúrhatunk, és egy kettes és egy egyes számú gyertyát, és egy marcipántáblát.
- Mi legyen a táblára írva?
- „Boldog születésnapot Barbie!”… Elég lesz ennyi rá. – válaszolta a lány
- Rendben- Még valami?
- Nem, azt hiszem ennyi lesz.
- Köszönöm, hogy nálunk rendeltek. Ez igazán megtisztelő, hogy ilyen híres emberek tértek be a mi kis szerény cukrászdánkba. – áradozott az öregúr
- Ugyan, nincs mit. Mi köszönjük szépen. – mosolygott David
- Vasárnap délelőtt már akár jöhetnek is a tortáért.
- Rendben. Köszönjük! Majd valamelyik fiú eljön érte. – mondta Lindsay – Viszontlátásra!
- Viszontlátásra! További szép napot! – köszönt el a férfi
Az ötös fogat ismét az utcákat járta, nézelődtek egy kicsit a városban, ha már szabadságot kaptak délutánra.
- Nincs kedvetek itt megebédelni? – kérdezte Nando, mikor egy étterem előtt sétáltak
- De! ez jó ötlet! – válaszolta Sergio
- Akkor menjünk! – mondta a csatár, és kinyitotta a két lány előtt az ajtót

Amíg ők az étteremben ebédeltek, a szálláson, Potchefstroomban Barbie is felébredt.
Először Lindsay, majd Vanessa szobájába kopogott, de sikertelen próbálkozásai arra sarkalták, hogy lemenjen az étkezőbe, hátha ott vannak.
Miután az ebédlőben sem talált senkit, utolsó lehetőségét a játékteremben találta. Egy nagyobb lendülettel bevitt megfordulás után telibe találta a telefonját nyomkórászó Fabregast, akinek kezéből szép ívben kirepült a mobilja.
- Jaj, Cesc, úgy sajnálom. Remélem nem lett baja a telefonodnak. – sajnálkozott a lány, miközben lehajolt a készülékért, épp abban a pillanatban, amikor a focista is
A szinkronműveletnek egy jókora összefejelés lett az eredménye.
- Auu… – szisszent fel a lány – Sajnálom, látszik, hogy most keltem fel, még iszonyatosan béna vagyok.
- Semmi baj. Túlélem. – nevetett a fiú, miközben felsegítette Barbiet a földről és összeszedte telefonját – Te jól vagy?
- Igen, azt hiszem jól. – nevetett a lány – Legfeljebb lesz egy púp a fejemen, de majd eltakarja a hajam
- Amúgy hová igyekeztél ilyen nagy tempóban?
- Oh… a lányokat keresem. – jutott eszébe Barbienak – Tényleg, te nem tudod hol vannak?
- Öhm… de, tudom. Johannesburgban.
- Johannesburgban?
- Igen, Nando, David és Sergio elhívta őket városnézésre.
- Na, de jó! Engem meg itt hagytak?
- Téged is hívni akartak, de a lányok mondták, hogy alszol. Nem akartak felébreszteni, hogy ki tudd pihenni magad.
- Oh… jól van. Végül is jól esett ez a pihenés. – mosolygott a lány
- Te nem ebédeltél még, ugye? – kérdezte Cesc
- Nem, még nem. Te sem?
- Nem, Carlotával beszéltem telefonon elég sokáig. Ide igyekezte, amikor összeütköztünk.
- Jaj… inkább ne is emlegesd. Úgy sajnálom…
- Mondtam már, hogy nem történt semmi. El is van felejtve. – nevetett a focista – De gyere, együnk akkor.
Barbie és Cesc elővették a nekik meghagyott ebédet, leültek egy asztalhoz és tovább beszélgettek.
- Mi újság Kennel? Még mindig nem hív?
- De, mostanában elég gyakran. De olyan furcsa…
- Furcsa? Ezt hogy érted?
- Öhm…. nem tudom, hogy ezt veled kellen-e megbeszélnem…
- Jól van. Ha nem akarod elmondani, nem kell. De a lányok mit szólnak hozzá?
- Még nem tudtam beszélni velünk erről. Délelőtt pont akkor érkeztetek meg a masszázsra, amikor el akartam nekik mesélni.
- Sajnálom. Tudok segíteni valamiben?
- Nem, nem kell. Vagyis nem is tudnál. Annyi a dolog lényege, hogy mostanában csomószor hív, de közben olyan… furcsa. Nem olyan már, mint régen volt. Mindig mondta, hogy „szeretlek” és „hiányzol”… most meg semmi. Amikor felhív csak arról mesél, hogy kivel hol volt bulizni, kivel ismerkedett meg, stb., azt meg sem kérdi, hogy én vagy a lányok jól vannak-e.
- Ennyire megváltoztatta volna a távollét?
- Nem tudom. Már olyan sokszor voltunk külön hosszú hetekig a versenyei miatt. Nem hiszem, hogy ez az egy hónap lenne a ludas.
- Hát akkor?
- Nem tudom. Majd kiderül, ha hazaérünk, nem hiszem, hogy azelőtt találkoznánk itt.
- Bocsánat, hogy ezt mondom, de én ezt nem értem.
- Mit?
- Azt, hogy miért nem jön el hozzád. Megtehetné, hisz azt mondtad, hogy most szünetük van, gondolom, a pénzéből és idejéből is kitelne… Számomra ez érthetetlen. Én adott esetben a legelső géppel repülnék, ha egy ilyen lányról lenne szó, mint te.
- Oh… hát, ez kedves. Köszönöm. – pirult el a lány – És veletek mi van?
- Mármint velem és Carlaval? – kérdezett vissza Cesc
- Igen, veletek!
- Semmi. Mondtam, hogy már régen vége. Jóban maradtunk, néha beszélünk telefonon a ház eladásával kapcsolatban, de csak ennyi.
- Értem. És élvezed a szingli létet? – mosolygott Barbie
- Hmm… azt hiszem igen. Bár már olyan régen nem voltam egyedül, hogy nem is emlékeztem rá milyen szinglinek lenni. – nevetett a fiú – De persze sokkal jobb érzés nap, mint nap egy olyan ember mellet felébredni, akit szeretünk.
- Igen, ezt az érzést ismerem. Nekem is hiányzik most…

Miután a kis társaság végzett az ebéddel, csomagjaikkal felszerelkezve visszaindultak Potchefstroomba.
- Hol legyenek a csomagok? – kérdezte David a repülőn ülve
- Nem tudom, de jobb lenne, ha valamelyikőtöknél helyeznénk őket biztonságba. Hozzám vagy Lindshez bármikor bejöhet és megtalálhatja.
- Rendben, akkor majd én elrakom. – ajánlotta fel David
- Köszönjük! Ott nagyobb biztonságban lesz, mint náluk. – nevetett Lindsay
Míg a többiek a csomagok elhelyezésén tanakodtak, Sergio írt egy sms-t Cescnek, hogy hamarosan visszaérkeznek, és jó lenne, ha nem futnának össze Barbieval.
Néhány perc múlva érkezett a nyugtató válasz, miszerint a focista és a masszőrlány a városban nézelődik.

Az esti edzés után a lányok újra átmasszíroztak mindenkit, aki pedig akkor igényelte a plusz masszázst, az is megkapta azt.
Vanessa és Nando értek vissza legkésőbb a szállásra. Addigra a csapat nagy része már megvacsorázott, és pihenni ment. A megszokott asztaltársaságból már csak a kipihent Barbie ült vacsorája felett, és evés közben a reggel kapott magazint olvasgatta. Vanessáék csatlakoztak a lányhoz, aki megosztotta velük az újságban olvasottakat.
- Sziasztok! Képzeljétek, annyi jót ír rólatok, mármint a spanyolokról ez a magazin.
- Mit vártál, hiszen spanyol lap. Az egekig magasztalja focistáit. – nevetett Vanessa
- Jó, persze, tudom. Csak furcsa, nálunk sosem lehetett ilyet látni.
- Hát… valahogy sejtem az okát. – vigyorgott továbbra is a lány
- Na, de mit írnak rólatok? – kérdezte Nando, miközben Barbie keze felett belelesett az újságba – Ott egy cikk, ami rólatok szól, ha jól látom.
- A fene, hogy ilyen jó szemed van. – kacagott Barbie – Igen, tényleg rólunk írnak.
- De mit? – lett kíváncsi Vanessa is
- Csupa jót, pozitív dolgokat. Olyat, hogy mi is közrejátszunk abban, hogy már idáig eljutottak a fiúk. Meg azt, hogy sokan példaképként néznek fel ránk.
- De hát ez mind igaz is. Most mit csinálnánk, ha ti nem lennétek itt, ha akkor Valenciában nem futunk össze?
- Ugyan, találtatok volna mást helyettünk. Szerintem nagyon sokan szívesen lennének a spanyol válogatott masszőrjei.
- Meglehet, de szerencsére rátok bukkantunk, és a ti segítségetekkel jutottunk el idáig.
- De mi ez a példakép dolog? Ha valaki példakép lehet, akkor az a sok remek focista a csapatban.
- Hidd el sok embernek lehettek a példaképei. Ez nem csak arról szól, hogy egy csapat masszőrjei lettetek egyik percről a másikra. Ez az álmokról szól. Arról, hogy az emberek, akár még gyerekek, akár már felnőttek, merhetnek álmodni… nagyot álmodni. Kicsim, te mondod mindig, hogy az, hogy itt vagy olyan, mint egy álom. Más embereknek is megvan a lehetősége arra, hogy nagyot álmodjon, és adott esetben az álom meg is valósuljon.
- Azt hiszem ez a végszó! – mosolygott Barbie a csatárra – Nagyon is igaz, amit mondtál. De azt hiszem, én most megyek álmodni… Jó éjt nektek!
- Jó éjt! – köszönt el kórusban Vanessa és Nando
Még néhány percig maradtak, majd ők is felmentek. A fiút ismét beinvitálta Vanessa a szobájába.
Megnézem az e-mailjeim, hátha írt Jenny. – nyitotta ki laptopját a lány, Nando pedig bekapcsolta a Tv-t és spanyol híreket nézett.
Vanessa jól sejtette, barátnője már meg is írta érkezésük időpontját, és azt, hogy néhány magyarországi barátjuk is meglátogatja őket.
- Kicsim, aludhatok megint nálad? – kérdezte a csatár, mikor látta, hogy a lány kikapcsolja a gépet
- Jól van, aludj. De meg ne lássanak itt.
- Nem fognak, nyugi. Reggel sem látott senki.
- Rendben. Átviszem Serginek a listát, hogy el tudja vinni a Lesothóba.
- Oké, addig lezuhanyozom, és itt várok rád.
Vanessa magához vette a listát, majd egy emelettel lejjebb, bekopogott Sergio ajtaján.
- Szia Van. Mi újság?
- Szi-szia Sergi! – akadt el a lány szava a félmeztelen focista láttán. Bár már jó néhány alkalommal megszemlélhette a fiú izmos felsőtestét, a látvánnyal nem tudott betelni. – Izé… a listát hoztam. Elvinnéd holnap a bárba?
- Igen, persze! – mosolygott a lányra – Bejössz esetleg?
- Nem-nem! Megyek aludni én is. Csak gondoltam ideje elvinni a névsort.
- Jól van. Akkor jó éjt neked. Szép álmokat!
- Neked is. Aludj jól! – búcsúzott el Vanessa, majd visszament saját szobájába
Nando még a fürdőben volt, a lány addig a ruhái között pakolászott.
A fiú ismét egy szál törölközővel a derekán jelent meg, vizes haját törölgetve. Vanessa ettől a látványtól ismét szótlanul maradt, nehéz volt neki megemészteni, hogy mindez vele történik. Mielőtt túlságosan belefeledkezett volna a látványba, összeszedte pizsamáját és a fürdőbe vonult.
Negyed órával később, mikor kijött a zuhany alól, Nando még az ágy szélén ülve nézte a Tv-t.
Vanessa leült mellé, de akkor a fiú kikapcsolta a készüléket, a lány felé fordult, szorosan magához ölelte és megcsókolta őt.
A fiú lassan felcsúsztatta a lány pólója alatt a kezét a hátán, majd az ágyra döntötte óvatosan őt. A csatár óvatosan felhúzta Vanessa felsőjét, majd levette róla. Végigcsókolta a lány nyakát, majd vállait, és egyre lejjebb, egészen a köldökéig vándorolt. Szerette volna a nadrágot is lehámozni a lányról, de ezt ő megakadályozta.
- Ne, kicsim. Ezt nem szabad. Már így is túl sokáig mentünk.
- Ne már…
- Kérlek! Inkább aludjunk. Pihenni kell mindkettőnknek.
A lány bebújt a takaró alá, a fiú szorosan mellé feküdt, és aludtak.