Un sueno en realidad - Álomból valóság

Amióta Vicente del Bosque bejelentette érkezésüket a csapathoz, szinte két-háromnaponta írtak róluk az újságok. Mivel még egyetlen interjún vagy hasonló eseményen sem vettek részt, a cikkek nagy része kitalált, vagy találgatáson alapuló volt.

Igazából a lányok most sem akartak a nyilvánosság elé állni s újságíró hadak kérdéseire válaszolni, de nagy nehezen, a kapitány és a válogatott unszolására belementek a dologba.
Igaznak látták azt az állítást, hogy jobban teszik, ha egyszer megjelennek a sajtó előtt, válaszolnak a kérdéseikre, remélve, utána már nem írnak róluk kitalált híreket, téves információkat.

A négy óra hamarosan elérkezett, talán túl gyorsan is. A lányok még nem érezték készen magukat, de muszáj volt nekik kiállni a riporterek elé.
A három lány egyedül maradt, senki sem volt ott a csapatból, csak ők hárman.
Egy nagy konferenciaterembe vezették őket. Nem mertek szétnézni, tudták, hogy sok riporter és újságíró lesz kíváncsi rájuk. Egy hosszú fehér asztal mögé ültek le, ami telis-tele volt mikrofonokkal és diktafonokkal.
Ha a lányok még nem ültek volna, biztosan összeesnek a látványtól, ahogy körülnéztek a teremben, vagy száz újságíró állt vagy ült velük szemben kameráikkal, fényképezőgépeikkel felszerelkezve.
Ha tehették volna a lányok, kirohantak volna a teremből, de nem tehették.
- Hölgyeim, mesélnének arról, hogyan jutottak a spanyol válogatott közelébe? – tette fel az első kérdést egy riporternő
- Nos, Valenciában nyaraltunk – kezdte Vanessa, – az egyik nap a parkban focizott néhány helyi fiú, és köztük játszottak páran a válogatottból. Egy passz alkalmával görcsöt kapott Fernando Torres lába, és én felajánlottam a segítségem. Ott találkoztunk velük először.
- Kitől és hogyan tudták meg, hogy a csapatnak masszőrökre van szüksége?
- Még ott a parkban váltottunk néhány szót Fernandoval, akkor említettük, hogy masszőrök vagyunk. Rá egy hétre talán, megkeresett minket a szállodánkban, akkor mesélt arról, hogy mi történt, és ajánlotta fel ezt a remek munkalehetőséget.
- Mióta is dolgoznak önök masszőrként? – kérdezte egy magas, szakállas férfi
- Tulajdonképpen csak most májusban végeztünk az iskolában – mondta Lindsay, – de természetesen az elmúlt években volt szakmai gyakorlatunk.
- Gondolta/ gondolták volna, hogy egyszer, Vicente del Bosque csapatával kijutnak egy világbajnokságra?
- Azt hiszem, mindhármunk nevében mondhatom, hogy meg sem fordult ilyesmi a fejünkben. Igazság szerint nem is sportmasszőrnek készültünk, de persze nagyon örülünk ennek a csodálatos lehetőségnek.
- Azt már említették, hogy Fernando Torres vitte önöket a csapatba. Hogy fogadta magukat del Bosque úr?
- Del Bosque úrral személyesen csak itt, Dél-Afrikában tudtunk találkozni, Spanyolországban Fernando közvetített közöttünk. – válaszolt Barbie – Nagyon kedvesen, szívéjesen fogadott minket a kapitány. Hozzátette azt is, hogy még maga sem tudja, mennyire volt jó döntés minket a válogatottba hozni, de már többször biztosított róla minket, hogy elégedett a munkánkkal.
- Köztudott, hogy a csapat a bajnokság alatt nem találkozhat a családtagjaikkal. – magyarázta egy spanyol mezt viselő, alacsony, szemüveges férfi – Nem zavarja magukat, hogy az egész világ irigyli önöket, hogy a válogatottal dolgozhatnak? Nem tartanak a féltékenységtől?
A három lány csodálkozva egymásra nézett, nem értették pontosan, mire is irányul a kérdés.
- Gondoljuk, mennyien szeretnének a helyünkben lenni. Nem mindennapi dolog az, hogy egy ilyen csapattal dolgozhatunk. Igazán megtisztelő, hogy megbíznak bennünk. – mondta Barbie – Azt viszont nem tudom, hogy kik lennének ránk féltékenyek…
- Továbbá a szurkolók láthattak önökről és pár focistáról közös képeket, név szerint David Villa, Cesc Fabregas, Sergio Ramos és Fernando Torres. Nem gondoltak arra, hogy vitát okozhatnak a játékosok magánéletében?
- Senkinek sincs oka féltékenynek lennie, vagy bármi miatt aggódnia. A négy említett focistával szimplán csak jóban vagyunk. – válaszolta Vanessa – De én azt hiszem, hogy ezt a feleségeik illetve barátnőik is pontosan tudják.
- Az olvasók és a szurkolók kedvéért elmondanák nekünk, hogyan telik egy napjuk a válogatottal?
- Nos, attól függően, hogy van-e reggeli edzés vagy nincs, felkelünk, ugyan úgy lemegyünk reggelizni, mint a válogatott tagjai. Ha van reggeli edzés, mi másfél órával hamarabb kimegyünk a pályára, fél óra alatt előkészülünk, majd hármasával érkeznek a focisták egy-egy tíz perces masszázsra. Edzés után visszamegyünk a szállásra, megebédelünk, majd ha van kötelező közös program, akkor azon részt veszünk. Ha este is van edzés, akkor a folyamat ugyan az, mint reggel, ha nincs, akkor pedig szabadon csinálhatunk bármit. Ha nincs reggeli edzés és közös program sem, akkor a városban nézünk körül, vagy a szálláson pihenünk.
- Most egy személyes kérdés: Van kedvenc játékosuk a csapatból, esetleg szurkolnak más válogatottnak?
- Mielőtt a válogatottba jöttünk volna – kezdte Lindsay, – már akkor is a spanyoloknak szurkoltunk. Ne, nincs kedvenc játékosunk, nem is lenne célszerű, amúgy meg az összes srác nagyon szimpatikus a csapatból mindhármunknak. – folytatta a lány – És nem, nem szurkolunk más válogatottnak, nem lenne sportszerű.
- Most tekintsünk egy kicsit a jövőbe: Gondolkoztak-e már azon, hogy a világbajnokság végeztével is a válogatottnak dolgozzanak?
- Nem, még nem gondolkoztunk ezen, még nagyon korai lenne, és nem is rajtunk múlik. Ez Vicente del Bosque döntésén áll vagy bukik. De persze amúgy is a VB végére már a régi masszőrök is felgyógyulnak, és természetesen nem akarjuk elvenni a munkájukat.
- Akkor kanyarodjunk vissza a közelmúltba: Az első mérkőzés után hogy érezték magukat,
- Borzasztóba el voltunk keseredve! – sóhajtott nagyot Barbie – Úgy gondoltuk, a mi hibánk az, hogy kikapott a spanyol válogatott. Aztán kaptunk egy-két alapos fejmosást jó pár játékostól, és megértettük, hogy nem rajtunk múlott a dolog.
- A második meccs után Spanyolországban örömünnep volt, amikor is David Villa győzelmet szerzett a csapatnak. Hogy érintette ez magukat?
- Természetesen mi is nagyon boldogok voltunk. Az első meccs után megtapasztaltuk, milyen egy elvesztett mérkőzés után a kispadon ülni. A második meccs után pedig azt, milyen, amikor mindenki ugrál örömében. Fantasztikus volt a pálya közepén állni az ünneplő spanyol játékosok között.
- És az utolsó kérdés: Milyen kapcsolat alakult ki a játékosok és maguk között? Vannak viták vagy jól kijönnek egymással?
- Már az első napon szívéjesen fogadtak minket. – kezdte Vanessa – Mindenki nagyon kedves, jól kijövünk mindenkivel. Valakikkel többet beszélünk, valakikkel még kevesebbet, de viták egyáltalán nincsenek.
Újra vakuk százai kattantak, a lányok fellélegeztek, hogy túlélték első sajtótájékoztatójukat. Megkönnyebbülten sétáltak ki a teremből.

- Na, lányok, ezt is túléltük! – sóhajtott fel Barbie, mikor újra kiléptek a hűvös utcára
- Igen, túl, pedig már az elején azt hittem, hogy leszédülök a székről. – válaszolta Lindsay
- Igen, én is, amikor megláttam azt a rengeteg, ránk kíváncsi embert. – csatlakozott Vanessa – Azt hiszem ezekbe a dolgokba bele sem gondoltunk ez idáig.
- Az tényleg eszünkbe sem jutott, hogy ennyien lesznek majd ránk kíváncsiak, hogy interjút kell adnunk, hogy valaki irigy vagy féltékeny lesz ránk… – mondta Barbie
A lányok csöndesen, magukba mélyedve sétáltak vissza a szállodába. Út közben végiggondolták mindazt, ami aznap történt velük, és amit az idáig megéltek.
A három lány felment közös lakosztályába, sorra lezuhanyoztak, majd vacsorát rendeltek a szobájukba.
A szobapincér hamarosan meg is érkezett, a lányok jóízűen megették ételüket, majd bekapcsolták a TV-t.
Negyed óra elteltével kopogtattak az ajtajukon.
Vanessa kimászott puha ágyából és ajtót nyitott. A folyosón Sergio állt.
- Szia Van! Meg volt a sajtótájékoztató?
- Szia Sergi! Igen, meg? Amint látod, túléltük!
- Látom! – mosolygott a fiú – Bocsi, hogy zavarok, gondolom, fáradtak vagytok, csak azért jöttem, hogy szóljak, holnap reggel hétkor indulunk a reptérre. Addig ti is legyetek készen.
- Oké, köszi, hogy szóltál.
- Nincs mit! A főnök kért meg, hogy szóljak, mert nem voltatok itt a megbeszélésen. Na, de nem is zavarok tovább. Jó éjt nektek! – mosolygott a fiú Vanessára
- Jó éjt neked is! – köszönt el a lány, majd visszament barátnőihez
- Ki volt az? – kérdezte Lindsay
- Sergio volt. Szólni jött, hogy holnap hétkor indulunk a repülőtérre, és addigra készüljünk el.
- Ohhh… rendben. Akkor időben kell kelnünk, hogy becsomagolhassunk. – mondta Lindsay
- Igen, nem árt, ha van időnk összecsomagolni, még a végén itt hagyunk valamit. – helyeselt Barbie – Akkor jobb is, ha megyünk aludni, a TV-ben úgy sincs semmi érdekes. – mondta, majd kikapcsolta a készüléket
- Jó éjt csajok! Reggel beszélünk! – köszönt el Vanessa, majd bebújt puha ágyába és álomra hajtotta fejét

Másnap reggel fél hatkor keltek, becsomagolták minden ott lévő dolgukat, majd lementek a szálloda halljába. Ők értek le először, rajtuk kívül még senki sem volt lent, szinte üres volt még minden.
Kicsit később nagyokat ásítozva megjelent Xabi, Pepe és Xavi is. Letelepedtek a lányok mellé, majd álmos hangon szóba elegyedtek velük.
- Jó reggelt! Ti nem tűntök fáradtnak! – ásított nagyot Pepe
- Pedig azok vagyunk! – válaszolta Lindsay
- Azt hiszem, ránk férne egy frissítő masszázs! – nevetett Xavi
- Majd az esti edzés előtt lesz az is. – mosolygott Barbie
Közben újabb játékosok érkeztek, Puyol és Capdevila is lepakolta csomagjait, és a puha fotelekbe huppantak.
Lassan a válogatott nagy része lent volt. Az orvosi csapat és még néhány játékos hiányzott csak.
Hét óra előtt tíz perccel Llorente, Navas, Casillas és Ramos is megjelent.
Két perccel később Vicente del Bosque is megérkezett csomagjaival. Lepakolt, majd körülnézett.
- Mindenki itt van?
- Nem, még páran hiányoznak! – szólt Iker
- Gondolhattam volna, Nando, Cesc és David. – nevetett a kapitány
Végül egy perccel hét óra előtt az említett hármas is kilépett a liftből. Mindenki kisétált a buszhoz, majd egy fél órás út és egy kis várakozás után repülőre ültek.

Visszatérve szállásukra mindenki felment a szobájába, lepakolt majd lement reggelizni.
A három lány kicsivel később érkezett az étkezőbe. Amikor beléptek az ajtón, tapssal fogadta őket a válogatott.
A lányoknak földbe gyökeredzett a lába, csak álltak tátott szájjal a bejáratban.
Barbie tért magához elsőként, és intette le a focistákat.
- Mi- mi a fene történt? – kérdezte akadozva a lány miután elhalkultak a játékosok
- Az összes újságban rólatok írnak! – kiáltotta egy távoli asztaltól Iker
- Ez most jó vagy nem? – tért magához Lindsay is
- Persze, hogy jó. – válaszolta nevetve Pepe
- Ha továbbra is szidnak minket, és hülyeségeket írnak rólunk, akkor nem mondanám olyan jónak. – szólalt meg végre Vanessa is
- De ki mondta, hogy szidnak titeket? – nevetett Gerard – Épp ellenkezőleg, csupa jó dolgot írnak rólatok.
A lányok továbbra is csodálkozva ültek le megszokott helyükre, megszokott asztaltársaik mellé.
- Mi az, hogy csupa jó dolgot írnak rólunk? Én azt hittem, hogy az összes szavunkat ki fogják forgatni és ellenünk fordítják azokat. – csodálkozott Vanessa
- Igazából mi is azt hittük… – válaszolta Nando – Erről is szó volt a tegnapi megbeszélésen.
- Mi is meglepődtünk, hogy milyen pozitívan írnak rólatok az eddigiek után. – mondta Sergio
Lassan mindenki megreggelizett, majd visszatértek szobáikba pihenni, vagy a közös helyiségbe szórakozni.
A három lány maradt a legtovább lent az étkezőben. Mikor már teljesen kiürült a helyiség, ők is visszavitték tálcáikat, majd összeszedték a róluk író újságokat és visszamentek az emeletre.
Vanessa ágyára szép számban terült el spanyol és afrikai újság is, aminek lapjain ők is szerepeltek, de feltűnt néhány német, angol, olasz, francia és még egy magyar lap is.
A lányok csodálkozva látták, hogy interjújuk szóról szóra megegyezett, nem javítottak bele, nem írták át sehol.
Néhány cikk végén hosszabb-rövidebb értékeléseket is olvashattak, néhányon meg is lepődtek.
- Ezt halhassátok csajok! – kezdte Lindsay, majd egy spanyol lapból idézett – „Joggal állíthatjuk, az elmúlt hetekben meggondolatlanság volt elítélni ezt a három lányt. Fiatal koruk és tapasztalatlanságuk ellenére teljes mértékben tisztában vannak felelősségteljes munkájukkal, intelligensen és meggondoltan állnak feladataik elé.”
- Na, ez sem semmi. – mosolygott Barbie, majd egy francia lap írását kezdte hangosan olvasni – „Lindsay McGregor, Barbie Monroe és Vanessa Taylor három igazán különleges lány. Sok ezer ember nevében mondhatom most azt, hogy irigyek vagyunk rájuk. És nem azért mert együtt reggelizhetnek, ebédelhetnek vagy vacsorázhatnak Európa legjobb csapatával, hanem azért mert egy ilyen nagyszerű válogatottal dolgozhat három csodálatos, okos és szimpatikus lány.”
- „ Vicente del Bosque ismét jól tudta mit csinál. Cseppet sem volt elhamarkodott döntés a három lányt a csapathoz „igazolni”. – olvasta Vanessa
- Én ezt nem értem! – sóhajtott nagyot Lindsay – Néhány napja még szidtak minket, aztán hogy nyilatkoztunk egyet meg magasztalnak…
- Igen, ez így van. – bólogatott Barbie – De hát eddig is tudtuk, bonyolult a sajtó és a futball világa.
- Az, bonyolult! – helyesel Vanessa – Minden esetre azért örülök, hogy végre jót is írnak rólunk, és nem forgatták ki minden egyes szavunk.
A lányok a délelőtt hátralevő részét továbbra is Vanessa szobájában töltötték. Barbie Tv-t nézett, Vanessa a laptopján böngészte a világhálót, Lindsay pedig olvasott.
A lánynak hírtelen eszébe jutott, hogy lemegy megnézni Arthur Roccot, mivel már majdnem két napja nem látta.
- Csajok! Nem jöttök le a kutyához? Megmutatom nektek is.
- Bocsi Linds, én majd később megyek, levelet írok a családomnak. – válaszolta Vanessa
- Persze, csak nyugodtan. Na, és te Barbie?
- Később lemegyek én is, most meg akarom nézni a híreket.
- Jó, akkor megyek egyedül. Nem probléma. – mondta, majd felvette dzsekijét, és lement az udvarra.
A kutya most is ott volt, ahol David a múltkor mutatta. A kölyök örült, mikor meglátta Lindsayt. A lány kiengedte a kutyát, az pedig körbeugrálta és összenyalogatta a kezét.
Negyed óra elteltével Vanessa és Barbie is lement a kutyához. Nekik is nagyon tetszett a németjuhász kölyök. Játékos kutya volt, tetszett neki, hogy egyszerre hárman foglalkoznak vele.
A barátnők fél egy felé idejét érezték annak, hogy bemenjenek ebédelni.
A válogatott nagy része addigra már végzett is, de néhányan még voltak az étkezőben.
Nando, David, Sergio és Cesc már nem voltak lent, de így sem maradtak társaság nélkül, Jesus, Fernando és Iker intett neki, hogy üljenek hozzájuk.
- Mi újság lányok? – kérdezte Iker, amint a három lány csatlakozott hozzájuk
- Ohhh… semmi különös. – válaszolta Lindsay
- Mit csináltatok délelőtt?- kérdezte a focista
- Reggeli után felmentünk, átolvastuk az újságokat, utána én könyvet olvastam, Vanessa netezett, Barbie pedig Tv-t nézett. Utána meg lementünk a kutyához. – sorolta a lány
- Na, és ti mit csináltatok? – kérdezte Barbie
- X-box-oztunk, csocsóztunk, Tv-t néztünk, olvastunk, zenét hallgattunk, relaxáltunk. – válaszolta Jesus
- Amúgy mit szóltok a cikkekhez? – kérdezte Fernando
- Meglepő, hogy már nem szidnak és támadnak minket. – válaszolta Vanessa – Azt hittük, majd kiforgatják minden szavunk és ellenünk fordítják őket, de ahhoz képest teljesen pozitívan írnak rólunk.
- Tegnap, amikor ti a sajtótájékoztatón voltatok, nekünk megbeszélést tartott del Bosque. Arról is szó volt, hogy mennyire fognak titeket „kikészíteni” az újságírók. A kapitány azt mondta, hogy ha ügyesen nyilatkoztok, akkor a magatok oldalára tudjátok fordítani a sajtót. És ti így is tettetek. – mosolygott a fiú
- És nekünk erről csak most szóltok? – nevetett Vanessa – Amikor megláttuk azt a rengeteg embert, majdnem kirohantunk a teremből.
- Még jó hogy nem tettétek! – nevetett Jesus – Akkor biztos nem ilyeneket írnának rólatok az újságok
Az ebéd befejeztével a lányok visszamentek pihenni egy kicsit szobáikba, majd fél háromkor kisétáltak a pályára, ahol a válogatottnak négy órakor kezdődött az aznapi edzés.
Szép sorjában minden focistával végeztek a lányok, megnézték az edzést, majd a csapattal együtt visszamentek a szállásra.
Vacsoráig mindhárman szobáikban maradtak, majd lementek ők is a válogatotthoz hasonlóan az étkezőbe.
Vacsora után a válogatott nagy része a közös helyiségbe ment szórakozni, a lányok viszont visszatértek szobáikba pihenni.
Negyed óra sem telt el, mikor kopogtattak mind hármójuk ajtaján. A folyosón Gerard állt. A lányok csodálkozva kérdezték, hogy mit keres ott.
- Csak gyertek velem egy kicsit! – hangzott a rövid válasz
A lányok becsukták maguk mögött ajtóikat, majd a focista után indultak.
Piqué a közös szobába vezette őket, ahol a válogatott nagy része a Tv-t nézte. A focisták helyet szorítottak a lányoknak a kanapékon.
- Miért kellett lejönnünk? – kérdezte Vanessa Sergio mellől
- Csak várjatok még egy kicsit. – szólt Nando a másik kanapéról
- De mire? – kíváncsiskodott Lindsay
Válaszra nem volt szüksége, a Tv-ben éppen kezdődött a híradó, aminek előzetesében magukat vélték felfedezni.
- Te jó ég! – pattant fel helyéről Vanessa – Én ezt nem akarom megnézni!
Nem sok esélye volt menekülni a lánynak, mindkét karját egy-egy erős kéz kulcsolta át. A kezek tulajdonosai, Sergio és Fernando visszaültették helyére és továbbra is „rabságban” tartották Vanessát. Ha tehette volna, tenyerébe temeti arcát, de moccanni sem bírt a két kéztől, ami ugyan gyengéden, de mégis kellően erősen tartották.
Barbie és Lindsay Vanessával ellentétben kővé dermedve ültek helyükön.
Vészesen közeledett a Sporthíradó. Vanessa már feladta a szabaduláshoz vezető küzdelmet.
Bár tudták, hogy kamerák is jelen voltak a sajtótájékoztatón, arra nem gondoltak, hogy viszont is kell látniuk magukat.
Elérkezett a lányok által olyannyira nem várt pillanat, magukkal néztek szembe. A lányok megkönnyebbülésére csak három kérdést vágtak be a híradóba, de ígéretet tettek a műsorvezetők, hogy egy másik műsorban végignézhetik a teljes interjút.
Véget értek a sporthírek, de a lányok még mindig mozdulatlanul meredtek a már sötét képernyőre. Csak az egyre hangosabb zúgolódásra tértek magukhoz, a focisták nagy része ugyanis visszaindult szobáikba.
Sergio és Fernando végre elengedte Vanessa kezét, aki hálásan nézett a két fiúra, hogy végre megszabadították őt béklyójától.
Először Barbie, majd Lindsay, végül pedig Vanessa is felkel helyéről, elköszöntek a szobában lévő focistáktól, majd aludni tértek.

Június 25-én a spanyol válogatott Pretoriába utazott, ahol utolsó csoportmérkőzésüket játszották.
A délelőtt folyamán kötelező Pr eseményeken kellett részt vennie a csapatnak, majd egy „nyilvános” sétálást tartottak a városban. A játékosok próbálták magukból kizárni az őket követő fotósokat, újságírókat, és próbáltak ráhangolódni az esti mérkőzésre.
Persze elkerülhetetlen volt, hogy rajongókba nem botoljanak, ilyenkor megálltak néhány percre és kiosztottak pár autogramot.
Ami mindenki számára meglepő volt, hogy többen is a lányok nevét kiabálták, és tőlük is kértek egy-egy aláírást.
Este a válogatott Chile együttese ellen lépett pályára.
A csapatnak minden eddiginél jobban össze kellet, hogy kapja magát, mivel nagy veszélyben voltak. Ha kikapnak Chilétől, már a csoportkörök végeztével búcsúzhatnak.
A meccs pontban fél kilenckor kezdődött Chile kezdőrúgásával.
Az első tíz perc alatt Nando több szép helyzethez is jutott, de gólra egyiket sem váltotta.
A lányok izgatottan ültek a kispadon, tudták, nem kis tétje van ennek a meccsnek. Ha kikap a válogatottjuk, az ő álmuk is véget ér.
A huszonnegyedik percben David Villa negyven méterről bravúrosan betalált a kapuba, aminek köszönhetően visszatért a remény és lelkesedés minden spanyolba és a három lányba egyaránt.
A harmincnegyedik percben a lányok majdnem szívrohamot kaptak, ha Gerard Piqué lába nincs éppen jó helyen. Chile válogatottja kiegyenlít.
Két perccel később ismét örömmámorban úszott a Spanyolország csapata, Andrés Iniesta tizenöt méterről betalált lövésével már biztosnak tűnt a továbbjutás.
A szünetben Vicente del Bosque megdicsérte, de még több koncentrálásra utasította játékosait.
- Srácok! Mindannyian tudjuk, mennyire fontos most ez a meccs. Jól haladunk a továbbjutás felé, de nem lazíthatunk. Ha arra van szükség, hogy magatoknál tartsátok a labdát, akkor csak passzolgassatok. Már nem szabad sokat kockáztatnunk! Gyerünk, meg kell nyernünk a meccset!!!
A focisták visszakocogtak a pályára és a spanyolok elvégezték a kezdőrúgást.
Nem kellett sokáig várni egy újabb gólra, de sajnos az nem a spanyoloknál termett. Millar a negyvennyolcadik percben szépített.
Bár Spanyolország csapata nyerte a meccset, Chilével karöltve jutottak tovább a csoportból.
A meccs végén a spanyolok ismét örömükben és megkönnyebbülésükben szaladgáltak a pályán.
Ez alkalommal már a lányokat sem kellett bevonszolni.